Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A sérült több métert is zuhanhatott.
Február 2-án újabb súlyos baleset történt a Nemzeti Színházban, amikor az egyik munkatárs komoly sérüléseket – többszörös törést – szenvedett, ezért kórházba kellett szállítani. Levélben érdeklődtünk a részletekről, de a színház azóta sem válaszolt.
A Blikknek viszont nyilatkozott a színház egyik dolgozója, aki azt mondta, a sérült nő „olyan munkakörben dolgozik, amelyben közvetlenül a színpadon lévő színészeket segíti, így sokszor akár a színpad hátsó részében, a sötétben kell tartózkodnia. A próbán azonban, amelyen megsérült, egy olyan részén volt a színpadnak, ahol nem volt semmi keresnivalója, így történhetett meg az, hogy bezuhant a süllyesztőbe”. Az informátor úgy tudja, a színház munkahelyi balesetként kezeli az ügyet.
A süllyesztő két-három méter mély, ezért szenvedett több helyen is csonttörést a sérült.
„A teste felső részén két helyen, illetve az alsóbb testrészein is két helyen törtek el a csontjai, amely miatt hosszú hetekig kell majd lábadoznia. Úgy tudom azonban, ezt már az otthonában teszi, nemrég hazaengedték a kórházból” – tette hozzá.
Az utóbbi években a Nemzeti Színházban ez már a második zuhanásos baleset. Másfél éve Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó szenvedett súlyos sérüléseket, miután a Rómeó és Júlia 2023. november 10-i előadásán több métert zuhantak a díszletről.
Vidnyánszky Attila, az intézmény igazgatója az eset miatt benyújtotta a lemondását, amit azután visszavont. A baleset miatt vizsgálat indult a színházban, a rendőrség pedig nyomozást rendelt el. Az intézmény a múlt ősszel peren kívül megegyezett a balesetben érintett színészekkel.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.