Babi Christina Engelhardt inspirálta részben a tinédzser Tracy karakterét Woody Allen 1979-es Manhattan című filmjében. Most egy interjúban beszélt a nyolc éven át tartó kapcsolatáról a rendezővel.
Engelhardt 16 éves feltörekvő modell volt, amikor 1976-ban megadta a telefonszámát az akkor 41 éves Woody Allennek egy New York-i étteremben. A lány akkor egy évvel volt fiatalabb a New York államban érvényes beleegyezési korhatáránál.
Most 59 éves, és azt mondja, a kapcsolatuk igazi szerelmi történet volt, igaz, bonyolult.
Nem támadom Woodyt. Egy szerelmi sztoriról beszélek. Ez tett azzá, aki vagyok. Nem bánok semmit sem
– mondta.
A kapcsolatukat titokban tartották, de a fiatal lány többször meglátogatta a rendezőt az Ötödik Sugárúton található lakásában. A kapcsolatuk első éve után Allen édeshármasokhoz hozott fel nőket a lakásba, Engelhardt ezt a hetvenes évek érdekes kísérletezéseként írja le.
Woody Allen három évvel a találkozásuk után jött ki a Manhattan című filmmel. A 42 éves Isaac Davist játssza, akinek szexuális kapcsolata lesz a 17 éves Tracyvel.
Engelhardt és Allen kapcsolatának az interpretációjába belejátszhat a rendező amúgy is vitatott magánélete: egyrészt az, hogy az adoptált lánya, Dylan Farrow szexuális zaklatással vádolja (Allen tagadja a vádat), és az is, hogy a korábbi partnerének, Mia Farrow-nak az adoptált lányát, Soon-Yi Prevint feleségül vette – azóta is együtt élnek.
Engelhardt azt mondja, az évek során ellentmondásos érzései voltak a titkos kapcsolatukról, amely akkor romlott meg, amikor Allen bemutatta az új „barátnőjét”, Mia Farrow-t. Bár először nem értette, miért akarta, hogy találkozzanak, később közel került a színésznőhöz, és hármasban is volt szexuális kapcsolatuk.
„Csak miután véget ért az egész, láttam át, hogy mennyire furcsa volt, amikor együtt voltunk, és hogy mennyire nem voltam több játékszernől – mondta Engelhardt. – Amíg együtt voltunk, az egész egy játék volt, amelyet egyedül Woody működtetett, és mi soha nem tudtuk, mi is van a fejében.” Hozzátette, hogy Farrow-t és Allent egyfajta anya-apa párként látta.
Számomra az az egész kapcsolat nagyon freudi volt: az, hogy mennyire csodáltam őket, hogy ő mennyire betört már engem, és hogy én hagytam az egészet.