Miért kellene másképp gondolkodnunk a hűtlenségről?
A hűtlenség mára a válások vezető okává vált. De miért kíséri ilyen kitartó árnyékként az emberiséget? És egészen biztos, hogy csak katasztrófaként lehet megélni? Esther Perel világszerte elismert terapeuta, 30 éve foglalkozik a párkapcsolatokkal, és legújabb könyvében a hűtlenséget vizsgálja meg. Például, hogy egy ilyen tapasztalatot ne elmérgesedő sebként hordozzuk magunkon egy életen át, hanem megtanuljunk felépülni, sőt, építkezni belőle.
A hűtlenség egyidős a házassággal. És annak ellenére, hogy a hűtlenséget minden korban és minden civilizációban elítélték, az emberiség nem tud megszabadulni tőle. Még akkor sem, amikor olyan végzetes szankciókkal jár, mint a halálbüntetés vagy a társadalmi kitaszítottság.
Napjainkban a hűtlenség vált a válások első számú okává, ugyanakkor soha ennyien nem gyakorolták a félrelépést, mint most. De miért kockáztatnak sokan ennyit röpke pillanatokért? És hogy képesek kettős életet fenntartani évekig, akár évtizedekig?
A lazuló erkölcsöket túl megúszós lenne hibáztatni. Főleg, hogy amint belegondolunk konkrét helyzetekbe, és a sztereotípiák helyébe az ismerősöket, barátokat, rokonokat helyezzük, akikről tudjuk, hogy megtörtént velük ilyesmi, leginkább jóravaló átlagembereket találunk, akik “egyszer csak fogták magukat, és megőrültek”.
Azt, hogy miért "őrülnek meg", ebben a cikkünkben fejtjük ki:
Miről szól egy viszony? Az biztos, hogy nem csak a szexről
Szeretünk sémákban gondolkodni, pedig minden megcsalási történet egyedi, ráadásul az emberi szív legeldugottabb mélyére világít be. A sokféle árulásban azonban van néhány közös vonás, amely többet taníthat nekünk a párkapcsolatokról, mint először gondolnánk. Létezik-e megcsalásbiztos házasság? Ez a kérdés már csak azért is aktuális, mert jelenleg a válások jelentős hányadának a hűtlenség az oka.
Erről az ellentmondásos jelenségről írt könyvet Esther Perel pszichoterapeuta, akit világszerte a társas kapcsolatok egyik legelismertebb szakértőjeként tartanak számon. Perel mintegy 30 éve foglalkozik kifejezetten a párkapcsolatokkal, Szeretkezés fogságban című első könyvében arról írt, mi történik a hosszú távú, elkötelezett párkapcsolatokban a vággyal, az erotikával és az intimitással.
Perel megközelítésében az a nagyszerű, hogy leegyszerűsítések helyett komplex és valósághű betekintést ad a párkapcsolatok dinamikájába. És a javaslatai is megmaradnak a józanság talaján: a hétköznapi, valódi embert látja, és nem ideálokról mintázza a tanácsait.
Az elmúlt években Perel kifejezetten az afférokkal foglalkozott. Rengeteget utazott a különböző kontinenseken, és eltérő kulturális háttérrel rendelkező emberek ezreivel beszélgetett a hűtlenségről. TED-előadást tartott a témában, az erről készült felvétel azóta több mint 14 milliós nézettségnél jár, és podcastot indított, ahol igazi párokkal beszélte meg az esetüket, ősszel pedig végre magyarul is megérkezett a témában írt könyve: Affér, avagy gondoljuk újra a hűtlenséget.
De miért is kell újragondolni a hűtlenséget?
Leginkább azért, mert még mindig gigantikus tabu, és mint ilyen, nem oldja meg saját magát: nem lehet érdemben beszélni róla, túl sok tévhit és sztereotípia veszi körbe. Mindeközben rengeteg ember életét befolyásolja erőteljesen résztvevőként, elszenvedőként, sőt, az érintett felek környezetében élőként is.
A hűtlenség jelenlegi megítélése és kezelése pedig a legritkábban segít előremutatóan feldolgozni az eseményeket, inkább elmérgesedő sebként marad meg, olyan traumaként, amely beárnyékolja a következő kapcsolatokat is.
Pedig lehetne ez másként is.
Mert mit gondolunk manapság az afférokról?
Perel szerint leginkább azt, hogy a hűtlenség egy megromlott kapcsolat tünete. Hogy ha mindenünk meglenne otthon, akkor nem lenne okunk, hogy máshova menjünk. És persze különbséget teszünk a nemek között. Azt gondoljuk, a férfiak unalomból lépnek félre, és mert félnek az intimitástól, a nők pedig azért, mert magányosak és szükségük van az intimitásra. És persze leginkább azt gondoljuk, hogy aki félrelép, az éretlen, önző, hiányzik belőle az önkontroll, míg aki hűséges, az érett és realista. Hogy a viszony kizárólag rombolhat egy kapcsolatot, semmiképpen sem fogadható el. És hogy a válás jobban segít helyreállítani az önbecsülést, mint a megbocsátás képessége.
Ami fontos, hogy Perel egyáltalán nem támogatja a hűtlenséget, de a gyakorlatban látja, hányféle arca van, és hányféleképpen lehet kijönni belőle. És látja azt is, hogy számos olyan pár van, akiknek egy viszony feldolgozása még szorosabbra fűzte a kapcsolatát. Álláspontját egy elég szemléletes példával illusztrálja.
Szerinte egy viszony körülbelül annyira hasznos, mint egy daganatos betegség. Ugyanakkor nagyon sok emberrel megtörténik, és akik felépülnek belőle, azoknak gyakran sikerül elemien változtatniuk az életükön.
És valóban vannak ugyan végzetes afférok, amelyekből nincs visszaút, de Perel abban próbál segíteni, hogy a hűtlenséget és a kialakult helyzetet árnyaltabban megérthessék, illetve hatékonyabban kezelhessék azok, akiket érint.
Perel tapasztalatai szerint a valóságban számtalan motiváció lehet arra, miért történik meg egy affér. És ha csak onnan vizsgáljuk, milyen pusztítást okozott, nemcsak fontos információkat veszítünk, de – és talán ez a legfontosabb – egyáltalán nem segítünk a felépülésben.
A viszonyok ugyanis rengeteget taníthatnak nekünk a párkapcsolatokról. A legtöbb pár sajnos egy ilyen krízisben beszél először a kapcsolatuk fundamentumait érintő dolgokról, az igényeikről, a félelmeikről, ki nem mondott vágyakról vagy sérelmekről.
Az azonnali válás – írja Perel – nem hagy teret az emberi esendőségnek és a tévedésnek, amelyek pedig valamennyiünkre jellemzőek. És ugyanígy nem hagy teret a javításnak, a felépülésnek sem.
De miért éppen a hűtlenség lett a párkapcsolatok legádázabb ellensége, miközben annyi más módon is viselkedhetünk méltatlanul a partnerünkkel?
A még jobb partner – mert megérdemled
Perel többek között egy kiváló TED-előadásban magyarázta el azt is, hogy a házasság átalakulása hogyan formálta a párkapcsolati elvárásainkat.
A nyugati kultúrában a múltban a házasság két család stratégiai egyesülése volt, amely segítette a közösség túlélését, a gazdasági stabilitást és a társadalmi előremenetelt. Jól jött, ha a pár tagjai kompatibilisek, de nem volt elvárás, hogy szeressék egymást. A "régiek" szerint egy ilyen fontos intézményt, mint a házasság, nem lehet a változékony érzelmekre alapozni.
A szerelem és a szenvedély helye a házasságon kívül volt, de persze működött a kettős mérce is: amíg a férfi szabadon elkalandozhatott vagy bordélyba járt, ha egy nő lépett félre, minimum megszégyenítették.
Ma a házasságot Perel szerint “eposzi méretű elvárásokkal” ostromoljuk:
a klasszikus családmodell minden értékét akarjuk: biztonságot, gyerekeket, anyagi javakat, jó hírnevet;
de most ezeken felül azt is, hogy a partnerünkkel legjobb barátok, legfőbb bizalmasok, legfrenetikusabb szeretők, egymás leghatékonyabb terapeutái legyünk.
A növekvő átlagéletkor miatt mindezt hosszabb távon akarjuk, mint valaha, az elvárásaink pedig tele vannak önellentmondással. Egy házasságnak (vagy egy jó párkapcsolatnak) egyszerre kell izgalmasnak és biztonságosnak lennie, a partnerünknek kiszámíthatónak és titokzatosnak, a kapcsolatunknak stabilnak és szenvedélyesnek.
Megváltozott a monogámia szó jelentése is, mert míg korábban úgy gondolták, egy emberrel egy életre, most azt, egy emberrel egyszerre. A szex kötelességből a gyönyör és a kapcsolódás forrásává vált. Sőt, most először nem azért szexelünk, mert kellenek a gyerekek, hogy fennmaradjon a család és legyen segítség a földeken, hanem mert kedvünk van hozzá. És Perel szerint talán pont azért várjuk el szigorúbban a hűséget is, mert azelőtt, hogy megállapodunk egy partner mellett, ma már szabadon szerezhetünk szexuális tapasztalatokat.
Ezzel az új csomaggal azonban két hatalmas csapda is jár.
Az egyik, hogy az önbecsülésünk a szerelmünkhöz lett láncolva. Azok, akiket megcsalnak, nemcsak elárulva érzik magukat, hanem megszégyenítve is, és automatikusan megkérdőjelezik, hogy vajon elég jók-e.
A másik csapda, hogy a FOMO (Fear of Missing Out) jelensége a házasságba is begyűrűzött. A betűszó azt az érzést takarja, amikor attól félünk, hogy kimaradunk valamiből, például a saját életünkből. A fogyasztói társadalom és az individualizmus felerősödése ugyanis szinte előírja, hogy boldognak kell lennünk. És nem szabad beérnünk kevesebbel, mint ami jár.
"A házasságotok itt véget ért. Szeretnétek kötni egymással egy másikat?”
Esther Perel a fenti kérdést szokta feltenni azoknak a pároknak, akik egy affér miatt keresik fel. A szakértő ezzel arra utal, hogy ahogy az affér előtt éltek, örökre elveszett. De minden esélyük megvan, hogy újra felépítsék együtt az életüket.
A közös munka több fázisból áll, ezeket pedig Perel sok gyakorlati példával, esetleírásokkal és bevált megoldási javaslatokkal megtámogatva ki is fejti alaposan. A könyv nagy erénye egyébként, hogy tényleg törekszik a hűtlenség jelenségének legkörültekintőbb megértésére.
Perel szerint eleve nehéz definiálni, mi is minősül pontosan hűtlenségnek: csetelés, pornó, csók, szex vagy nagy beszélgetések? A válasz páronként eltérő, és csak az ő saját történetükön belül értelmezhető. Ami univerzális, hogy a hűtlenség mindig egyfajta szerződésszegés, mert azt várjuk, mindketten ahhoz tartjuk magunkat, amiben megállapodtunk. És így a hűtlenség nemcsak a monogám, de a nyitott kapcsolatokban is megjelenik.
Amikor az affér kiderül, a megcsalt felet elönti a jogos düh és fájdalom. Az első reakciókat még nem lehet józanul végiggondolni, ezért Perel hangsúlyozza, hogy ebben az impulzív szakaszban ne döntsünk a kapcsolatunkról, hiszen azzal a sok év, évtized alatt felhalmozott “pozitív tőkét” is elveszíthetjük, amire még lehetne építeni. Azaz törekedjünk arra, hogy időt adjunk magunknak, míg újra képesek leszünk gondolkodni.
Perel intelligens empátiájával tér ki a sokk minden vetületére, legyen szó a féltékenységről, az önvádról, a bosszúszomjról, vagy a kényszeres faggatózásról: kivel, mikor, miért, hol, mi történt.
Miért lépnek félre a boldog emberek?
Perel rengeteg olyan esettel is találkozik, ahol az afférnak semmi köze ahhoz, akit megcsaltak. Ezért érdekes számára az is, hogy mi történt abban az emberben, aki félrelépett.
A már említett tünet-elmélet szerint a hűtlenség a kapcsolatban fellépő hiány vagy sérült állapot jele. És persze Perel is találkozott sok nárcisztikus, egoista, kötődni képtelen emberrel is.
Ám nagyon sok esetben az affér az önmegismerés egyik formája. Ettől persze a megcsalt félnek még ugyanolyan fájdalmas, de ezekről is tudni kell, hogy a pár eljuthasson a helyzet megértésének szintjére.
Perel tapasztalatai szerint a boldog párkapcsolatban élőkkel is megtörténik, hogy
néha el akarnak fordulni attól, akivé váltak, egy új verziójukat keresik a harmadikkal;
néha nem tudnak ellenállni a meg nem élt életek kísértésének;
néha az affér a fásultság ellenszere, mert a mindennapok észrevétlenül felzabálják bennük a férfit vagy a nőt;
néha a halál ellenszere, például végzetes betegség vagy gyász időszakában, amikor a szerelem és a szex tudja biztosítani az életigenléshez szükséges energiát.
Szóval mit tanulhatunk egy afférból?
Perel egyik központi állítása, hogy az affér okozta válság túlélhető, ám ennek a túlélésnek a minősége is számít. Vannak, akik elmérgesedett sebeket hordozva maradnak egymással, és morális végletekben gondolkodva inkább tovább szenvednek együtt, mintsem élnének – akár külön.
Mások egy békésebb kiadásban visszatérnek az affér előtti állapotokhoz. Ők az elköteleződés jegyében inkább végleg bezárják a veszélyesnek ítélt ajtókat a szenvedély vagy új élmények felé.
Van azonban egy harmadik típus is. Amikor egy pár előre tud lépni egy affér után, akkor Perel szerint a fájdalmas eseményeket “a változás katalizátoraként” használják. Ezek a párok akár évek óta nem látott intenzitással fordulnak egymás felé, és igyekeznek megérteni, újra felfedezni egymást.
Ahelyett tehát, hogy abba a hitbe ringatjuk magunkat, ilyesmi velünk nem történhet meg, Perel azt javasolja, tanuljunk meg együtt élni a bizonytalansággal, a kísértésekkel, a fantáziákkal – a sajátjainkkal és a partnerünkével is.
Perel szerint ugyanis a párkapcsolat végzetes megromlásától leghatékonyabban a nyílt és elfogadó kommunikáció véd meg.
Például azok a párok, akik őszintén beszéltek egymásnak a vágyaikról még akkor is, ha azok nem egymásról szóltak, sokkal közelebb kerülnek egymáshoz, mint az olyan párok tagjai, akik ezeket elhallgatták.
Egy hosszú távú, elkötelezett párkapcsolatot Perel szerint többek között az is éltet, ha nem keverjük össze a bizalmat a kiszámíthatósággal. Továbbá, ha tudomásul vesszük, hogy a legtöbb ember számára a tiltott dolgok vonzóak, ezért közösen megpróbáljuk becsatornázni ennek erejét a kapcsolatba.
Egy kapcsolat vagy házasság sem afférbiztos, és a partnereink nem a tulajdonaink. De ahogy Perel írja,
annak tudata, hogy elveszíthetjük őket, nem kell, hogy gyengítse az elköteleződésünket, inkább aktív, tudatos jelenlétet követel meg, amiről a hosszú távú partnerek sokszor elfeledkeznek.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
A diktatúrában a szex is az ellenállás része
A párkapcsolati árulásnak sok változata van, állítja Esther Perel, aki szerint, ha a felek hajlandóak beszélni róla, az olyan akut válsághelyzetből is rengeteget tanulhatnak, mint például a megcsalás.
