szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Ketten megsérültek, az incidens után a mozi átmenetileg bezárt.

Ketten megsérültek egy szingapúri moziban, a Shaw Theatres NEX-ben Christopher Nolan új filmjének, a Tenetnek a vetítésén, amikor beszakadt a mennyezet, és az épület szellőzőcsővének egy darabja rázuhant a közönségre. Ketten megsérültek, egyiküket hordágyon vitték el, de az állapotukról nem tudni többet.

A mozi szóvivője azt mondta, a személyzet röviddel a baleset után ellátta a sebesülteket, akiket utána átadott a kiérkező mentőknek. A két néző rögtön kórházba került.

A mozi weboldalán azóta az olvasható, további értesítésig zárva tartanak, illetve, hogy főbérlőjükkel és a hatóságokkal alaposan ki fogják vizsgálni az ügyet.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Gy. Németh: Egy hete nem oltanak koronavírusra a fővárosi idősotthonokban

Gy. Németh: Egy hete nem oltanak koronavírusra a fővárosi idősotthonokban

Összeszedték a pécsi virológusok, mit lehet tudni a kínai vakcináról, amelyből a kormány rendelt

Összeszedték a pécsi virológusok, mit lehet tudni a kínai vakcináról, amelyből a kormány rendelt

Robbanás történt egy hatemeletes házban Madrid belvárosában

Robbanás történt egy hatemeletes házban Madrid belvárosában