Tusup nem lesz benne a Hosszú Katinka-dokumentumfilmben

Hosszú Katinka életéről karácsonykor jelenik meg a dokumentumfilm.

  • hvg.hu hvg.hu
Tusup nem lesz benne a Hosszú Katinka-dokumentumfilmben

„Maradjunk annyiban, ez az én filmem, hadd döntsem el, ki kap szerepet benne” – válaszolta a háromszoros olimpiai bajnok úszó a Bors kérdésére, hogy szánnak-e szerepet egykori edzőjének és férjének, Shane Tusupnak a Katinka életéről, illetve a tokiói olimpiára való felkészülésről szóló nagyszabású dokumentumfilmben.

Hosszú hozzátette, elképzelhető viszont, hogy jelenlegi párja, Gelencsér Máté már benne lesz a karácsonykor megjelenő filmben.

Az úszó, aki Univer 24 maratoni versenyén vett részt Kecskeméten, emellett a legutóbbi, Nizzában elszenvedett vereségéről is beszélt. A háromnapos Golden Tour Nemzetközi Úszóversenyen ugyanis Hosszú 200 méter vegyesen kikapott az amerikai olimpiai bajnok hátúszótól, Kathleen Bakertől.

Katinka elmondta, korábbi felkészülései során is csúsztak már be gyengébb eredmények, ezért a nizzai vereség sem ad aggodalomra okot. „Tudom, mit kell tennem, hol kell javítanom, és az olimpiáig azon fogunk dolgozni, hogy ez meg is történjék. Szeretnék még sok örömet szerezni a magyar embereknek” – mondta Hosszú Katinka.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.