„Ide állhatna elém a Brad Pitt, engem nem izgatna”
A társadalomnak körülbelül az egy százalékát teszik ki a szexuális vonzalmat érezni nem képes emberek. Azt mondják, őket legalább olyan erős diszkrimináció éri, mint a melegeket, és a többség teljesen félreérti az aszexuálisokat. Egyeseknek van például libidójuk, szeretnének családot is, mások viszont a plátói szerelemre sem képesek. Ennek ellenére, köszönik szépen, jól vannak. A Magyar Aszexuális Közösség két képviselőjével beszélgettünk.
hvg.hu: Tisztázzuk először, hogy mióta létezik a Magyar Aszexuális Közösség.
Hajdú András: Az egész a Facebookon indult el. A Magyar Aszexuális Közösség nevű Facebook-csoportot 2014-ben hoztam létre, amikor elkezdtem az egyetemet. Tavaly már sikerült egy egyesületet fabrikálni a csoportból, de a két szerveződés nem fedi le teljesen egymást. A Facebook-csoportunk már közel 500 tagból áll, az egyesületünk jóval kisebb. Három ügyvivője van, mi, ketten a Vikivel, és van még egy harmadik személy.
Sulyok Viktória: Az egyesület tavaly március 26-án jött létre, és akkor még iszonyatosan nehéz volt összehalászni azt a tíz embert, aki kell ahhoz, hogy egyesületté válhassunk. Most már 16-an vagyunk. Tájékoztató brosúrákat nyomtatunk, kitűzőket készíttetünk, azon dolgozunk, hogy láthatóbbá tegyük az aszexuális emberek közösségét, és informáljuk őket. Az aszexualitásról szóló legtöbb információ sajnos elsősorban angolul érhető el, ezeket fontos lefordítani magyarra.
H. A.: Az egyesületünk havonta szervez találkozókat, amelyeken átlagban olyan nyolc-tíz fő szokott megjelenni, de voltunk húszan is, amikor egy pikniket tartottunk a Margitszigeten. Ezen felül szervezünk nyilvános, ismertető workshopokat – most csináltuk meg a negyediket –, és ide jönnek rendszeresen olyan emberek is, akik pusztán csak érdeklődők, és amúgy alloszexuálisok (azaz nem aszexuálisok).
hvg.hu: A szexuális és nemi kisebbségek ritkábban használt, hosszúra nyúlt betűszavában (LMBTQIAP+) az „A” betű jelöli az aszexuálisokat, igaz?
S. V.: Igen, de nagyon sokan félreértik, mert általában azt hiszik, hogy az „A” az ally szóból ered, amely szövetségest jelent, azaz olyan heteró emberekre vonatkozik, akik támogatják az LMBTQ+ mozgalmakat. Valójában az „A” az aszexuálisok betűje.
hvg.hu: Nemzetközi szinten mióta létezik mozgalma az aszexuális embereknek?
S. V.: Azt kell, hogy mondjam, hogy a 60-as, 70-es években még a fasorban sem voltunk mozgalom szintjén. A Stonewall-lázadás (amelyet világszerte a homoszexuálisok jogegyenlőségéért küzdő mozgalom kezdőpontjának tekintenek – a szerk.), csak a melegek és a transzok mozgalma volt.
2001-ben alapították meg az AVEN-t, az Aszexuális Láthatóság és Oktatási Hálózatot, amely az aszexuálisok első nemzetközi szervezete. Azért alakult meg ilyen későn, mert gyakorlatilag láthatatlanok vagyunk: valaki tök jól elvan anélkül is a nagyvilágban, hogy tudatosítaná magában, hogy aszexuális. Nyilván 2001 előtt is voltak aszex emberek, mint ahogy a melegek sem a hatvanas években robbantak be, csak ekkor váltak tömegével láthatóvá.
Az aszexuálisok jelenlegi tudásunk szerint a társadalom egy százalékát teszik ki, ez alapján Magyarországon olyan százezren lehetünk.
hvg.hu: Erősen átszexualizált világban élünk, a szexszel mindent el lehet adni. Jelent-e hátrányt ez annak, aki pont ebből nem kér?
S. V.: Készült egy kanadai kutatás, amely kimutatta, hogy az aszexeket sokkal durvább előítéletek érik, mint ma a melegeket. Kivel barátkoznál, kinek adnád ki a lakásodat, kinek lennél a munkatársa – ilyen kérdéseket tettek fel a tesztalanyoknak, és az jött ki, hogy bárkivel szívesebben barátkoznának, mint az aszexuális emberekkel. Mert minket robotszerűnek tartanak, nem emberszerűnek. Összekötik a szexet mindennel, aminek a boldogsághoz van köze, a szex az emberi érzésekről szól, és így a nagy többség nem tud mit kezdeni az aszexualitással.
Pedig sajnálom azokat a heterókat, akik szerint az egyetlen igaz boldogságot az életben végső soron a szex eredményezi.
Én például imádom a nyelveket, life-long learner vagyok, utazni is imádok, imádom a macskámat – egy csomó boldogság van az életben, aminek semmi köze nincs a szexhez meg ahhoz, hogy partnered legyen. Szokták mondani, hogy majd egyedül, a macskáim társaságában fogok megöregedni, de én erre azt mondom: lehet, hogy te is, mert a partnered meghalhat vagy elhagyhat, nincsenek garanciák. Ráadásul azt sem értem, mi azzal a baj, ha valakinek nincs partnere.
hvg.hu: A melegeket még mindig rengeteg diszkrimináció éri, ezért az ő esetükben különösen fontosak a reprezentatív megnyilvánulások, a coming outok, az érdekvédő közösségek. Mi a helyzet az aszexuálisokkal, érik önöket hasonló támadások? Mi a tétje annak, hogy láthatóvá válnak?
S. V.: Ahogy a leszbikusok esetében, nálunk is fennáll például a korrekciós nemi erőszak veszélye, amikor csak azért kényszerítenek szexre, hogy bebizonyítsák neked, hogy nem is vagy aszex vagy leszbikus.
De alapvetően azért fontos, hogy minél jobban láthatóvá váljunk, hogy ne kelljen a mai tizenéves aszex embereknek is keresztül menniük azon, hogy folyton azt hallgatják: az aszexualitás nem is létezik.
A hétköznapi, mikroagresszió formájában megjelenő sorozatos érvénytelenítések nagyon frusztrálttá tehetnek minket, mert azzal, hogy valaki meleg, tudnak mit kezdeni az emberek, de azzal, hogy valaki szexuálisan nem vonzódik senkihez, nem. Ilyen az, amikor nem hiszik el, hogy neked tényleg soha nem tetszik senki, vagy a szülők nyomasztanak azzal, hogy ha nem lesz gyereked, akkor ki viszi majd tovább a család nevét. Voltak barátnőim a középiskolában, akik halálosan szerelmesek voltak egy-egy fiúba, engem meg egyáltalán nem érdekelt senki, és ők ezt nem értették. Ha aszexuális vagy, akkor egyszerűen nem tudsz kapcsolódni a többségi társadalomhoz, mert tök máshogy gondolkozol.
Mondok egy másik sztorit is, ami szerintem egész jól lefedi azt, hogy a félreértések elkerülése érdekében miért fontos a láthatóság, miért kell erről beszélnünk. Van egy tagunk, egy körülbelül 45 éves aszex férfi, aki a munkahelyén már coming outolt. A kollégája azt mondta neki, hogy „na, én tőled nem félteném a lányomat, mert te úgyis aszex vagy”. Holott az, hogy valaki aszexuális, nem jelenti egyúttal azt is, hogy nem lehet szexuális ragadozó. Ezzel most nem azt akarom mondani, hogy ez a férfi ilyen típus lenne, de egy félreértésen alapult, amit a kollégája mondott. A nemi erőszak nem a szexualitásról, hanem a hatalomról szól.
hvg.hu: Milyen tévhitek vannak még az aszexualitással kapcsolatban?
S. V.: Amikor invalidálják az aszexualitás létezését, akkor ilyeneket mondanak, hogy „csak azért gondolod, hogy aszex vagy, mert még nem feküdtél le velem, vagy mert leszbikus vagy, vagy mert nem volt egy jó szexuális élményed sem”. Barátok részéről hallottam már olyat is korábban, hogy „te nem aszex vagy, csak nincs időd a kapcsolatokra”. Mindig megkapom azt a kérdést is például, hogy „de miért öltözöl ilyen szexin, ha aszex vagy”. Nos, pusztán azért, mert nekem ez, és nem a micimackós póló tetszik.
Azt is szokták gondolni, hogy az aszexualitás alkalmas állapot a vallásos emberek számára, mert így könnyebb az önmegtartóztatás, de nem erről van szó. Benne vagyok egy csomó amerikai aszex-csoportban a Facebookon, és ott rendszeresen feljön, hogy
az, aki nagyon vallásos helyről érkezik, durva ellenszélben kénytelen létezni, mert folyton megkapja, hogy isten azért teremtette meg az embert, hogy a házasság keretein belül, de szaporodjon.
Ahogy az is tévedés, hogy azért lesz valaki aszexuális, mert mondjuk gyerekként az apja megerőszakolta. Velem soha semmi ilyesmi nem történt, nem vagyok férfigyűlölő sem – szép is lenne, van rengeteg hímnemű barátom, apám és három öcsém is. Te azért vagy heteró vagy meleg, mert annak születtél, én azért vagyok aszex, mert ennek születtem, ennyi.
hvg.hu: Mennyi idő volt rájönni és elfogadni, hogy aszexuálisok?
H. A.: Gimnázium után már nagyjából mindenkinek volt párja, barátja vagy barátnője, nekem viszont nem, és azt gondoltam, hogy valami baj lehet velem, hogy nincs kapcsolatom, ráadásul nem iszom sört, nem is cigarettázok. Kitaláltam magamnak egy kategóriát, hogy én amolyan naturalista vagyok, aki mindennek ellenébe megy, a társadalmi szokásokkal szemben él. Ekkor még nem ismertem az aszexualitás fogalmát. 2014-ben találkoztam ezzel a definícióval, és akkor több mint 90 százalékban be is tudtam magam sorolni a kifejezés alá.
S. V.: Már kamaszként is éreztem, hogy más vagyok, mint a többiek, mert amíg bennük elkezdtek a hormonok dolgozni, addig engem hidegen hagyott a szex. Könyvmoly is voltam, otthon szerettem inkább lenni. Sokáig azt gondoltam, hogy leszbikus vagyok, aztán rájöttem, hogy nem így van, mert szexuális értelemben nem érdekelnek a nők sem. De akkor ugye mi a franc vagyok? Amikor kamasz voltam, még nem tudtam az interneten ennek a kérdésnek utánanézni.
Ide állhatna elém a Brad Pitt, vagy bármilyen más szuper pasi, engem nem izgatna.
Arra gondoltam, hogy valószínűleg biszexuális lehetek, mert azért mégiscsak volt egy pasim három évig, aztán pedig csajoztam is, csak egyik oldal sem érdekelt igazán. Azt gondoltam, nagyon válogatós vagyok, ezért nem találok senkit.
Mikor először találkoztam az aszexuális kifejezéssel, nem tudtam azt azonnal magamra is alkalmazni, mert az volt a fejemben, hogy aki aszexuális, az félénk, vagy senki nem akar lefeküdni vele, nekem viszont mindig sok rajongóm volt, csak nem érdekeltek. Most 39 éves vagyok, 2016 óta definiálom magam aszexként. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy szerelmes sem tudok lenni, nem érzem a gyomromban a pillangókat, nem száll le soha a rózsaszín köd, aromantikus is vagyok egyben.
H. A.: Érdemes szerintem ehhez megemlíteni, hogy eleve sokféle vonzalom létezik. Van szexuális, romantikus, érzéki, érzelmi és esztétikai vonzalom is, és mi ezekből nem mindegyiket tudjuk megélni.
S. V.: Ha én esztétikailag vonzódom hozzád, akkor annyi történik csak, hogy azt mondom, te egy nagyon jó nő vagy, és szeretnélek bámulni. Én esztétikai vonzalmat abszolút érzek, csak ez nálam nem kapcsolódik össze sem a szexualitással, sem azzal az igénnyel, hogy megismerkedjünk, és fogjuk egymás kezét. Ez nem több, mint hogy egy Dalí-festményt is szívesen nézegetek.
Az emberek a romantikus és a szexuális vonzalmat szokták kiemelkedően fontosnak tartani, amelyek általában egyszerre irányulnak egy személyre. De van olyan aszexuális barátnőm, aki egyébként homoromantikus, tehát csak a nők iránt tud szerelmet érezni. Illetve ismerek olyan lányt is, aki biszexuális, testi vonzalmat érez mindkét nem iránt, de homoromantikus, azaz szintén csak nőkbe tud beleszeretni.
És hogy tovább bonyolítsuk a dolgot: a libidó és a szexuális vonzalom sem ugyanaz. Lehetsz heteró nő alacsony libidóval, de ettől még nem leszel aszex, és lehetsz aszex magas libidóval is. A libidó nem irányul senkire, az csak a gerjedelem, azt önkielégítéssel, vagy akár más emberrel folytatott aktussal lehet csillapítani, hiszen nem csak azért lehet lefeküdni valakivel, mert konkrétan őt kívánjuk. Ezer más oka lehet. A vonzalom ezzel szemben az, amikor például kifejezetten csak a Józsival szeretnél együtt lenni.
Mindezen felül egy aszexuális is sokféleképpen állhat a szexhez. Én például szexpozitív vagyok, tehát a szex szerintem egy jó dolog, csak nekem nincs rá szükségem. Viszont vannak olyan barátaim is, akik teljesen szexnegatívak, ami azt jelenti, hogy ők már a gondolatától is undorodnak, nem nézik mondjuk a Trónok harcát, mert sok benne az aktus.
hvg.hu: Említette a párkapcsolatot. Ez egyfajta önámítás volt az ön részéről, egy önbecsapó próbálkozás a heteroszexuális életre?
S. V.: Nem volt önámítás, nem akartam bebizonyítani magamnak, hogy heteró vagyok, csupán egy erős birtoklási vágy dominált bennem. Ahhoz voltam szokva, hogy a férfiak kedvelnek. Egy fiú felébresztette bennem a vadászösztönt, és ez kitartott valameddig, ez a birtoklási vágy vitte három évig a kapcsolatot.
hvg.hu: Az érintésekkel sem tudnak igazán mit kezdeni?
H. A.: Én az öleléssel úgy vagyok, hogy annál még értem, hogy mi a lényege, de a kéz-a-kézben sétálással már nem tudok mit kezdeni. Volt egy közeli barátom, aki mondta, hogy tök jól esne neki, ha megsimogatnám, mire én: szívesen, de úgy érzem, mintha egy asztalt simogatnék. Nem annyira értem az érintés lényegét.
hvg.hu: Ha valaki aromantikus, az egyúttal azt is jelenti, hogy nincs is szüksége semmilyen párkapcsolatra? Vagy létezik bármilyen olyan párkapcsolati konstrukció, amit el tudnak maguknak képzelni?
S. V.: Ezt nevezzük queerplátói kapcsolatnak, az ilyen partnereket pedig cukkininek. Ez nem szerelmi vonzalmon alapul, de jóval erősebb egy szimpla barátságnál. Nagy szabadságot ad, és segít kitörni a heteronormatív keretből, amelybe bele vagyunk szorítva.
A queerplátói partnerrel össze is lehet költözni, meg nem is muszáj. Én egy olyan queerplátói partnert tudok elképzelni magamnak, akivel nem laknánk együtt, de sokszor találkoznánk, kötődnénk egymáshoz. Ugyanakkor egy ilyen kapcsolatban akár össze is házasodhattok, lehetnek gyerekeitek is.
H. A.: Érdekesen hangozhat, de én a jövőmet mindig egy lánnyal képzelem el, mondjuk, egy queerplátói kapcsolatban. Szeretnék családot is, de nem saját gyerekekkel, inkább örökbe fogadnék.
hvg.hu: Ha már család: a szülők hogy viszonyultak a coming outjukhoz?
S. V.: Nekem mázlim van, mert a szüleim nagyon liberálisak, és elfogadták, hogy a részemről biztos nem lesz unokájuk.
H. A.: Én úgy coming outoltam (amennyiben ez nevezhető annak), hogy amikor az egyesületet megalapítottuk, szükségem volt két tanúra a papírok aláírásához. Mivel a szüleimmel élek, és már csak egy nap maradt a határidő lejártáig, úgy adódott, hogy anyukámmal és apukámmal kellett aláíratnom a papírokat. Apukám nem olvasott bele, de anyukám igen. Ő már talán a Válótársak című RTL Klub-os sorozatból hallotta ezt a kifejezést, mert volt a szériában egy aszexuális karakter, de azért nem sokat tudott erről a dologról. Rögtön az volt a reakciója, hogy ez csak egy divat, egy óriási butaság. Én akkor, abban a pillanatban nem voltam olyan állapotban, hogy mindent elmagyarázzak neki, de később szeretnék vele leülni, és beszélni erről, csak még nem jött el ez a pont.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
33 ország nagykövetsége állt ki a 24. Budapest Pride mellett
Közös közleményt adtak ki, az Egyesült Államok, Szerbia, Szlovénia, Brazília és Belgium is aláírta. És még sokan mások.
"Ne nyilvánosan csinálják, hanem a négy fal között" - mondta a Fidesz politikusa a Pride-ról
Boldog István egészen alacsony szintű melegellenes kirohanásba kezdett a parlamentben.