Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A rendészek alapbére bruttó 348 ezer forint, de akár bruttó 612 ezret is megkereshetnek havonta.
A 75 státuszból eddig 33-at sikerült betölteni a január 1-jével felállt BKK Rendészeti Osztálynál – közölte a Főpolgármesteri Hivatal a Magyar Hang megkeresésére.
A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) részeként létrehozott BKK-rendészetnél dolgozók alapbére középfokú végzettséggel jelenleg bruttó 348 ezer 800 forint, a havi rendszeres egyéb juttatások pedig bruttó havi 93 ezer 600 forintot tesznek ki.
Mindezek mellett pótlékokkal is nőhet a rendészek fizetése: az eredményességi pótlék 125 ezer forintig kapható, míg egyéb pótlékokkal további 45 ezer forint is járhat. Így BKK-rendészként összesen akár bruttó 612 ezer 400 forintot is lehet keresni, ami még bővülhet az esetleges többletszolgálatok miatt, illetve cafeteriával.
A Fővárosi Közgyűlés már az alakulóülésén elfogadta Vitézy Dávid azon javaslatát, hogy hozzák létre az úgynevezett BKK-rendészetet. Ennek célja, hogy a tömegközlekedést használók biztonságosabb körülmények között utazhassanak.
(Nyitóképünk illusztráció.)
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
Kis magyar abszurd – írja Hadházy Ákos.
Egyre jobban hasonlít a valóság az 1984-re.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”