Feltörte egy elítélt a börtön informatikai rendszerét, és csökkentette a büntetéseket Romániában
Összesen 16 fogvatartott adatai módosulhattak, az ügyben belső vizsgálat indul.
Összesen 16 fogvatartott adatai módosulhattak, az ügyben belső vizsgálat indul.
HVG
Jogosan vetődhet fel a kérdés: akkor ők most vándormadarak?
HVG
A rendőrség korábban eltűntként kereste, a Boráros téri hajléktalanok elmondása szerint pedig egy ideig közöttük élt a fiú.
HVG
Lehet, hogy rossz a kép, de a Time nem a Vogue – hangzott a reakció.
HVG
Korábban egy padot helyeztek egy fa alá.
HVG
A madár egy csaknem húszméteres fa ágai között került bajba.
HVG
A fődíjat Wim van den Heever dél-afrikai fotós nyerte el Szellemvárosi látogató című felvételével.
HVG
A Társaság a Szabadságjogokért eddig mintegy 70 közéleti személyiség által aláírt petíciója azonnali beavatkozások mellett azt követeli, hogy minden politikai szereplő kötelezze el magát a Gyermekjogi Civil Koalíció 40 pontos javaslatcsomagja mellett.
HVG
Két DPK-ban is aktív az előadó.
HVG
Fel sem merült benne, hogy feladja a mérkőzést.
HVG
Ötven évig tartott a házassága, de egy most megjelent könyv szerint ebbe két másik kapcsolat is belefért.
HVG
Az alkohol 2020-ban több mint 111 ezer új rákos megbetegedéshez vezetett az Európai Unióban.
HVG
Az sem mindegy, milyen nyelvvizsgája van valakinek, csak azt fogadják el, amit a brit belügyminisztérium engedélyezett.
MTI
A 89 éves rendezőt elvarázsolta egykori szerelme és múzsája, megható részleteket osztott meg kapcsolatukról.
HVG
Az énekesnő összesen 77 kilót fogyott, és arról is beszélt, hogy ő az élő példa arra, mit tesz, amikor valaki gyűlöli a testét.
HVG
A rockbanda tagjai remélik, jövőre bepótolhatják a dupla Dürer Kert-koncertet.
HVG
Bizonyos helyzetekben akkora súllyal nyomasztják az anyákat, mintha a babájuk jövője múlna rajta, pedig ez nem így van – mondja a Margó-díjas Mécs Anna, akinek új regénye egyszerre szól a meddőséggel való küzdelemről és a gyerekszülés utáni időszak legnagyobb kihívásairól. Interjú.
Tíz perc alatt a csúcsra visz a 7,9 milliárd forintnak megfelelő összegért épített szerkezet.
HVG
Az amerikai elnökről végre készült egy cikk, amellyel viszonylag elégedett lett, de a fotón szörnyen kiakadt.
HVG
Akit kevésbé a játék, inkább a vadászat érdekel, választhatja Semjén Zsolt DPK-ját, ott is vannak előadóművészek.
HVG