Egy család, ahol összejött Hitler, a maffia és Jézus
Egy titokzatoskodó amerikai keresztény szervezet évtizedek óta épül be a hatalomba az Egyesült Államokban és a világ néhány másik országában. A Netflix egy dokumentumfilmben próbálta meg felgöngyölíteni a módszereiket és az eredményeiket. A Family című sorozatból kiderül, hogy Donald Trump is kiválasztott, hiszen a hatalom már önmagában Isten áldásának a bizonyítéka.
A The Family című ötrészes sorozatot dokumentumfilmként kínálja a Netflix, de ha a néző történetesen ateista, esetleg nő, vagy épp meleg, akkor könnyen hiheti azt, hogy egy thrillert lát. Ebben a mátrixban ugyanis csak férfiaknak van helyük, mégpedig vezető helyük, amelyet az általuk elképzelt Jézus rajzolt alaposan körbe, és amelyet aztán, bármekkorát hibáznak vagy buknak is, senki nem vehet el tőlük, mert akit Isten egyszer kiválasztott, az ki van választva.
A sorozat középpontjában a több néven is ismert (Fellowship Foundation, International Foundation), de leginkább csak Családként (Family) emlegetett titokzatoskodó amerikai keresztény szervezet áll, amely politikai vezetőknek udvarolva nemzetközi befolyásra tett szert, miközben az alkotmánnyal szembe menve meglehetősen lazán viszonyul az állam és az egyház szétválasztásához. A több évtizede aktív szervezet célja, mint az a filmben is elhangzik, hogy
a keresztényekből vezetőket csináljon, a vezetőkből pedig keresztényeket.
A Család dokumentumfilmes története egy bizonyos Jeff Sharlet író személyes tapasztalataiból, két könyvéből és a sorozatban is felhasznált interjúiból bomlik ki. Sharlet a húszas éveiben, kezdő íróként került be egy nagyreményű barátja révén egy Ivanwald nevű helyre, amely a férfiklub, a kollégium és a kolostor érdekes keveréke volt Washington egyik külvárosában. Az ivanwaldi program főként abból állt, hogy fiatal férfiak együtt ettek, együtt kosaraztak, együtt imádkoztak, együtt tisztították a WC-t az alázat jegyében, és együtt erősítették egymásban a tudatot, hogy ők milyen különlegesek.
A hely és a szervezet hipermaszkulin energiája azonnal érezhető, a feszültséget pedig a kezdetektől fogva biztosítja, hogy az erős, intézményesített homofóbia ellenére egyfajta homoerotikus légkör is belengi a jeleneteket. A szerelem tárgya azonban elsősorban és mindenekelőtt: Jézus. Mármint úgy, ahogy ők elképzelik.
Akiből a hatalmat merítik
Jézus a Család eszme- és viszonyrendszerében nem Isten báránya, hanem egy igazán tökös menedzser, aki képes kézbe venni a világ dolgait. És persze a Család tagjai őt követik ugyan, de félreértés ne essék, a szervezetben elsősorban arra készülnek, hogy a világot uralják – Jézus ehhez egyfajta jó ürügyet ad, és nem különösebben sokat nyom a latban, hogy a fennmaradt írás szerint ő épp az elesetteket szolgálta a hatalmasok helyett. A világ uralásának az alapjait pedig olyan kiscsoportos foglalkozásokon sajátíthatják el, mint amilyeneknek a „Családtag-keltetőként” működő Ivanwald ad lehetőséget.
Tanulságként már rögtön a sorozat elején levonhatjuk a következtetést, hogy
egy megfelelő kommunikációs eszközökkel felszerelt szervezet mennyire könnyen képes elhitetni teljesen hétköznapi, átlagos férfiakkal, hogy ők különlegesek.
Márpedig itt meggyőzik őket, hogy nem kell bizonyítaniuk, elég, ha hisznek abban, hogy ők a kiválasztottak. És ez a reflex akkor is automatikusan bekapcsol, amikor kiderül, hogy nem is olyan különlegesek. Amikor bűnbe esnek, elbuknak, amikor méltatlannak bizonyulnak a hatalomra.
Csakhogy egy kiválasztott esetében még csak értelme sincs visszavenni a hatalomból, hiszen az Isten akarata ellen volna – állítja, megint csak egy általa elképzelt istenképre hivatkozva a Család.
Tökéletlen eszközök egy tökéletes tervért
A bűnbe esés, az elbukás utáni félrenézésre viszont kell valami igazolás, és ezt az ő értelmezésükben a bibliai Dávid király állítja ki. Visszatérő igazodási pontként hangzik el a példabeszéd, miszerint Dávid király igazán csúnya dolgokat tett – például elcsábította az egyik hadvezérének a feleségét, Betsabét, majd úgy intézte, hogy férje biztosan meghaljon a csatában –, de ennek ellenére hősként tekint rá a keresztény világ, és Isten is igazán kedveli. Szóval, miért? – hangzik el a rávezető kérdés Ivanwaldban, amelyre csak egyetlen jó válasz lehet:
azért, mert kiválasztott volt.
A kiválasztottság érzése pedig – meg persze a családi hátszél – messzire röpíti ezeket a Jézus-rajongókat (híveknek nehéz lenne őket nevezni), akik magabiztosan hasonlítják magukat Dávidhoz, vagy legalábbis keresik a párhuzamot minden alkalommal, amikor amúgy a lelkiismeretnek kellene bekapcsolnia. Ezért nem lép vissza a képviselő, aki megcsalta a feleségét, mint ahogyan találnak igazolást arra is, hogy miért kell kapcsolatot kiépíteni olyan diktátorokkal és gyilkosokkal, mint Moammer Kadhafi vagy Omar al-Basír. Hiszen Jézus is leült a bűnösökkel – érvelnek.
A bűnnek és a kiválasztottságnak ez a sajátos értelmezése egészen hátborzongató párbeszédekben is visszaköszön a filmben. Ivanwaldban a drasztikus példáktól sem riadnak vissza, ha át kell vinni az üzenetet, így hangozhat el a fiatal, útmutatásra szomjazó férfiaknak feltett kérdés, hogy mégis mit kellene gondolni róluk, ha tegyük fel, megerőszakoltak volna három kislányt. A válasz? Nagyjából semmit, nem azért vannak ott, hogy ítélkezzenek egymás felett, hanem csakis Jézusért.
Egy nagyon VIP hívő
És Jézus a szupersztár ugyan a szervezetben, de minden sztárnak szüksége van egy menedzserre, a Család esetében pedig ez a titokzatos, mégis befolyásos, halk szavú, mégis határozott Doug Coe (akit sokáig csak a híres evangélista Billy Graham titokzatos kiadásaként emlegettek). A filmben megszólalók nem győzik eleget hangsúlyozni, hogy ez az egész a hitről szól, nem pedig Doug Coe-ról, hogy aztán egyértelmű legyen: ennek a fél évszázadon átívelő történetnek a szálait bizony Doug Coe mozgatja – saját kezűleg, és egyedül. Olyannyira, hogy néha az lehet az érzésünk, ez egy szekta, és Doug Coe-t csak azért nem övezi feltétlen imádat, mint ahogyan az egy szektavezérnek kijár, mert ő kijelentette: Jézust kell imádni.
A 2017-ben elhunyt Coe-ról sokáig alig lehetett tudni valamit, pedig rendre felbukkant a nagyon fontos emberek, meg persze az amerikai elnökök körül, legyenek akár republikánusok, akár demokraták. Attól azonban, hogy háttérbe húzódott, még nagyon határozott elképzelései voltak a Biblia értelmezéséről és arról is, hogy a világot miként kellene – szerinte – Jézusnak tetsző módon irányítani.
A Biblia egyébként nem különösebben fontos fókuszpontja a társaságnak, és Jézus személye és szellemisége is meglehetősen unortodox értelmezések tárgya, leginkább a patriarchális hatalom fenntartásának és igazolásának az eszköze – függetlenül attól, hogy ez megfelel-e a bibliai vagy a történelmi Jézus-képnek.
Coe meg volt győződve arról, hogy a szervezett egyház eltéríti a figyelmet Jézusról, és le akarta hántani róla a vallásos csomagolást. Jézus és semmi más – ez volt a jelszó, amelyet a követőinek tartalommal kellett megtölteniük. Volt azonban olyan szervezési elv, amely az ő csodálatát is kiváltotta, mégpedig az, amit a feltétlen egységre és egyetértésre alapozva Hitler vagy a maffia fejlesztett tökélyre.
Ezek a példák a filmben bemutatott felvételeken az ő szájából hangzanak el, mint a hatékony szervezés és befolyás követendő módszerei. Nézzék csak meg a köztük lévő kapocs erejét! – utalt a lojalitásban rejlő potenciálra. Az anonimitás, a láthatatlanság eredményességének a mítoszát is a maffiától kölcsönözte, meggyőződése volt ugyanis, hogy minél kevésbé van valaki szem előtt, annál befolyásosabb, és annál erősebb a hatósugara. És valóban, a Család úgy működik, mint egy keresztény maffia.
A hatalmat reggelire tálalják
A Család egyik legfontosabb marketingterméke a szekuláris állami berendezkedésben valóban nehezen értelmezhető National Prayer Breakfast, vagyis a Nemzeti Imareggeli elnevezésű éves rendezvény Washingtonban, amelyet 1953 óta minden amerikai elnök megtisztelt a jelenlétével. De fogalmazhatunk úgy is, hogy 1953 óta egyetlen amerikai elnöknek sem jutott eszébe, hogy ez rendezvény az állam és az egyház szétválasztásának az elvét sértené.
Az elsőhöz Dwight D. Eisenhower elnököt kellett meggyőznie a Családnak, és bár ő eleinte tiltakozott, később felvillant előtte, hogy egy olyan ateista birodalmat, mint a Szovjetunió egy hasonlóan erős vallásos alapokon nyugvó birodalommal lehet legyőzni. Istenből így fegyver lett a kommunizmus elleni harcban.
A minden február első csütörtökén megrendezett rendezvény tulajdonképpen egy nagyszabású kapcsolatépítési börze. Persze, a résztvevők sokat imádkoznak, de a legnépszerűbb tevékenység mégis a hatalomhoz dörgölőzés – márpedig itt a hatalmasok megközelíthetők. Az pedig talán már egy másik dokumentumfilm témája lehet, hogy ez olyanoknak is sikerült, mint az orosz állampolgár Marija Butyina, akit idén áprilisban 18 hónap börtönbüntetésre ítéltek, mert a republikánus párthoz fűződő kapcsolatait kihasználva próbálta befolyásolni az Egyesült Államok és Oroszország kapcsolatát.
Ezen a ponton kanyarodunk el egy mellékszál irányába, joggal vetődhet fel ugyanis a kérdés, hogy ebben a világképben hol vannak a nők (a sorozat nagyjából 98 százalékában férfiak beszélnek). És talán túlzásnak tűnhet így, hogy már két évtizede a 21. században vagyunk, de tényleg a konyhában. Doug Coe és a Család világképében csak a férfiaknak jut vezetői szerep – hiszen Krisztus is férfi volt, érvelnek –, a sallangként a szervezet körül megjelenő nőket pedig szolgálatra trenírozzák. Meg arra, hogy szeressék a férfiakat, „hiszen ők olyan nagyon szeretik a világot, ki fogja hát szeretni őket?” – hangzik el a kérdés a filmben.
A privilégium itt egyenlő a potenciállal, a férfiasság pedig a vezetői képesség legfőbb ismérve.
A hatalom mint Isten áldása
Az utolsó részre kibontakozik Donald Trump elnökségének is a családi értelmezése, sőt szükségszerűsége, amiért ez a szervezet büszkén és örömmel vállalja a felelősséget. Trump, aki talán nem is állhatna távolabb a keresztényi értékektől, a tökéletlen eszköz, akin keresztül Isten végrehajtja a tökéletes tervét. Logikát ne keressünk a gondolatmenetben, legyen elég az, hogy Trump is kiválasztott, a hatalom pedig már önmagában Isten áldásának a bizonyítéka.
A hit és a hatalom kibogozhatatlanul össze van fonódva ebben a világnézetben, és ennek mások világára is van hatása. A dokumentumfilmből kiderül, hogy a Családnak aránytalanul nagy befolyása van néhány országban. Romániában például kifejezetten komoly szerepet játszottak a melegházasság elleni kampányban. Ott csak egy népszavazásig jutott el a vita arról, hogy miként szerepeljen a házasság intézménye az alkotmányban, Ugandában viszont, ahol szintén kemény LMBTQ-ellenes offenzívát folytattak, konkrétan kivégzések kísérték a melegek elleni gyűlöletbeszéd fellángolását.
A filmből kibomló történetek rengeteg aggályos kérdést felvetnek. Mit gondoljunk például arról, hogy demokratikusan megválasztott képviselők a választóik helyett egy titokzatos vallási vezető elképzeléseit szolgálják, aki ráadásul hátsó ajtókon keresztül, a hivatalos diplomáciai csatornákat megkerülve épít ki kapcsolatokat külföldi kormányokkal? Mi lesz a demokrácia egyik alappillérével, a leválthatósággal, ha a Család által a hatalomba segített (és ott tartott) emberek mélyen hisznek a saját kiválasztottságukban, és ezért minden áron ragaszkodnak a hatalomhoz? Vagy mit árul el egy titokzatos szervezetről az, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökben a keresztény értékek védelmezőjét, a kereszténység oroszlánját látják?
A kérdésekre nem ad választ a Family, cserében elbizonytalanít, mert végig érezzük a kísértést, hogy azt gondoljuk, ez csak fikció, egy mostanában oly menő disztópia, hogy aztán kiderüljön, hogy ez a valóság.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
