szerző:
hvg.hu

Nem viccből mondogatta a kaliforniai lány az osztálytársainak, hogy a nagymamája hamvait is megették. A rendőrség nyomoz, de bajban van, mert bűncselekmény nem történt.

Addig mondogatta egy kaliforniai lány az osztálytársainak, hogy a süteménybe, amivel nemrég meglepte őket, belekeverte a nagymamája hamvait, amíg néhány kétségbeesett szülő feljelentést tett. A BBC arról ír: az iskola elküldött egy levelet a szülőknek arról, hogy ha tényleg igaz is a feltételezés, akkor sem jelentenek a hamvak egészségügyi kockázatot azokra, akik megették. Az igazgató azt mondta, nagyon sajnálják az érintettek, ami történt.

Paul Doroshov, a nyomozást vezető rendőr is bajban van, és nem csak azért, mert ennyire gyomorforgató ügyön még nem nagyon dolgozott. Az újságíróknak arról beszélt, már több diákot kihallgattak, de bármilyen furcsa is az ügy, jogilag nehéz fogást találni. „Hol a bűntény?” – kérdezte.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A Krímben rejtegethették a cseh miniszterelnök fiát, nehogy vallomást tegyen egy apját is érintő, súlyos ügyben

A Krímben rejtegethették a cseh miniszterelnök fiát, nehogy vallomást tegyen egy apját is érintő, súlyos ügyben

Havasi: Kacsa, hogy Gruevszki a miniszterelnök házában lakik

Havasi: Kacsa, hogy Gruevszki a miniszterelnök házában lakik

Újabb 5000 vevő pártolt el Mészáros vidéki lapjaitól

Újabb 5000 vevő pártolt el Mészáros vidéki lapjaitól

Módosították a Duna-partok építési szabályzatát az új atlétikai stadion kedvéért

Módosították a Duna-partok építési szabályzatát az új atlétikai stadion kedvéért

Új önjáró trolikat kapott Budapest, egy közlekedési szervezet viszont más reformokat sürget

Új önjáró trolikat kapott Budapest, egy közlekedési szervezet viszont más reformokat sürget

Csak egy apró jelölés, mégis nagyon fontos gumivásárláskor

Csak egy apró jelölés, mégis nagyon fontos gumivásárláskor