Hercsel Adél
Hercsel Adél
Tetszett a cikk?

Az elvek vak követése helyett jobb, ha időnként lehiggadunk, és újragondoljuk nevelési módszereinket.

Az internet kiszámíthatatlan működése miatt nemrég újra előkerült és óriási port vert fel egy 2008-as cikkünk, amelyben egy amerikai tudós tanulmányát ismertettük. Joseph Epstein ebben azt állította, hogy "szörnyeteggé tesszük agyonszeretett gyerekeinket". De valóban létezik ez a jelenség? Lehet agyonszeretni a gyerekeinket?

Závecz Katalin óvodapedagógus tapasztalatai szerint tényleg megengedőbbek és kevésbé következetesek a mai szülők, mint korábban. A szakember úgy véli, ennél még nagyobb baj, hogy jóval kevesebb időt is töltenek a gyerekeikkel.

"Van olyan 4 éves, aki több mint tíz órát tölt az oviban: már jóval reggel 8 előtt behozzák, és utolsóként viszik el. Otthon pedig a munkától felőrlődött szülő próbálja valahogy, konfliktus nélkül túlélni, és értékessé tenni azt a másfél-két órát, amit a lefekvésig együtt tölt vele. Érthető, hogy ebben a minimális időben a hullafáradt szülő már nem akar harcolni a gyerekkel, inkább ráhagyja a dolgokat, ez pedig hosszú távon nagy eséllyel fut ki oda, hogy a gyerek eluralkodik a felnőtteken. Természetesen vannak előremutató pozitív példák és kivételek, de nagy általánosságban ez a magyar valóság” – magyarázza az egyik kerületi óvodában több évtizede dolgozó szakember.

©

Závecz Katalin tapasztalata szerint sosem került még ennyi beszédhibás gyermek oviba, mint az utóbbi időben. Széklet-visszatartási problémával küzdő óvodásból is egyre több van: míg ő régebben alig-alig találkozott a jelenséggel, ma már minden csoportban van legalább egy ilyen kisgyerek. „Ez nagyrészt abból fakad, hogy a mai felgyorsult világban, ahol a kelleténél jóval több zaj vesz körül bennünket, az otthonainkban szól a tévé, be van kapcsolva a laptop, a tablet és a telefon, a gyerekek idegrendszere még nem elég fejlett ahhoz, hogy ezt az áradó ingermennyiséget feldolgozza.”

A gyerekek pszichés érésére egyre jellemzőbb bizonytalanság önmagában még nem lenne tragédia, mert nem behozhatatlan eltérésekről van szó. Az igazán kétségbeejtő tendencia leginkább az, hogy a mai szülők többnyire nincsenek tisztában azzal, mely életkorban mi várható el egy gyerektől, így jelentős részük nem fogadja el a pedagógusok jó szándékú figyelmeztetését.

„Egyre gyakoribb, hogy a szülők egyből hárítanak és megsértődnek, amikor visszajelzést kapnak arról, hogy a beszédben vagy a mozgásban egy picit erősíteni kellene a gyereket, mert most nem olyan ügyes, mint amilyen ügyes lehetne. Ilyenkor általában megkapjuk, hogy nem vesszük észre az értékeket a gyerekben.

Ezek után próbálja meg a pedagógus fenntartani az együttműködést és a partneri viszonyt a szülővel!”

A gyerek mint életünk legfőbb produktuma

Nyilván az anyukák és az apukák ekkor azt élik meg, hogy a gyerekükön keresztül az ő szülői teljesítményüket éri kritika. Mire egy szülő eljut odáig, hogy óvodáskorú lesz a gyereke, már annyira tele lehet a púpja a kéretlen, mindenfelől áradó, sokszor egymásnak ellentmondó jó tanácsok és éles kritikai megjegyzések garmadájával, hogy ösztönösen fordul a védekezési stratégiákhoz. Katalin komoly szakmai hibának tartja, amikor egy pedagógus egyből rázúdítja a szülőre a megjegyzéseit, hiszen bölcsődébe, óvodába, illetve iskolába adni a gyermeket, rendszerint komoly lelki válságot okoz a szülőknek.

Ahogy erről Reggelente sírva néznek a gyerekeik szemébe című cikkünkben írtuk, a krízis ilyenkor teljesen normális, és az esetek többségében egy hónap alatt lecsendesül. Závecz Katalin is elismeri, hogy a váltás ilyenkor valóban frusztráló. Az óvodapedagógus ugyanakkor azzal a tendenciával is egyre gyakrabban találkozik, hogy a szülő nagyon nehezen engedi el a gyereket, akire úgy tekint, mint élete legnagyobb sikerére, legfőbb produktumára, a bölcsődei gondozóban, az óvónőben, a tanárban pedig a saját konkurenciáját látja, aki a puszta jelenlétével az ő szülői fontosságát, létjogosultságát kisebbíti. „Persze sarkítok és tipizálok, amikor a féltékeny szülőkről beszélek, akik mindent feláldoznak a szülőség oltárán. De ez egy jellegzetes véglet a sokat dolgozó, illetve a türelmetlen, eszköztelen szülők kategóriája mellett" – teszi hozzá az óvodapedagógus.

A szeretet tudománya

Vekerdy Tamás pszichológus még ennél is sötétebb árnyalatokkal ábrázolta a hvg.hu-nak a kortárs szülői tablót. Szerinte a történet ott kezdődik, hogy Magyarországon otthon és az iskolában egyaránt jellemző, hogy még mindig testileg és lelkileg is megnyomorítják a kicsiket. „Ütik-verik, miközben túlszabályozzák a gyerekeket, és hangoztatják a macsó baromságokat, hogy jó lenne, ha megint kötelező lenne a katonaság, mert akkor végre minden fiatalember megtanulná, hogy hol lakik a magyarok istene, a nőknek meg a konyhában, a fakanál mellett van a helye. Miközben hetente 4-5 nőt agyonvernek otthon." Vekerdy szerint egyébként is nagyon nehéz értelmesen beszélni bármilyen családi, gyereknevelési kérdésről "ebben az előítéletes, korlátolt gondolkodású, nagyon rossz mentális állapotban lévő országban, ahol mindenki azt gondolja, hogy tudja a tutit".

Vekerdy Tamás a hvg egy korábbi interjúján
©

Ugyanakkor Vekerdy is úgy látja, hogy ma Magyarországon van egy másik népes réteg, amelyik ott tart, ahol tíz évvel ezelőtt a megbolondult amerikai felső-középosztály: ha kell, ha nem, mindenért agyba-főbe dicséri a gyereket, még a 13 évest is elkíséri az iskolába, szóval igazi helikopterszülő, aki folyamatosan kering a gyerek feje felett, és mindent eldönt helyette. A szakirodalom ma már úgy beszél erről a generációról, hogy az lesz a sorsa, mint a haszonállatoké: felhizlalják és vágóhídra viszik. A nevelés a hízlalás, a vágóhíd a való élet – oldja fel a pszichológus a szemléletes képet.

„Egy amerikai vizsgálatból kiderült, hogy a mindent szabályozó családból ugyanannyi deviáns, antiszociális és neurotikus kerül ki, mint a mindent megengedőből. Mindkét véglet megbetegíti a gyereket.”

Központban a gyerek – de hogyan?

Az általunk megkérdezett szakértők abban mind egyetértenek, hogy leginkább azért esünk át a ló túlsó oldalára, mert próbálkozunk ugyan a gyerekközpontúsággal, csak épp azzal nem vagyunk tisztában, hogy ez pontosan mit is jelent. Egy biztos: a gyerekközpontúság a közkeletű elképzeléssel szemben nem azonos a kontroll és a keretek hiányával, sőt, tulajdonképpen semmi köze hozzá, hanem egy tudományos fogalom, pszichológiai törekvés elnevezése. „A gyerekközpontúság leginkább azt jelenti, hogy a biológia és a pszichológia próbálja minél hatékonyabban feltárni, hogy egy gyerekből hogyan lesz boldog, egészséges, kiegyensúlyozott felnőtt, aki jól érzi magát a bőrében. A cél pedig az lenne, hogy segítsünk a szülőknek minél hatékonyabban beépíteni ezt a tudást hétköznapi gyakorlatba, a gyereknevelésbe” – mondja Németh Erika gyerekpszichológus.

A szakember szerint ennek fontos része az érzelmi ráhangolódás, vagyis az, hogy szülőként odafigyelünk a gyerek szükségleteire, gondoskodunk róla, és törekszünk arra, hogy mind érzelmileg, mind fizikailag biztonságban tudhassa magát. Szeretgetjük, simogatjuk, észrevesszük, ha bánatos, és megvigasztaljuk, vagy épp tudatában vagyunk annak, hogy ne haragudjunk rá, amikor a dackorszakba lépve elkezd hisztizni. (A hiszti és a dackorszak kérdéseit körüljáró cikkünket itt találja.)

„Túlszeretni és elkényeztetni ilyen értelemben nem lehet.

A kognitív neurológiai kutatások is egyértelműen kimutatták, hogy az anya-gyerek kapcsolat, a korai érzelmi ráhangolódás sikere vagy épp sikertelensége nagyban meghatározza az agy fejlődését – magyarázza Németh Erika –. Az érzelmi kapcsolat jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy még fizikai lenyomata is van a testünkben.”

Igenis kell a frusztráció a gyereknek

Boldog, sikeres felnőtt csak abból a gyerekből lesz, aki képes beilleszkedni a társadalomba. Éppen ezért, ha sokszor nem is tudatosítjuk magunkban, a gyereknevelés nem más, mint a fokozatos önállóságra szoktatás, egy reális önkép kialakítása és az adott kultúrára jellemző szokás- és szabályrendszer átadása. „Ez akkor fog jól működni, ha folyamatosan, empátiával, felé fordulva elmondjuk a gyereknek, hogy mik a szabályok: mivel hogyan játszhat, a kérése milyen áldozatokkal, a tette pedig milyen következményekkel jár. Vagyis hagyjuk, hogy megismerkedjen a valósággal, amelyben igenis folyton nehézségekkel fog szembesülni. A minimális frusztrációra igenis szükség van. Ha következetesen így cselekszünk, az érzelmi megértést és ráhangolódást, illetve a szokás-szabályrendszert is megkapja tőlünk” – mondja Németh Erika.

A séma működését a pakolás példája is megmutatja: ha a gyerek nem akarja elrakni a játékait, a történet érzelmi megértés része az, hogy megpróbáljuk kitalálni, miért áll ellen a kérésnek, (pakolni fárasztó, unalmas, épp a mese közepén tartott, stb.), és ki is mondjuk neki, hogy ezek az érzések teljesen rendjén vannak. Majd itt kezdődik a fejezet a szokás- és szabályrendszerről: a gyereknek tudnia kell, nem kerülheti el a pakolást, attól, hogy rossz, még muszáj megcsinálnia, ez az ő dolga. A szabály részhez az is hozzátartozik, hogy emlékeztetjük rá a gyereket: ha nem pakol el, ilyenkor számíthat az előre megbeszélt büntetésre. Erika azt tanácsolja, hogy a gyerek reakcióira is adjunk egyértelmű visszajelzéseket: ha büntetést kap, a kisöccsét nem, de a párnát ütögetheti mérgében.

©

A gyerekpszichológus szerint a szabályrendszerre szoktatásban gyakori hiba, hogy a szervezőelve, a fokmérője nem más, mint az, hogy mennyire lett mérges anya és apa. „Sajnos rengeteg tévhit kering a büntetéssel, a jutalmazással és a fegyelmezéssel kapcsolatban. A rácsapok a fenekére és társai azért nagyon rossz üzenetek, mert amellett, hogy roncsolják az érzelmi kapcsolatot, nem nyújtanak differenciált visszajelzést a gyereknek. Egy ütés csak egy ütés, semmi más, épp azt nem éri el, ami a lényeg lenne: megmutatni, alternatívát adni a gyereknek, hogy az általunk rossznak ítélt viselkedés helyett hogyan kellene viselkednie.”

Higgadjunk le, és gondoljuk újra

Mindezek persze csupán általánosságok, a téma pedig messzire vezet. Egy biztos: nem könnyű a mai szülők dolga, mert hiába próbálják egyre többen a régi, meghaladott nevelési módokat hátrahagyva, minél erőszakmentesebben, demokratikusabban és kreatívabban nevelni a gyerekeiket, nem igazán látnak maguk előtt követendő mintákat.

Éppen ezért, egy korszak- és paradigmaváltás kellős közepén rájuk hárul a feladat, hogy példaképekké váljanak. Ennek pedig első lépése az lehet, ha mindenki elfogadja, hogy gyereknevelés nem más, mint szükséges konfliktusok sorozata, amelyben rendre hibázunk és elbizonytalanodunk. A szakértők szerint a legtöbb, amit gyermekeink egészséges fejlődése érdekében tehetünk, ha igyekszünk fejlődni és a vakon követett elvek helyett időnként lehiggadunk, hogy újragondoljuk nevelési módszereinket.

A család lelke - a gyerek lelke: hol az egyensúly?

Minden családnak megvan a maga légköre, habitusa. Ha meteorológiai terminusokban gondolkodunk, lehet egy család klímája hűvösebb, távolságtartóbb, de fülledt trópusias is, ahol nehéz levegőt kapni. Mi határozza meg az érzelmi légkört, és milyenek azok a családok, amelyek támogatják az egyén fejlődését?

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
15 százalékkal nőtt a halálozások száma, és nem csak a járvány miatt

15 százalékkal nőtt a halálozások száma, és nem csak a járvány miatt

Lemásolta a TikTokot a Snapchat, és akár pénzt is kereshetünk vele

Lemásolta a TikTokot a Snapchat, és akár pénzt is kereshetünk vele

Döntött az EU: rá kell majd írni az elektronikai eszközökre, mekkora a várható élettartamuk

Döntött az EU: rá kell majd írni az elektronikai eszközökre, mekkora a várható élettartamuk