Greg Miller tudományos újságíró a Science című folyóiratban gyűjtötte össze a hosszabb karantén szociálpszichológiai hatásait – hívja fel a figyelmet a cikkre az MTA. A tanulmányban megszólal Nicholas Christakis a Yale Egyetemen tanító társadalomtudósa, aki szerint a világot bejáró koronavírus arra kényszerít bennünket, hogy elnyomjuk azokat a kapcsolattartási ösztöneinket, amelyek az evolúció során emberi mivoltunk lényegévé váltak: a barátainkkal való találkozást, a csoportos összejöveteleket vagy egymás érintését. A közösségi távolságtartás próbára teszi az együttműködés emberi képességét is.

A rövid távú közösségi távolságtartás hatásairól több kutató is megszólalt, és abban egyetértenek, hogy az elszigeteltség, ha hosszabb ideig tart, számos egészségügyi probléma kockázatát növelheti: ilyenek a szívbetegségek, a depresszió vagy a demencia.

A Brigham Young Egyetem pszichológus kutatója, Julianne Holt-Lunstad és munkatársai által gyűjtött adatok 2015-ös metaanalízise szerint a tartós közösségi elszigeteltség 29 százalékkal növeli az elhalálozás veszélyét. Ennek pedig az lehet az oka, hogy a társas kapcsolatok képesek ellensúlyozni a stressz által keltett negatív hatásokat.

A kutató egyrészt azért aggódik most, hogy „azoknak, akik már eleve elszigeteltek és magányosak, nem fog-e súlyosbodni az állapotuk, másrészt ez a helyzet mások esetében is a társas kapcsolatok szűküléséhez vezethet.” Derűlátóbb lehetőségként említi viszont azt, hogy miután az emberekben most fokozottan tudatosulnak ezek a kockázatok, a kapcsolatok fenntartására és a pozitív cselekvésre törekszenek majd.

Reviczky Zsolt

Az optimizmus segít

Chris Segrin, az Arizonai Egyetem viselkedéskutatója szerint bár nem mindenki egyforma lelkiállapotban kezd neki ennek az időszaknak, nyilván, aki eleve szorongással, depresszióval, magánnyal, kábítószer-használattal vagy más egészségügyi problémával küzd, az sebezhetőbb, de összességében az emberek meglepően ellenállók. Sokan átvészeltek már nehezebb helyzeteket is.

Segrin felidézi azoknak az amerikai hadifoglyoknak az esetét, akiket a vietnámi háborúban apró cellákban, ún. „tigrisketrecekben” tartottak fogva, gyakran állig vízben. Az egyik előnyös tulajdonság, amelynek alapján megjósolható, ki képes hosszabb távon is megtartani a mentális egészségét, az optimizmus. Azok a foglyok, akik hittek benne, hogy akármilyen rossz is a helyzet, túl fogják élni, és a háborút idővel meg fogják nyerni, életük későbbi szakaszában jobb mentális egészségnek örvendtek.

Christakis úgy véli, szerencsések vagyunk, hogy olyan korban élünk, amikor a technológia lehetővé teszi, hogy lássuk és halljuk a barátainkat és a családtagjainkat még a távolból is. „De ezek a kommunikációs csatornák sem pótolják teljesen a személyes interakciót – figyelmeztet Segrin. Mikor kapcsolatba lépünk másokkal, számos jelentéstartalmat nem szavakkal, hanem nonverbális viselkedéssel közvetítünk.” A testbeszéd, az arckifejezések, a gesztusok számos eleme elvész az elektronikus médiumokon keresztül. Segrin szerint „nem olyan jók, mint a személyes kapcsolat, de határozottan jobbak, mintha semmilyen kapcsolatunk sem volna”.

Holt-Lunstad arra is felhívja a figyelmet, hogy ha segítünk másokon, magunkon is segítünk, mert közben kapcsolatot teremtünk.

AFP / Bisp

A magyarországi helyzetről

„Magyarországon a népszámlálási adatok szerint a 65 éven felüliek harmada él egyedül, egyszemélyes háztartásban; ez közel hatszázezer idős embert jelent. Az ő körükben különösen fontos szerepe van a kapcsolati hálónak a mostani krízisben: a mentális egészség megőrzése szempontjából annak, hogy van-e olyan személy, akivel rendszeresen tud kommunikálni, beszélni; a fizikai egészség szempontjából pedig annak, hogy van-e olyan személy, akitől segítséget tudnak kérni” – olvasható abban az összefoglalóban, amelyet Ságvári Bence, Messing Vera és Hammer Gergely, a Társadalomtudományi Kutatóközpont (MTA Kiválósági Központ) munkatársai készítettek a European Social Survey (ESS) adatai alapján.

Eszerint a magyarországi idősek szociális kapcsolataik alapján különösen magányosnak számítanak Európában: tízből hat idős honfitársunknak nincs, vagy csupán minimális társasági kapcsolata van, és közel tizedüknek nincs olyan rokona, ismerőse, akivel bizalmas kapcsolata lenne.

Az ESS adatai alapján az egyedül élő 65 év felettiek több mint 60 százaléka esetében különösen nagy a társadalmi izoláció kockázata. Ők azok, akik jelenleg nem mozdulhatnak ki otthonukból, ami nyilvánvalóan komoly pszichés megterhelést jelent, hiszen nincs kivel beszélgetniük, a magányból fakadó szorongásokat a szokásosnál is kevésé tudják oldani, akár ismerősökkel akár ismeretlenekkel megbeszélni, vagy akár csak emberek között lenni egy kis időre. Ezért különösen fontosak az olyan civil és önkormányzati kezdeményezések, amelyek az idős, magányos emberek megsegítését szolgálják. A bevásárlás, az ügyintézésben való segítség fontos, de önmagában nem elegendő segítség. Szükség van arra is, hogy az idős, magányos emberekkel – természetesen a járványügyi rendelkezéseket betartva – rendszeresen próbáljon meg kommunikálni a környezetük.