Aki járt már fesztiválon, tudja, a műfaj sok-sok gyaloglással jár, sokszor célzottan, de többnyire céltalanul, reménykedve, hátha belefut az ember egy jó koncertbe, egy ismerősbe, de néha annak is lehet örülni, ha szembejön egy mosdó, ahol nem áll nagy sor. Délután, amikor még a nap is bőszen süt, még elég jellemző ez a mozgásfajta, a Sziget pedig csütörtökön mindent megtett azért, hogy a nagyszínpadi produkciók ne is nagyon akasszák meg. Jó, a The Beaches lányokból álló garázszenekar egy idő után inkább arra ösztökélt minket, hogy minél gyorsabban távolodjunk el onnan, az őket követő kanadai, Nelly Furtado pedig épp hogy visszacsábított a központi helyszín felé, sokáig mégis úgy tűnt, ez a koncert is amolyan késő délutáni lötyögés lesz, semmi több.
Nelly Furtado
Facebook / Sziget Festival Official
Pedig az énekesnő, aki legnagyobb sikereit a kétezres évek elején érte el, valahogy mégiscsak a fesztivál egyik húzóneve lett, amihez persze az is hozzájárulhatott, hogy most először lép fel Magyarországon. És nyilván az is, hogy azért azokra a sikerekre máig elég sokan emlékeznek. Ahogyan arra is, hogy lett a „szabad vagyok, mint a madár” stílusból folkosabb, a portugál gyökereire is büszke, majd R’n’B-ben nyomuló vadóc „férfifaló” igazi latina.
A koncerten a stílusokból nagyjából vegyesen jött ízelítő, az I’m Like A Bird a második felében érkezett meg, miközben a derék hiphop három lelkes táncossal már ott kopogtatott a nyitánynál. Valahogy mégis az volt az érzésünk, hogy elég nehezen pörgött fel a koncert, az első fél órában elég sok céltalanul lézengő emberrel lehetett találkozni a törzsrajongók mögött, akik ugyan derekasan énekelték magukban a dalokat, de azért nem álltak meg Nelly vagy a show kedvéért. (Jó, persze a vizualitást nem is vitték különösen túlzásba, a kivetítőkön látható vízesés meg szabadban száguldó lovak is pont annyira idézték a kétezres éveket, mint a dalok, amiket kísértek.)
Molnár Zsófia
A száguldó lovakkal kísért szabad madár arra azért elég volt, hogy belökje a koncertet, az meg külön jót tett neki, hogy utána egy latin blokk jött a Manos al airével, a 2004-es portugáliai foci-Eb-re írt Forçával (piros pont: a magyar zászló színeivel kísérték a focihimnuszt), majd egy darab Lambadával – attól most tekintsünk el, hogy engem a világból ki lehet kergetni ezzel a dallal, a közönséget határozottan megmozgatta. Így a Maneater a végére már egy teljesen fellelkesített tömegben zengett (a The Beaches vendégszereplésével), a lézengők is megálltak, és volt is miért.
Nelly Furtadora pedig nem lehetett panasz, bár nem csak a közönsége, mintha ő is nehezen melegedett volna be a koncerten (hm, lehet, hogy a kettő között van némi összefüggés?), de lelkesen és profin tolta végig. Jó, a csecsebecsékkel telepakolt műhajfonatait nehéz megmagyarázni, de fogjuk rá, hogy frizurailag is visszarepültünk a kétezres évekbe.
Nyitókép: HVG / Molnár Zsófia
