szerző:
hvg.hu

Görögországban áll a bál, mert kiderült, mégsem ragyog olyan fényesen a 31 éves Eleni Antoniadou csillaga, mint gondolták. A sztorit megismerve nehéz elképzelni, hogyan történhetett ez meg a mai digitális korban.

Az történt, hogy Eleni Antoniadou évekig élvezte a figyelmet: görög lapoknak adott interjúkat a NASA kutatójaként, a regeneratív gyógyászat szakértőjeként, korszerű mesterséges szervek készítőjeként, asztronauták trénereként és a szervkereskedelem elleni aktivistaként.

Most viszont úgy tűnik, egyetlen interjú készítője sem ellenőrizte le, hogy igaz-e, amit Antoniadou állít.

A fordulópont akkor jött el, amikor szeptemberben a görög oktatásügyi miniszter, Niki Kerameus átadott neki egy díjat. A miniszter később posztolt egy fotót a Facebookján, amihez Antoniadou-tól idézett:

Bármi lehetsz, amiről álmodsz.

A görög tudóstársadalomnál itt szakadt el a cérna. Egy görög professzor, aki egy francia egyetemen tanít, elhatározta, hogy alaposan leellenőrzi Antoniadou állítólagos eredményeit. Illetve tulajdonképpen azt, hogy hogyan lehetséges, hogy egy ennyire fiatal szakember ilyen sok mindent elért már.

Mikor posztolta a közösségi médián, hogy miket talált, az akadémiai világ rettenetesen felháborodott: kiderült, hogy Antoniadou kissé eltúlozta az eredményeit.

Azt állította például, hogy dolgozott a világ első mesterséges légcsövén, amelyet sikeresen operáltak be egy páciensbe. A valóságban viszont doktoris hallgatóként nem sok köze volt az operációhoz. Az átültetésből ráadásul hatalmas botrány lett, miután a beteg meghalt, mert a szervezete kilökte a légcsövet. A páciens halála után eltelt valamennyi idő, majd Antoniadou interjúkat adott Görögországban arról, hogyan mentette meg a beteg életét, aki felépült és normális életet él.

Egy másik állítása szerint évekig a NASA kutatója volt. A valóságban viszont egy tízhetes nyári kurzuson vett részt a NASA-nál, amikor rengeteg képet készített magáról. A fotókon NASA-logós ruhákat visel. A NASA tagadta, hogy Antoniadou közvetlenül nekik dolgozott volna, de nem zárta ki, hogy esetleg alvállalkozóként bedolgozott nekik.

Továbbá azt is állította, hogy sikeres feltaláló, és vezérigazgatója egy Transplants without Donors nevű cégnek, amely mesterséges szerveket gyárt. Csakhogy a cége nem található meg sehol, és az internetes domainja inaktív.

És hogy kiket sikerült ezzel meggyőznie?

Hát egészen mostanáig a teljes görög közvéleményt, akik a legfiatalabb és legragyogóbb elmeként ünnepelték az országukban. De ez még semmi.

A gigantikus játékgyártó cég, a Mattel még egy Barbie-babát is készített, amelyet Antoniadou ihletett. A baba része lett a cég Sheroes, azaz női hősöket felvonultató sorozatának.

A jobbközép Európai Néppárt pedig egy plakát közepére helyezte az arcképét - a plakáton az elmúlt száz év legfontosabb görögjei szerepeltek.

Még a BBC 2014-es 100 legfontosabb nőt felvonultató listájára és a Forbes 30 harminc év alatti fiatalt bemutató 2015-ös listájára is felkerült.

Mikor a botrány kipattant, Eleni Antoniadou posztolt egy képet egy NASA-díjról, amelyen az ő neve szerepel, és ragaszkodik hozzá, hogy dolgozott a NASA-nak. Azt pedig visszautasította, hogy az idősebb tudósokkal versengene.

“Minden nap próbálok tanulni azáltal, hogy egyszerűbb vagy bonyolultabb projektekben veszek részt” - írta. Szerinte a végén mindig az a fontos, hogy segítsen az embereknek, és előre haladjon, ne visszafele.

A BBC próbálta elérni Antoniadou-t, de eddig nem jártak sikerrel.

(BBC)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Igazi csoda, amit az olasz tudósok művelnek, legalábbis csoda nagy trükközés

Igazi csoda, amit az olasz tudósok művelnek, legalábbis csoda nagy trükközés

Százával adják el a magánrepülőket, de a Brexit betehet az üzletnek

Százával adják el a magánrepülőket, de a Brexit betehet az üzletnek

Mit jelent "újfideszül" a békejobb? Mától kiderül

Mit jelent "újfideszül" a békejobb? Mától kiderül

Visszanéztek az időben a csillagászok, miután találtak ehhez egy trükkös megoldást

Visszanéztek az időben a csillagászok, miután találtak ehhez egy trükkös megoldást

5200 éves sírrendszert tártak fel Németországban

5200 éves sírrendszert tártak fel Németországban

Borkai Zsolt lemondását követelték tüntetők Győrben

Borkai Zsolt lemondását követelték tüntetők Győrben