Február elsejétől új helyszíneken folytatódik az oktatás – erősítette meg az InfoRádiónak Vidnyánszky, de erről egyelőre – nem tudni miért – további részleteket nem közölt, csak annyit, hogy ott már meg is kezdődtek a felújítási és egyéb munkálatok.

Arra a kérdésre, hogy várhatóak-e addig újabb tárgyalások a diákokkal, akik a járványügyi intézkedések miatt arról döntöttek, hogy feladják a több hónapja tartó blokádjukat, úgy válaszolt: ez nem a fenntartón múlik, azonban a hallgatók részéről nem történt újabb megkeresés az utóbbi napokban, hetekben.

Vidnyánszky Attila, akiről kiderült nemrég, hogy pozitív lett a koronavírustesztje, ezért online próbákat tartott a Nemzeti Színház művészeinek, végül hozzátette:

egy sokkal nyitottabb, színesebb és gazdagabb életet élő egyetemet vizionálnak.

Mint kedden megírtuk, az SZFE november 11-től digitális oktatásra áll át, a korlátozások értelmében a diákok az épületeket, a kollégiumot elhagyják. Mivel követeléseik nem teljesültek, a minisztériummal pedig nem kezdődtek meg az érdemi tárgyalások, a blokádot nem feladják, hanem magukkal viszik. (Bővebben a blokádról és a tiltakozás folytatásáról itt írtunk.)

Vidnyánszky Attila egyébként jó dolognak tartja, hogy jelen állás szerint a színházakban továbbra is folyhat a munka, így legalább próbálhatnak, felújíthatnak darabokat, vagy készülhetnek új produkciók. Illetve az állandó jellegű munkálatokra is lehetőség van, mint a karbantartás, esetleg a díszletek és jelmezek rendbetétele. Mivel a közönséggel nem tudnak találkozni, a színházak online jelenlétének az erősödése várható: a Nemzeti Színház is tervezi néhány produkciója rögzítését. Az igazgató ugyanakkor még kényszerhelyzetben sem nagy rajongója az ilyesfajta prezentálásnak, és egy más műfajnak tekinti.

Vidnyánszky azt elismeri, hogy a zárás miatt csökkenni fognak a bevételi mutatóik, de hangsúlyozta, hogy minél többet játszik valaki, annál drágább az ő léte. A Magyar Teátrumi Társaság által készített felmérés szerint a tavaszi bezárást körülbelül nullára hozták ki az érintettek, mert bár csökkentek a bevételek, hasonló módon a kiadások is. Sőt, voltak színházak, amelyek azt jelezték, pluszban vannak a leállás eredményeként. „Hogy egy csúnyát mondjak, ha nem játszik egy színház, akkor működik a legolcsóbban.”

Vidnyánszky szerint a kőszínházaknak biztosított az anyagi háttér ahhoz a létezéshez, amibe most kerülnek. Vagyis „Magyarországon nincsenek megszorítások, és a színházak megkapják a számukra megítélt támogatásokat”.

A színházi világnak a piacból élő része viszont már megsínyli ezt a helyzetet. „Azok a művészek, akik nem társulati tagok, hanem szabadúszók, azok számára valószínűleg megint ki kell találni valami mentőövet.”