Vámos Miklós volt a vendége Kadarkai Endre A nagy mű című sorozatának, a téma az író Lehetetlen című tévéműsora volt, amely nagy sikerrel ment a kilencvenes években. Szóba került azonban más is, Vámos beszélt többek között arról, hogy szerinte nem szabad másokra haragudni, és megsértődni is csak akkor van értelme, ha valamilyen érdeke fűződik hozzá,

például ha valahonnan el akarok menekülni, akkor érdemes megsértődni.

Régebben azonban még nem feltétlenül így gondolkodott, „fiatalkoromban kicsit bosszúálló voltam, de aztán ráneveltem magamat, hogy ez csúnya dolog, és abbahagytam”, vallotta meg az író, aki egy történet is megosztott egy régi törlesztésről.

Amikor még az Egyesült Államokban élt, egyszer a New York Times készített vele interjút, amelyben elmesélte, hogy a Commodor 64 nevű „játékszerrel” írja a cikkeit, és amikor először adott le printelt szöveget az Élet és Irodalomnak, a nyomdász visszaadta neki azzal, hogy nem tudja jól elolvasni, és inkább gépelje le. „Akkor én beadtam a printelt példányt, a titkárnő legépelte hibákkal, és ez így ment. Ezt csak úgy elmeséltem, mint egy vicces történetet, de a lapban az jelent meg, hogy Magyarországon még nem fogadják el a számítógépes szöveget, lemezen pláne nem, és akkor erre egyszer csak megjelent az Élet és Irodalomban egy förmedvény, amelyik arról szólt, hogy Vámos összevissza hazudozik az Egyesült Államokban, például azt állítja, hogy Magyarországon egyáltalán nincsenek számítógépek. Mondtam én ezt? Nem mondtam, de megjelent. (…)

Hazajöttem nyáron szabadságra, bementem az Élet és Irodalomba, megláttam ezt a nyikhajt, ahogy kilép a folyosóra. Egy ilyen fekete keretes, ferdén álló szemüvege volt, már többször leejthette, mert sérülések voltak a tetején. Meglátott engem, és igazi rémület ült ki a szemébe, hátat fordított és elindult, volt egy lépcső hátul, és ott próbált elmenekülni. Na de én egy ravasz ember vagyok, én is hátat fordítottam, lementem az első lépcsőn, beálltam egy oszlop mögé, és ott vártam, mint egy rajzfilmben.

Amikor odaért, akkor eléugrottam, felsikoltott, odanyúltam, levettem a szemüvegét, ledobtam a földre, rátapostam, és mondtam: nem szabad hazudni, tudod? És ott hagytam.

Vámos hozzátette, ma már szégyelli, hogy ilyet tett, ugyanakkor azt is elmondta, nem tartott attól, hogy verekedéssé fajul a dolog. „Jó erőben voltam, ez meg egy ilyen kis értelmiségi penészvirág, nem féltem tőle egyáltalán, sőt, ha őszinte akarok lenni – pedig igazán jobb lenne ha nem lennék –,

örültem volna ha megüt, mert akkor péppé verem

– mondta az író, aki kérdésre válaszolva elárulta, hogy sokszor verekedett életében, felnőttkorában is előfordult.

A beszélgetésben szó volt arról is, hogyan találta ki Vámos a Lehetetlen című műsort, amelyben Psota Irénnel volt a legnehezebb dolga, és a Darvas Ivánnal készült műsor sikerült szerinte a legjobban.

Nyitókép: Juhász István / HVG