szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nem akármilyen gyümölcstortát készítettek az öreg majomnak.

Tortával ünnepelték a negyvenéves Golo nevű hím gorillát a Budapesti Állatkertben, az emlős születésnapja vasárnap lesz, de az intézmény gondozói már pénteken felköszöntötték az ünnepeltet – közölte a Fővárosi Állat- és Növénykert pénteken az MTI-vel.

A stuttgarti születésű állat 1989 óta él a magyar főváros állatkertjében, ahol az idők során két nősténytől összesen öt utódja születetett, ma már nyolc unokája is van. A budapesti gorillacsapat vezére különleges, a gorillák szája íze szerint elkészített tortát kapott. A torta alapja piskóta volt, amelyre gránátalmás túrókrém került, a tetejét pedig különféle gyümölcsökkel, többek között almával, barackkal, eperrel, málnával és kiviszeletekkel díszítették a gondozók. A torta oldalára hosszában félbevágott banánokat szegeztek fel ropival. A születésnapi finomságokból természetesen jutott az ötfős gorillacsapat többi tagjának is. A zsúron használt tányérok is ehető anyagból, préselt búzakorpából készültek.

Golo 1980. szeptember 27-én született a stuttgarti Wilhelma Állat- és Növénykertben. Golo és egy Liesel nevű nőstény frigyéből az évek során három kölyök született a magyar fővárosban; Dango, Gorka, majd Ebobo. A fent említett három utódon kívül Golónak még két másik kölyke is született Budapesten egy fiatalabb nősténytől. Golo öt gyereke közül Dangónak, Gorkának és Ebobónak már saját utódaik is vannak, így Golo nyolcszoros nagypapának számít.

A természetben a gorillák ritkán élnek 35-40 évnél tovább. Az állatkerti állatok rendszerint sokkal magasabb kort élnek meg, mint a természetben élő fajtársaik. A jelenség legfőbb oka az, hogy az állatkerti élet sokkal kevésbé küzdelmes.

©
©
©

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Rövid időn belül megtelhet a kiskunhalasi járványkórház

Rövid időn belül megtelhet a kiskunhalasi járványkórház

Egész Európában hiánycikké kezd válni az influenzaoltás

Egész Európában hiánycikké kezd válni az influenzaoltás

„Én 56-ban is vonultam, 89-ben is vonultam, most az unokáimért vonulok” – videó a pénteki SZFE-tüntetésről

„Én 56-ban is vonultam, 89-ben is vonultam, most az unokáimért vonulok” – videó a pénteki SZFE-tüntetésről