Miskolcon, Szentendrén és Esztergomban se lesz idén tűzijáték

Az állatok miatt inkább nem lesz durrogtatás.

  • hvg.hu hvg.hu
Miskolcon, Szentendrén és Esztergomban se lesz idén tűzijáték

Több magyar településen is elmarad idén a szilveszteri tűzijátékozás.

Veres Pál miskolci polgármester a Facebookon azt írta, az állatok védelmében idén nem tartanak önkormányzati tűzijátékot.

Az októberben megválasztott polgármester ezzel szeretne hozzájárulni, hogy a háziállatok ne rettegésben töltsék a szilvesztert. Veres Pál szerint a petárdára költött pénznek van jobb helye is.

Az Index egy olvasója szerint ugyanez a helyzet Szentendrén is, ahol már december 27-én kiírták a város hivatalos Facebookjára, hogy nem lesz tűzijáték szilveszterkor. A bejegyzésben azt is kérték, hogy az emberek ne petárdázzanak.

A lap egy másik olvasója arról számolt be, hogy Esztergomban már novemberben bejelentették, hogy ott sem tartanak idén tűzijátékot. Ehelyett látványos fényshow várja majd a szilveszteri ünneplőket.

Tavaly Tata volt az első város, ahol a vadludak védelme miatt betiltották a tűzijátékot szilveszterkor, aminek meg is lett a hatása: a madarak a helyükön tudtak maradni a tavon.

Az állatvédők nemrég petárdastoppot kértek, ugyanis a pirotechnikai eszközök erős hang- és fényhatásai az állatoknál "sokkos pánikot" okozhatnak. Egyébként petárdát birtokolni és felhasználni az év minden napján,

így szilveszter éjjel is tilos.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.