Sántít a saját láb, négy év alatt negyedszer lett veszteséges Orbán Ráhel bababoltja
Az Odu Store-nak már negatív a saját tőkéje, miután a működése egyetlen évében sem tudott nyereséget termelni.
Az Odu Store-nak már negatív a saját tőkéje, miután a működése egyetlen évében sem tudott nyereséget termelni.
Magyarországról jó eladási számokat kapott a Suzuki, külföldről viszont sokkal kevesebb pénz érkezett be.
16,5 milliárd forintért vásároltak tavaly a Brendon boltjaiban.
Donald Trump amerikai elnök nekimegy az ESG-nek, mondván: az visszafogja a gazdasági növekedést. Az érintett szereplők aggódnak, de úgy vélik, korai temetni a keretrendszert.
Húszmilliárd forinttal növelte a cég a magyarországi bevételét egy év alatt.
330 milliárd forint veszteséget okozott a kormány a Magyar Nemzeti Banknak, mert az év végén az államadósság-mutatót szépítendő állampapírokat vásárolt vissza tőle. A jegybank vesztesége ezzel együtt összesen közel 800 milliárd forint lett, saját tőkéje mínusz 1,7 ezer milliárd forint, és van még 2 ezer milliárd forint mínusz az eredménytartalékban.
272 milliárd forintra nőtt a Duna Aszfalt bevétele, a nyereségét is növelni tudta.
Egymilliárd forintot vettek ki osztalékként a Publimontból.
Megérkezett Kecskemétre az első három darab a nagyjából 70 milliárd forintba kerülő 12 Skyfox kiképző repülőgépek közül. A gyártó a cseh Aero Vodochody, amelybe már régen bevásárolta magát a NER: előbb Szalay-Bobrovniczky Kristóf, aztán Hernádi Zsolthoz, majd Habony Árpád.
Totalitárius rendszert csak brutális erővel lehet fenntartani. Amint a Kínai Kommunista Párt úgy látta, hogy a korlátozott pluralizmus árt a hatalmának, visszavette a gazdaság ellenőrzését, holott a rendszert a magánvállalkozások mentették meg – mondja Hszü Cseng-kang kínai közgazdász, a Stanford Egyetem professzora. Azt is elmagyarázza, miért ugródeszka Kínának Magyarország az EU piacai felé.
Pintér Bence ellenőriztette a dokumentumot, és kiderült, hogy nem is volt titkos – pedig elődje, Dézsi Csaba András erre hivatkozva tagadta meg a közzétételét.
Garancsi István 14, Habony Árpád 7 milliárd forinthoz jutott hozzá.
Négymilliárd forinttal kisebb lett a Mészáros és Mészáros Zrt. nyeresége, mint egy éve, a mostani profitból kétmilliárdot leszámítva mindent kivettek osztalékként.
A legnagyobb közvetítők szerint annyit buknak a streameken, hogy lassan nem tudják a legdrágább közvetítési jogokat kifizetni.
Az őszibarack-, a kajszi- és a cseresznyetermés 80-90 százaléka odalett Magyarországon, de könnyen lehet, hogy almából is nettó importra szorul az ország, amire emberemlékezet óta nem volt példa. Nemcsak a klímaváltozás csap oda a magyar gyümölcstermesztőknek, maguk alatt is vágják a fát. Érdemi állami segítségnyújtás nélkül kérdésessé vált az ágazat magyarországi jövője.
Ez a HVG májusi bevásárlókosara.
Tizenhat-tizenhat millió forinttal gazdagodott a legértékesebb magyar influenszercsapat két tagja.
Több napra kiesik a Török Áramlat.
Egy év alatt a harmincadára esett vissza a Pió-21 Kft. nyeresége.
Júniustól a késési biztosítás is megérkezik az új alkalmazásba.