Nyolc hétre emelték Spanyolországban az apasági szabadságot

Az eddigi ötről nyolc hétre nő hétfőtől a férfiaknak a gyerekük megszületése után járó szabadság időtartama Spanyolországban. A két hónapnyi szabadság örökbefogadás esetén is megilleti a szülőt.

  • MTI MTI
Nyolc hétre emelték Spanyolországban az apasági szabadságot

Az előírások alapján az első két hét kivétele meghatározott, de a fennmaradó hat hetet a gyerek egyéves koráig felhasználhatja szabadságként az apa, akár megszakításokkal is. A Spanyolországban április elsején hatályba lépett jogszabály szerint az apasági szabadság nem ruházható át az anyára.

A rendelkezésről március elsején határozott a szocialista spanyol kormány azzal a céllal, hogy fokozatosan egyenlővé tegye a két szülőt megillető szabadság idejét. A jogszabály értelmében az apasági szabadság 2020-ban 12 hétre emelkedik, és 2021-re éri el az anyáknak most járó 16 hetet.

Az előzetes számítások szerint az intézkedés ebben az évben az államnak 226 millió eurós, a munkáltatóknak pedig 53 millió eurós költséget jelent. A spanyol állami közlönyben most megjelent és ezzel életbe lépett jogszabálynak harminc napon belül meg kell kapnia a parlament jóváhagyását is, különben semmissé válik.

A négy hét múlva esedékes előrehozott parlamenti választások miatt a törvényhozást már feloszlatták, ezért a feladatkörét ilyenkor ellátó hatvanfős testület szavaz majd a rendelkezésről, várhatóan még ezen a héten. Spanyolországban az apasági szabadságot legutóbb tavaly módosították, az akkori konzervatív néppárti kormány növelte négyről öt hétre.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.