A zaklatásos vádaknak voltak azonnali következményei Magyarországon is: a két, a mozgalom által leginkább kiemelt, és a sajtóban legtöbbet szerepelt arcnak, Marton Lászlónak és Kerényi Miklós Gábornak is le kellett vonulnia arról a csúcsról, ahol a vádak megfogalmazásakor épp volt. Előbbinek a Vígszínházból és a Színművészeti Egyetemről, utóbbinak az Operettszínházból.
Szinte az egyéves évfordulón áll munkába Marton. Legújabb rendezését a Veszprémi Színházban találjuk, ahol a Tartuffe című darabot állítja színpadra (bemutató 2019 februárjában). Ez nyilvánvalóan presztízsveszteség számára, de megindulhat a rehabilitáció útján. Kerényi ebben is más utat választ. Ahogy a vádak idején ő a nyilvánosság előtt védekezett, úgy most nem pusztán visszatérni próbál, de elégtételt is követel azzal, hogy kitúrná az őt kirúgó színházigazgatót. Keró a napokban adta be a pályázatát az Operettszínház főigazgatói posztjára.
És megkezdték a visszatérést az amerikai sztárok és mogulok is. A szexuális zaklatással megvádolt Louis C.K. vasárnap este New Yorkban lépett színpadra először azóta, hogy tavaly ősszel öt nő szexuális zaklatással megvádolta (a humorista egyike azoknak, akik el is ismerték a vádakat). És ismét színpadra állt a Me Too mozgalom egyik legellentmondásosabb történetének a főszereplője, a humorista Aziz Ansari is. Sem Louis C.K., sem Ansari nem tett utalást az őt ért vádakra.
Bill O’Reilly, aki több tízmillió dollárnyi kártérítést fizetett ki az általa zaklatott nőknek, szintén a visszatérését tervezi. Mint ahogy az NBC Today Show című műsorának az évtizedeken át elmozdíthatatlan műsorvezetője, Matt Lauer is – ő volt az, akinek az asztala alatt külön gomb volt, hogy egy mozdulattal magára és az áldozatára zárja az irodája ajtaját. Lauer a vádak megjelenése és a kirúgása után azt mondta, hogy „a károk helyrehozásához sok időre és önvizsgálatra lesz szükség, és eltökélt vagyok, hogy ezt elkezdjem”. A sok idő nagyjából négy hónap volt.
Louis C.K.-t a tudósítások szerint állva tapsolták, mielőtt bármit is mondott volna. Sokan viszont nem voltak ennyire elragadtatva a visszatérési kísérletétől. Női humoristák megjegyezték, hogy az áldozatok közül sokan nem kaptak lehetőséget arra, hogy visszatérjenek épp az olyan, hatalmukkal visszaélő figurák miatt, mint C.K. Különösen betalált egyeseknél a humoristának New Yorkban helyszínt biztosító Comedy Cellar tulajdonosának, Noam Dwormannak a megjegyzése, miszerint Louis C.K. úgy döntött, hogy nem óvatoskodik, hanem „feltépi a ragtapaszt” a fellépésével, mintha csak ő lett volna az, aki sebeket szerzett ebben a történetben. Több férfi humorista is értetlenül állt C.K. visszatérése előtt, volt, aki megjegyezte, hogy a távozása nem valamiféle büntetés volt, hanem munkavédelmi intézkedés.
Marton, C.K., Lauer és a többiek viszonylag gyors felbukkanása ismét előhozta a kérdést, hogy hogyan és meddig is kell bűnhődnie egy Me Too-vádlottnak. Hogy elég-e, ha néhány hónapig visszavonul a nyilvánosság elől, vagy élete végéig szakmai és társadalmi kiközösítés jár neki? Hogy a csúcsra térjen vissza, esetleg néhány emelettel lejjebb kezdje újra, vagy akár egy teljesen más területen? (Sőt, elindult már egy vita arról is, hogy miként lehet valamiféle megváltást biztosítani az elkövetőknek. Hogy a mozgalomnak nemcsak az lehet a célja, hogy az áldozatok támogatása mellett beazonosítsa a szexuális ragadozókat, hanem az is, hogy rehabilitálja őket. Mármint az elkövetőket.)
A választ nyilván az igazságszolgáltatás, a HR-osztályok, az etikai bizottságok eszközeivel és keretei között kell megadni. Ami viszont egyelőre közös és szembetűnő ezekben a visszatérésekben, illetve visszatérési kísérletekben, az egyrészt az, hogy a megvádoltak – a korábbi aggályokkal szemben – megtehetik, hogy visszatérnek, ráadásul
szinte ott folytathatják, ahol abbahagyták, mintha csak a hírnevüket, a szakmai elismertségüket nem annak a közegnek köszönhették volna, amely a visszaéléseket is lehetővé tette.
A másik közös motívum az, hogy valamiféle ki nem mondott közös megegyezés alapján abból indulnak ki, hogy ha bizonyos ideig visszavonultak a nyilvánosságtól és a szakmától, azzal feloldozást is kaptak a tetteik alól.
Egyelőre mind ugyanazt a forgatókönyvet követik: egy ideig hátrébb lépnek, majd tesztelni kezdik, hogy mennyit bír el belőlük a nyilvánosság. Viszont ebből a forgatókönyvből látványosan hiányzik a valódi számvetés a vádakkal és a tettekkel, mint ahogy hiányzik a változásra való szándék és hajlandóság is. Így aztán ha most valamilyen következtetés le akarunk vonni ezekből a történetekből, az az, hogy a jelek szerint egy szexuális zaklatási botrányból úgy lehet a legegyszerűbben kijönni, ha az ember eltűnik kicsit. Aztán úgy tesz, mintha mi sem történt volna.
