szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Rövid időn belül kétszer kellett leállítani az RTL Klub sorozatát, mert egy újabb munkatárs koronavírus-fertőzött lett. Szeptember 23-án ismét elindult a forgatás.

Koronavírus - a második hullám
Fél évvel a koronavírus-világjárvány tavaszi kitörése után megérkezett a pandémia második hulláma. A fertőzöttek számának radikális emelkedése egyre több országot kényszerít ismét korlátozások bevezetésére annak ellenére, hogy a világgazdaság még magához sem tért a tavaszi járványkitörés hatásaitól. A jelek szerint a második hullám Magyarországot is elérte. Kövesse híreinket!
Friss cikkek a témában

Mintegy két hete derült ki, hogy a Barátok közt egyik stábtagja koronavírusos. A forgatás leállítása, a dolgozók szűrése, a helyiségek fertőtlenítése, valamint a negatív teszteredmények után ismét elindultak a munkafolyamatok, ám egy másik munkatárs néhány nappal később rossz közérzetre panaszkodott, majd kiderült: ő is koronavírusos.

A sorozat forgatása ezúttal egy hétig szünetelt, ez idő alatt a stábtagok és szereplők újabb PCR-szűrésen vettek részt, valamint fertőtlenítették a stúdiót és a hozzá tartozó helyiségeket. A koronavírustesztek negatívak lettek, így folytatódnak a Barátok közt munkálatai – áll az RTL közleményében.

A sorozat első koronavírusos dolgozója felépült a betegségből, jó a közérzete, két negatív PCR-teszttel rendelkezik, ezért munkába állhat. A másik fertőzött munkatárs állapota kielégítő.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Bemutatkoznak a macedón írók, akik szerint az irodalom az ellenállás egyik formája

Bemutatkoznak a macedón írók, akik szerint az irodalom az ellenállás egyik formája

A spanyol miniszterelnök szerint 3 millió fertőzött van az országukban

A spanyol miniszterelnök szerint 3 millió fertőzött van az országukban

Győr fideszes polgármestere nem mindennapi módon zárta az ‘56-os műsort

Győr fideszes polgármestere nem mindennapi módon zárta az ‘56-os műsort