Karácsony kiszúrta, hogy még a kerületet sem sikerült eltalálni a Mini-Dubaj látványtervén
A Gorcsev Ivánról elnevezett közterületek nem túl megszokottak, de a Rejtő Jenő-rajongóknak biztosan bejönne.
A Gorcsev Ivánról elnevezett közterületek nem túl megszokottak, de a Rejtő Jenő-rajongóknak biztosan bejönne.
A Budapest Parkváros terv nem több, mint látványos leporelló.
A 4-es, 6-os előnye megmarad, de kissé változik a Nyugati és a Boráros tér közötti szakasz közlekedési rendje.
Egyelőre azt még nem tudni, hogy a Habony–Garancsi-érdekkörhöz tartozó cég akar-e élni a területen lévő elővásárlási jogával.
A többi frakcióvezető vagyonnyilatkozatában is akadnak érdekességek.
A tiszások kivonultak a Fővárosi Közgyűlés szerdai üléséről, majd amikor visszatértek, nem szavaztak. Emiatt viszont egy sor javaslat bukott meg. Magyar kommentben sunnyogással vádolta meg a kutyapártos képviselőket.
Az elfogadott rendelet szerint a kerületeket mintegy 259 milliárd forint (46 százalék), a fővárost pedig nagyjából 305 milliárd forint (54 százalék) illeti meg.
Sikertelenül próbálta a Fidesz-KDNP megakadályozni a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén, hogy Karácsony Gergely keresztülhúzza az arab befektetők és a kormány ingatlanbizniszét arra a területre, ahová a Mini-Dubajt tervezik. A közgyűlés minden más frakciója a főpolgármester mellé állt, így a főváros élhet az elővásárlási jogával.
A Rákosdubajról szóló vitát még végigvitték, de az ülés hátralévő részén nem vesznek részt – de a végén azért szavazni fognak.
Éles vita a Fővárosi Közgyűlésben a beruházásról és arról, hogyan akadályozhatja ezt meg Budapest vezetése. Barabás Richárd szerint valaki börtönbe fog menni. Karácsony Gergely és Vitézy Dávid szerint itt most minden a szuverenitásról szól. A Fidesz szerint „Make Budapest Great Again”, Radics Béla még ordítozott is egy kicsit, a tiszások pedig koradélután ki is vonultak.
Kedden a fővárosi bizottsági ülésen a pártok nem tudtak megegyezni a cégvezetői pályázatokról, a Fidesz, a DK, az MSZP és a Párbeszéd együtt szavazta le a javaslatot.
A rendészek alapbére bruttó 348 ezer forint, de akár bruttó 612 ezret is megkereshetnek havonta.
A volt fideszes polgármester és képviselő kisterpeszben mondta el, hogy szerinte a fővárosi közgyűlés “élete talán legnagyobb döntése előtt áll”, és ő tudja is, mi lenne a legjobb Budapestnek, így meg is mondta, hogyan kellene szavazni. Ezt már Karácsony Gergely sem hagyta szó nélkül.
A főpolgármester szerint a Mini-Dubaj beruházáshoz kiszemelt rákosrendezői területek jogi helyzete bonyolultnak tűnhet, de valójában nem az. Szerinte a fővárosnak elővásárlási joga van rájuk, és élni is fognak vele.
A Fővárosi Közgyűlés szerdán tárgyal arról, él-e az elővásárlási joggal.
A terveik szerint 8-10 ezer budapesti család számára biztosítana otthont a városrész Rákosrendezőn, ha ez a koncepció valósulna meg a Mini-Dubaj helyett.
Első körben a déli hidat újítják fel, és a forgalmat mindkét irányban az északira terelik. A rekonstrukció alaposan felforgatja a közúti és a tömegközlekedést is.
Vitézy Dávid szerint szokatlan, hogy az állam jelentős anyagi költséget vállalt a szükséges közlekedési fejlesztésekkel kapcsolatban, és a szerződés néhány “elnagyolt” pontjára is felhívta a figyelmet.
A főpolgármester már el is küldte az adatigénylését a MÁV-nak és a Nemzeti Vagyonkezelőnek.
A főpolgármester szerint a történetnek nincs itt vége.