Hogyan válasszunk középiskolát? Van-e olyan, hogy „jó iskola”? – kövesse velünk élőben a HVG-ELTE oktatási konferenciáját
A Hogyan olvassuk az egyetemi és középiskolai rangsorokat? című rendezvény szerdán háromtól hatig tart, videón is mutatjuk.
hvg.hu
A szakmai nap első részének témája (15-17 óráig) az, hogy mit mutatnak az egyetemekről a rankingek? (a HVG Diploma 2024 kiadványa apropóján), lesz-e valaha első százas magyar egyetem, milyen pozíciók várhatók a globális rangsorokban (többek közt Fábri György és Soós Sándor előadását lehet meghallgatni).
A második részben, 17 órától a téma a középiskola-választás. Hogyan segít a középiskolai rangsor a továbbtanulásban, milyen szempontok alapán készül évek óta a HVG-lista - erről beszél Balázs Éva oktatáskutató, majd 17.20-tól kerekasztal-beszélgetésen vitatja meg Erős-Honti Zsolt, a budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium igazgatója, Gadóné Kézdy Edit, a Deák Téri Evangélikus Gimnázium igazgatója, Edényi László, a budapesti Zrínyi Miklós Gimnázium igazgatója és Szél Dávid pszichológus, milyen a „jó iskola”, egyáltalán van-e olyan, hogy „jó iskola” és hogyan válasszon a szülő középiskolát a gyerekének. A panelbeszélgetést Balla István, a HVG újságírója, a Középiskola 2024 felelős szerkesztője moderálja.
A rendezvényt az ELTE PPK Társadalmi Kommunikációs Kutatócsoportja és a HVG rendezi a CEU Határtalan Tudás oktatási rendezvénysorozata keretében a a CEU épületében (Nádor u. 15.).
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.