szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Tizenhét alkalommal említette meg a témát, egyszer például azért, hogy azt mondja, belőle is darált húst csinálhatnak, akkor sem hagyja a maffiának, hogy az országot irányítsák.

Aleksandar Vučić, Szerbia elnöke sokkoló interjút adott a hét végén egy szerb tévécsatornának: nem elég, hogy meglehetősen szokatlan módon egy folyamatban lévő nyomozásról adott ki információkat, ezt olyan horrorisztikus részletességgel tette, hogy olyat ritkán látni a tévé politikai műsoraiban.

Az elnök a szerb maffia tevékenységéről beszélt, miután az elnök ellen is merényletet tervező bűnszövetkezetnek korábban elfogták tizenhét tagját. A Szabad Magyar Szó beszámolója szerint Vučić a műsorban részletesen elmondta, hogyan végezték ki áldozataikat, majd darálták le a holttesteket a bűnözők, és összesen tizenhét alkalommal mondta ki a műsor során, hogy csevapot készítettek a húsukból.

A beszélgetés egy pontján az elnök Radoje Zvicer maffiafőnökhöz intézte szavait: közölte vele, hogy gyilkolja meg őt magát is, mert míg ő él, nem lesz nyugta, mert Vučić nem fogja megengedni, hogy még több emberből csevapot készíttessen. Később ezt az álláspontját módosította, és közölte, van egyetlen egy ember, akiből akár csevapot is készíthetnek, és az ő maga, „Mert jobb, ha belőlem darálthúst csinálnak, mint hogy hagyjam ezeknek a dögöknek, hogy irányítsák Szerbiát. Mit akarnak? Hogy hagyjam, hogy még valakit ledaráljanak?”

Az elnök olyan lelkesen beszélt a csevapról, hogy még a riporter is rákérdezett, miért csinálja. „Azért, mert harcos vagyok, és mert szeretem a hazámat. Azért, mert nem tudom elviselni, hogy valakiből csevapot készítsenek. Nekem nem gond, hogy bármit is kockára tegyek. Találtak valakit rajtam kívül, aki ezt elmondaná?” – felelte erre az elnök.

 

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
MTI Világ

Merényletet terveztek Aleksandar Vucic szerb államfő ellen

A belgrádi rendőrség már elfogott 17 embert, akik egy olyan bűnözői csoport tagjai, amelynek vezetője a feltételezések szerint korábban megölte a Crvena Zvezda futballcsapatának egy tagját, valamint a Pink Panter bűnbanda egykori vezetőjét.