Akkumulátorgyárak mentenék meg a brit autóipart
A japán Nissan egymilliárd fontos beruházás keretében gigagyárat épít részben akkumulátorok gyártására az angliai Sunderland városban.
A japán Nissan egymilliárd fontos beruházás keretében gigagyárat épít részben akkumulátorok gyártására az angliai Sunderland városban.
A módszer létezik, csak át kéne venni.
Ez a korszakalkotó Forma–1-es járgány a 80-as évek elejére repítheti vissza tehetős új gazdáját.
Az állami támogatások megtették hatásukat.
Nagyon hasonló a tudásuk és lényegében ugyanannyiba kerülnek, mégis két önálló karakterű aktivitásmérőhöz van szerencsénk. Teszten a Xiaomi és a Honor legújabb csuklón viselhető kütyüi.
Július 12-én indul az elektromos járművek vásárlását támogató pályázat a cégek és egyéni vállalkozók számára. Egymilliárd forintot osztanak szét.
Az, hogy 1,9 másodperc alatt van közel 100 km/h-s sebességen, teljesen más szint, mint bármi a közutakon. Leszámítva a sportmotorokat.
A sorozat kedvéért átfényezett Testarossa eddig kevesebb, mint 10 ezer kilométert hagyott maga mögött.
Mozgás közbeni mérésre is hitelesített, közúti ellenőrzésre szolgáló járműsebesség-mérő berendezésről van szó.
Ezernél is kevesebb készült belőle, amit az árcédulája is hűen tükröz.
Az Ausztriában új gazdára váró régi M5-öst az elmúlt 3 évtizedben nem sokat használták.
A VW-konszern spanyol márkájának újdonsága valamivel 6,5 millió forint felett nyit.
A Mercedes-AMG GT C Roadsterhez választott valaki igazán eredeti megjelenést.
Jópofa ötlet a retró videójátékos megjelenés.
A sportos újdonság a Style és az RS kivitelek közötti űr betöltésére hivatott.
A felfrissített típus alapmodelljét egy 90 lóerős 1 literes benzinmotor hajtja.
A kétnapos menetpróbán kipróbált izgalmas Audik közül a leggyengébb is 400 lóerős volt, a legerősebb példányok pedig ezen teljesítmény másfélszeresét szabadították rá az aszfaltra. Előre eláruljuk, hogy a legnagyobb meglepetést a leghalkabb modell okozta.
Kifinomult és elegáns szerintük a magyarok által épített jármű.
A tuningszettnek köszönhetően egyrészt jobban néz ki az MX-30, másrészt a vezethetősége is javult.
Az újgenerációs Defender masszív ültetést és hatalmas könnyűfém felniket kapott.