A változókor idején nemcsak a külső megjelenés ápolása lesz egyre hangsúlyosabb, de a testben zajló, belső változásokra is érdemes odafigyelni, hiszen valódi egyensúlyt és vitalitást csak akkor őrizhetünk meg, ha mindkettővel tudatosan törődünk.
A Hogyan tudnék élni nélküled? című Demjén-musical sztárja szerint azért, mert államilag támogatott filmekben szerepel, még nem a „Fidesz által futtatott színész”.
Hatósági lezárásra figyelmezteti a gyanútlan kirándulókat egy hangszóró a népszerű budai kilátóhelyen, ugyanakkor az érintett hatóságok szerint nincs lezárva a terület.
Már Magyarországon is elérhető a Suzuki első elektromos modellje, az eVITARA, amellyel a márka high-tech jellegű formatervvel és modern, emissziómentes technológiával gondolta tovább a jól ismert Vitara-vonalat.
A Jóban Rosszban sorozat Tamás atyáját alakító színészt egy ideig sem a színházakból, sem forgatásokra nem hívták eleget, így más munka után nézett, hogy biztosítani tudja családja megélhetését.
Napjainkban a digitális technológiák már annyira átszövik a hétköznapjainkat, hogy azok használatában már meg kell különböztetnünk munkahelyi és privát mintázatokat. Ezek az eltérő helyzetek IT-biztonsági szempontból is jelentősen különböznek, miközben például céges környezetben biztosítani kell, hogy a professzionális és magánhasználatú digitális terek összeérése zökkenőmentes, és ami ennél fontosabb, biztonságos legyen. Nemes Imrével, a Magyar Telekom Kiberbiztonsági Kompetencia Központjának vezetőjével beszélgettünk digitális intimszféráról, mesterségesintelligencia-alapú csalásokról és arról, hogy miért nem elég ma már, ha egy szimpla vírusirtót futtatunk a számítógépünkön.
Tudjuk, hogy fontos rendszeresen és időben elmenni bizonyos vizsgálatokra, mégis gyakran halogatjuk ezeket. Sokan nem képesek túllendülni saját félelmeiken, ezért vonakodnak az orvosi látogatásoktól – mondja Pető Dorina pszichológus, akivel arról is beszélgettünk, hogyan függ össze a vizsgálatok halogatása a fals kontroll érzésével. Miként tudjuk legyőzni magunkat, és hogyan segíthetünk szeretteinknek is, hogy időben jussanak el az orvoshoz?
Közel tíz év után véget ért a Netflix legnagyobb sikersorozata. A befejezés szükségszerű volt, ám a fináléban a készítők által beígért „nagyon komoly mozis történetmesélés” helyett mégis a Stranger Things leggyengébbre sikerült évadát kaptuk.
Decemberben sokan érzik úgy, hogy túl sokat dolgoznak, hiszen gyakran nagy rohanással kell lezárni az év végét, közben pedig intézni kell a karácsonyi vásárlásokat is. Ilyenkor jut szerephez az e-kereskedelem, amelynek hátterében egy egészen különleges, a fogyasztók számára láthatatlan rendszer lép működésbe, hogy minden csomag időben megérkezzen a karácsonyfa alá.
A karácsonyi készülődés gyakran válik rémálommá, főleg, ha irreális elvárásoknak akarunk megfelelni. Pedig az ünnep akkor lesz igazi, ha valóban jelen tudunk lenni, hiszen senki nem a fogások és sütemények számára, hanem az együtt töltött időre és élményekre fog emlékezni.