Kérnék egy asztalt egy főre, a semmi közepén – megnyílt a világ legkisebb étterme

Megnyílt Svédországban az egy nap csak egyetlen főt kiszolgáló étterem, amely így kívánja a társas távolságtartás idején teljes biztonságban tudni vendégeit.

  • hvg.hu hvg.hu
Kérnék egy asztalt egy főre, a semmi közepén – megnyílt a világ legkisebb étterme

Minden rendben lesz

Annyi baljós hír van manapság, hogy mindenki vár valami jobbra, biztatóra. Így vagyunk ezzel mi is: nem dobja fel sem a home office-ban, sem a szerkesztőségben ülő újságírót a helyzet, amikor jóformán csak bajokról szóló információkat kap. Pedig van azért olyan is, aminek örülni lehet, ami megnevettet, vannak remek kezdeményezések, példaértékű kiállások. Ezeket gyűjtjük ebben a cikksorozatban.

A svéd kisváros, Ranseter mellett, egy mező közepén áll egy szépen megterített asztal, hozzá egy darab szék tartozik. Ez a Bord For En étterem, a világ legkisebb étterme, amelyet a koronavírus-járvány és a társadalom bevált védekező mechanizmusa, a társas távolságtartás hívott életre. Ennél, a semmi közepébe kihelyezett asztalnál naponta mindössze egy embert látnak vendégül, a három fogásos menü kötélen, egy kosárban érkezik a vendéghez. Tehát annak, aki a természet csendjét hallgatva, magányosan, a saját gondolataiba merülve szeretne egy jót enni Svédországban, még a pincérekkel sem kell érintkeznie ezen a helyen.

Igaz, személyzet se nagyon van: az éttermet Rasmus Person szakács üzemelteti, párja, Linda Karlsson pedig a zip line-on közlekedő, megrakott kosárért felel. A pár úgy tervezi, hogy egész nyáron nyitva tartanak.

"Úgy gondolom, hogy ezekben az időkben az egyik legjobban hiányolt dolog az utazás, és mivel földrajzilag nem tudunk most messzire utazni, legalább az elménkben utazzunk" – összegezte Rasmus Person az étterme rendeltetését.

(Euronews)

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.