szerző:
hvg.hu

A kutatók szerint az eredmény az emberekre nézve is ígéretes.

Kedden jelent meg a Nature Communications című folyóiratban a Nebraskai Egyetem kutatása, ami közli, sikeresen távolították el a HIV-vírust egerekből – írja a CNN. Génállomány-szerkesztést és a vírus terjedését lassító gyógyszereket alkalmazva teljesen törölni lehetett a betegséget a génállományból.

Az öt éven át folytatott kutatás bizonyíték arra, hogy a HIV-et le lehet győzni.

A kutatók genetikai betegségként kezelték a vírust, és azt vizsgálták, hogyan lehet eltávolítani a genomból, miután az kártékony génként bekerült oda.

A gyógyíthatatlannak tűnő betegség 37 millió embert érint világszerte. 2018-ban kezdetleges HIV-ellenes védőoltást fejlesztettek ki, idén márciusban pedig két különböző embernél szűnt meg a vírus őssejtkezelés hatására.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Máltán szállhatnak partra a mentőhajón rekedt menekültek

Máltán szállhatnak partra a mentőhajón rekedt menekültek

Videón mutatja meg a BMW a 600 kilométeres hatótávú új villanyautóját

Videón mutatja meg a BMW a 600 kilométeres hatótávú új villanyautóját

Nem rázza meg a Fideszt a Simonka György elleni, példátlan súlyú vád

Nem rázza meg a Fideszt a Simonka György elleni, példátlan súlyú vád

TASZ: A kormány megveszi a nyugdíjasokat

TASZ: A kormány megveszi a nyugdíjasokat

Ungváry Rudolf szerint Orbán is a régi fasiszták klónja

Ungváry Rudolf szerint Orbán is a régi fasiszták klónja

Az orvosok gyakran cselédnek nézik őket, és senki nem vesz tudomást a gondjaikról

Az orvosok gyakran cselédnek nézik őket, és senki nem vesz tudomást a gondjaikról