Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is, és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
Az ötven játszóelemet úgy válogatták össze, hogy korosztályonként fejlesszék a gyerekek képességeit.
Elkészültek a Liget Budapest Projekt fejlesztései: a látogatók szombaton birtokba vehették a Nagyjátszóteret, valamint a helyreállított Millennium Házát. A játszótéren mintegy ötven játékelem várja a gyerekeket a több mint 13 ezer négyzetméteres parkrészben, ahol ezentúl a hét minden napján animátorok várják a gyerekeket.
A gyerekek biztonsága érdekében a területet egy másfél méter magas, egyedi tervezésű kerítés védi, amelyen öt bejáratot alakítottak ki. A mintegy ötven játszóelemet úgy válogatták össze, hogy korosztályonként fejlesszék a gyerekek képességeit. Hat különféle csúszda, tízfajta hinta és körhinta, négyféle forgójáték, három homokozó, hét típusú egyéni és páros rugós játék, két egyedi tervezésű, fél tucat elemből álló nagy köteles mászókomplexum, tíz földbe süllyesztett trambulin, hosszan kanyargó patak zsilipekkel és vizes játékokkal várja a gyerekeket
A játékelemek egy része speciális, integrált kialakítású, az egészséges és fogyatékkal élő gyermekek együtt is tudnak rajtuk játszani. A Nagyjátszótér a Városliget délkeleti részén, a Dózsa György út, Ajtósi Dürer sor kereszteződéséhez közeli területen kapott helyet.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is, és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.