A koronavírus mentálisan is benyújthatja a számlát a frontvonalban
Még megfelelő fizikai védőfelszereléssel is nehezen sikerül ellátni az egészségügyi dolgozókat, pedig már most, a járvány közepén fontos lenne, hogy a mentális egészségük védelmével is foglalkozzanak.
Egy olyan időszakban, amikor szinte minden és mindenki törékenynek tűnik, az egészségügyi dolgozók erőfeszítése és kitartása már-már olyan, mint valami szupererő: minden nap komoly kockázatot vállalva mennek munkába, hogy másokat megvédjenek. És bár ennek az értékét végre felismertük – és a magunk eszközeivel értékeljük, erkélyekről tapsolunk, szíveket ragasztunk az ablakba, fehér fényárba borítjuk a Lánchidat – azzal már kevésbé vagyunk tisztában, hogy milyen árat kell fizetniük ebben a küzdelemben egy halálos áldozatokat követelő, rendkívül fertőző betegség ellen, amelynek egyelőre nincs ellenszere.
Orvosok, nővérek és az egészségügy más munkatársai világszerte egy olyan járvánnyal küzdenek, amelynek eddig több mint 200 ezer halálos áldozata van. Mint sok más háborúban, a veszteségeket csak növelni fogják a túlélők mentális terhei. Ezeket lehet, hogy csak jóval a járvány lecsengése után tudjuk majd érdemben számba venni, mindenesetre már a korai adatok sem túl biztatóak. Egy március végén megjelent tanulmány szerint a koronavírusos betegekkel dolgozó 1257 megvizsgált kínai egészségügyi dolgozó több mint 50 százaléka depresszió tüneteit mutatta, 44,6 százalékuk szorongással, 34 százalékuk álmatlansággal küzdött, 71,5 százalékuk pedig kimerültségről számolt be. A legsúlyosabb tüneteket az ápolóknál és mást frontvonalban dolgozóknál tapasztaltak.
A mostani járvány idején az egészségügyi dolgozóknak egyértelműen azzal segíthetünk a legtöbbet, ha betartjuk az alapvető szabályokat, de sokan vannak, akik ennél is tovább mennek: az elmúlt hetekben egyre több szolgáltatás indult a frontvonalban dolgozók mentális támogatásáért.
Az egészségügyi dolgozók most közvetlenül találkoznak a járványban érintettekkel, így az egyik legmagasabb kockázati csoportot alkotják a fertőzöttség szempontjából is. Gondoljunk csak bele, hogy már önmagában is milyen terhelést jelenthet ez a szorongás, ráadásul nekik a gyorsan változó kórházi protokollokhoz, a védőfelszerelések esetleges hiányához is alkalmazkodniuk kell. A megfelelő védőfelszerelés ugyanis nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is megvédené őket, hiszen e nélkül amiatt szoronganak, hogy megfertőződnek, és a fertőzést tovább adhatják a szeretteiknek.
Mivel a frontvonalban dolgozóknak nincs lehetőségük arra, hogy otthon maradjanak, a világon sok orvos és ápoló akár hetekre, hónapokra is elválik a családjától azért, hogy adott esetben elkerülje a fertőzés átadását. Egy kaliforniai orvos például a család garázsában sátorozik, hogy megvédje a családtagjait, de számos fotó, bejegyzés kering arról, hogyan választotta el a vírus a dolgozókat a férjeiktől, feleségeiktől, gyerekeiktől. Ezek a példák is jól mutatják, hogy az egészségügyi dolgozók számára mennyire magányos is a járványhelyzet, hiszen a kollégákon kívül gyakran semmilyen lelki védőhálójuk nem marad, vagy ha marad is, sokszor nehéz lehet beszélni a traumákról. Gyakran előfordul, hogy a családtagok, az ismerősök épp a súlyosan leterhelt egészségügyi dolgozótól várják a megnyugtatást vagy a támogatást.
Egy frontvonalban dolgozó magyar orvos, aki fertőzött betegekkel is találkozik, lapunknak arról beszélt, hogy a jelenlegi körülmények között teljesen más tudatállapotban dolgozik mindenki. „Bemész dolgozni, és iszonyúan nyomasztó, hogy ez az egész ott lebeg a fejed fölött. Még akkor is, ha próbálod megőrizni a hidegvéredet” – hangsúlyozta.
Az egészségügyi dolgozók támogatására több szolgáltatás indult, a Call for Help például egy 25 önkéntessel – pszichológusokkal, pszichiáterekkel, mentálhigiénés szakemberekkel – folyamatosan működő, ingyenesen hívható krízisvonal. A Habitus Mentálhigiénés Alapítványon belül alakuló magyarpolányi Lélekzug Mentálhigiénés Tréningközpont is ingyenesen kínálta fel a segítségét. Az ő szakembergárdájuk is vegyes összetételű, burnout-prevenciós munkacsoportjuk tavaly az egészségügyi dolgozókat is vizsgálta a kiégés fő tünetei szempontjából.
Vincze Diána pszichoterapeuta-jelölt a hvg.hu-nak elmondta, a nonreprezentatív vizsgálat azt találta, hogy a válaszadók többsége közepes vagy súlyos mértékben érintett a kiégésben. Mivel a mostani helyzet egy eleve terhelt csoportot érint, a szakemberek úgy döntöttek, hogy csapatmunkájukkal most ott segítenek, ahol arra a leginkább szükség van.
Vincze Diána szerint az orvosoknak, ápolóknak nem csak a nagyobb terheléssel, hanem azzal is számolniuk kell, hogy teljes osztályok funkciói alakulhatnak át, ezáltal azok a rutinok, amelyeket addig a mindennapi munka során megszoktak, nem működnek majd. „Ezekhez alkalmazkodni kell, illetve új működésmódokat kell találni. A frontvonalban dolgozókban ambivalens érzéseket szülhet saját szerepeik között a járványhelyzet, hiszen ott vannak segítőként, segítő szándékkal, tartják magukat a munkahelyi helyzetben, megfelelnek az elvárásoknak, ugyanakkor megjelenhetnek az ő félelmeik is, az, hogy féltik a családjukat. A bizonytalanság őket is ugyanúgy érinti, mint mindenki mást, ugyanakkor a veszteségekkel, a gyászfolyamatokkal közvetlenebbül találkozhatnak, sorra történhetnek a szemük előtt általuk nem kontrollálható dolgok. A fokozott szorongással, a krízisállapotokkal is számolni kell” – mondja a szakember.
Már csak azért is, mert a külföldi orvosok nyíltan beszélnek arról, hogy milyen szélsőséges döntési helyzetekbe kerülnek, amikor válogatniuk kell, melyik beteg kaphat lélegeztetőgépet és melyik nem. A BBC-nek így beszélt erről a fajta stresszről az egyik orvos: „Nem arról van szó, hogy embereket látunk meghalni. Ki vagyunk képezve arra, hogy kezeljük a halált… Arról van szó, hogy le kell mondanunk olyan emberekről is, akiket normálisan megmenthetnénk”.
A lelkiállapotnak, amelyet ez a tehetetlenség kivált, van egy tudományosan körülírt elnevezése is: morális sérülés. Ez általában olyankor fordul elő, amikor valaki olyasminek a tanúja, vagy olyasmit követ el, esetleg nem tud megakadályozni, ami szembe megy az erkölcsi meggyőződésével. Az elszabadult járvány frontvonalában dolgozóknak a hosszú műszakok és a kevés pihenés miatt nem sok idejük marad arra, hogy feldolgozzák a velük történteket, a szorongásaikat, a bűntudatot, amiért nem tudnak mindenkit megmenteni, vagy a körülmények miatt orvosilag nem tudnak mindent megadni a betegeknek, és ebből hosszú távon is komoly morális sérülés lehet.
A Habitus Mentálhigiénés Alapítvány önkénteseivel online lehet felvenni a kapcsolatot, ahol egy, vagy néhány alkalmas támogató beszélgetést nyújtanak. A beszélgetések során értő figyelmet biztosítanak a segítségkérőnek, de igyekeznek a mindennapokban használható gyakorlati kapaszkodókat is nyújtani, és igény szerint akár relaxációs technikákat is tanítanak. Az, hogy mire kerül a hangsúly, a segítséget kérőtől függ. A kibeszélés már önmagában is segíthet, csökkentheti a feszültségszintet, de lehet, hogy arra van szükség, hogy feltérképezzék a hozzájuk forduló saját erőforrásait, vagy a saját maga által kontrollálható tényezőket, és tudatosítsák azokat.
„Igyekszünk segíteni a saját határok tudatosításában, akár rövid távú célok kijelölésében a stabilitás növelése érdekében, de amit mi nyújtunk, az nem pszichoterápia. Fontos különös figyelmet fordítani arra, hogy mikor jön el az a pont, amikor ez az alkalmi segítség már nem elegendő, hanem szükség van egy hosszabb, mélyebb munkafolyamatra is” – hangsúlyozza Vincze Diána.
A problémát már csak azért is fontos tudomásul venni, mert lehet ugyan, hogy a mostani helyzetben az egészségügyi dolgozóknak nincs idejük a saját lelkükkel foglalkozni, vagy telefonhívást indítani, de a Fortune-nak nyilatkozó Albert Wu, a Johns Hopkins Egyetem egészségpolitika-professzora egyenesen arról beszélt, hogy az egészségügyi dolgozók járványhelyzetben szerzett érzelmi traumái gyors kiégéshez, vagy akár poszttraumás stressz-szindrómához is vezethetnek, amivel például a háborúkat megjárt veteránok küzdenek. És ezen nincs is mit csodálkozni.
A témában készült, a BBC által idézett tanulmány szerint a koronavírus elleni küzdelem megdöbbentően hasonlít a harctéri orvosláshoz: kétségbeesett és kíméletlen találkozások a betegekkel, kockázatos környezet, egy láthatatlan halálos ellenség, extrém fizikai és mentális fáradtság, nem kielégítő erőforrások, és egyre több és több halott. Ezek a körülmények pedig mentálisan is nyomot hagynak bennük.
Vincze Diána ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy Magyarországon pszichés segítségnyújtást elfogadni még mindig nem bevett szokás, de ráerőltetni senkire nem lehet. A motiváció nagyon jelentős tényező a fejlődésben, a szakember szerint kulcsfontosságú tény, hogy ha egy egészségügyi dolgozó nem stabil, akkor nagyon nehezen tud majd segítséget nyújtani másnak. „Fontos a saját éberségük, hiszen a segítő szerep fokozott megélése háttérbe szoríthatja a lelki megterheltség érzetét, így szinte észrevétlenül sodródhatnak akár súlyosabb pszichés állapotok felé.”
A szakember szerint egyéni tényezőkön múlik, hogy a plakátok, az esti taps, az ablakokba rajzolt szívecskék vajon segíthetnek-e tartani a lelket az egészségügyi dolgozókban. Egy orvos úgy magyarázta lapunknak a megmozdulásokat, hogy bár a súlyos helyzetekben nem ez a támogatás rántja ki őt a gödörből, nagyon jól esnek neki a pozitív kezdeményezések. „Megmozdult az ország, de nagyon rossz, hogy ilyen áron. A feldolgozásban nagyban segítenek a kollégák, de az a tapasztalat, hogy ha valaki árt neked, arra egész életedben emlékszel, ha valaki jót tesz veled, azt viszont hamar elfelejted. Úgy sejtem, ez történik majd a mi megbecsültségünkkel is.”
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
