szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A koronavírus-járvány következményeként elmaradnak a turisták és amiatt Afrikában és Ázsiában is sokan maradtak munka nélkül. Afrikában egyre többen térnek vissza a vadászathoz, és emiatt még nagyobb veszélybe kerülnek a földrészen élő állatok.

Koronavírus-világjárvány
A második hullámra készül a világ, miután számos országban újra megemelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma. A 2019 végén kitört világjárvány már eddig is több százezer beteg halálát okozta, a gazdasági károk pedig felbecsülhetetlenek. Igyekszünk mindenről tájékoztatni olvasóinkat, tartsanak velünk, olvassák cikksorozatunkat.
Friss cikkek a témában

Az Euronews beszámolója szerint akadnak, akik automata fegyverekkel vadásznak az állatokra, mások szögesdróttal próbálják elfogni az antilopokat. A lőfegyverekkel felszerelt orvvadászok elsősorban a nagyobb testű vadakat keresik, népszerűek az orrszarvúak is, amelyeknek szarvából Ázsiában népszerű „potencianövelő” gyógyszereket készítenek.    

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

Az index.hu eddigi szerkesztősége lényegében megszűnt létezni, az ország elveszítette a legolvasottabb online felületét. Ez a független magyar sajtóra és a tájékozódás szabadságára mért eddigi legsúlyosabb csapások egyike. A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, hogy minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Olyan ez az okosóra, mintha a jövőből jött volna

Olyan ez az okosóra, mintha a jövőből jött volna

Most egy fideszes sem kiabált közbe, amikor Gyurcsány züllött kormányról beszélt a Parlamentben

Most egy fideszes sem kiabált közbe, amikor Gyurcsány züllött kormányról beszélt a Parlamentben

Koronavírus: kilenccel emelkedett az igazolt fertőzöttek száma, nincs újabb elhunyt

Koronavírus: kilenccel emelkedett az igazolt fertőzöttek száma, nincs újabb elhunyt