Nyugtat a kormányközeli Nézőpont: felmérésük szerint toronymagasan vezet a Fidesz
A Nézőpont Intézet szerint a Fidesz támogatottsága akkora, mint az EP-választások idején volt, a Tisza Párt népszerűsége pedig csökkent.
A Nézőpont Intézet szerint a Fidesz támogatottsága akkora, mint az EP-választások idején volt, a Tisza Párt népszerűsége pedig csökkent.
A kétfarkúak szerint például a fű legalizált kereskedelmének adóbevételeiből lehetne javítani a szociális ellátórendszert, aminek a válsága ma a drogproblémát súlyosbítja.
Nincs igaza Orbán Viktornak abban, hogy mi a „NATO szíve közepében vagyunk”, és ezért a biztonságunk garantált, ennél egyébként is okosabbnak hitte a magyar kormányfőt – mondta Juhász Ferenc, a Gyurcsány-kormány egykori honvédelmi minisztere. Szerinte Magyar Péterhez hasonlóan Ruszin-Szendi Romulusz is a NER része volt, az pedig bevett szokásnak számított, hogy a vezérkari főnökök hozzájuthatnak szolgálati ingatlanukhoz. Arról is beszélt a HVG-nek az MSZP egykori elnökhelyettese, hogyan jutott el oda, hogy a Tiszára szavazna. Nézze meg Gergely Zsófia interjúját a Fülke Extrában!
Külön minisztert bíztak meg a kérdés megfogalmazásával, amire igen–nem választ adhatnak majd a magyarok. A tervek szerint május végéig mindenki megkapja a szavazólapot.
A párt aktivistáit a biztonsági őrök és rendőrök félrelökték, a miniszterelnöki interjú zavartalanul lement. A Momentum azt ígéri, minden héten készülnek hasonló akcióval.
Azt is elismerte, hogy a határon túli magyarokat érintheti a szabályozás.
Hiába tiltakoznak egy akkufeldolgozó üzem megépülése miatt a sóskútiak, a kormány őket megkerülve vágna bele a beruházásba. Gulyás Gergely szerint nem akkor kell tiltakozni, amikor a projekt már megvalósult. A sóskútiak azt üzenik a miniszternek, hogy téves, amit állít, az ellenállást pedig folytatják.
Csak akkor fogják vizsgálni az özvegyi nyugdíj igénylését, ha valaki vitatja, hogy az elhunyt házastársa valóban együtt élt vele.
Úgy tűnik, a független média idén kiszorul az ünnepségről.
A miniszterelnök értelmezése szerint a márciusi ifjak a háború helyett a békét tűzték zászlajukra.
A miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában kezdte a napot ezen a héten is. A témák: árréstop, családi életpályamodell, Ukrajna EU csatlakozása.
A januári adatokhoz képest csökkent a különbség a Tisza Párt és a Fidesz között a Publicus szerint.
Litresits András azért tett panaszt, mert a Magyar Nemzet nem közölte egy helyreigazítási kérelmét, majd az ügyben a Kúria is ellene döntött.
Az agrárminiszter kitart amellett, hogy nem érintett tárcája 2,2 milliárdos korrupciós perében.
Sebián-Petrovszki László belenézhetett a szerződésekbe, azonban az adatok egy részét kitakarták, így nem derült ki, ki írta a szerződést és ki döntött róla.
A lengyelekre is számítanak.
A vendégbefektetői vízum után sem volt nagy kapkodás, mindössze 192-t igényeltek február végéig.
Soha nem támogatott olyan uniós kezdeményezést, amely az ukrajnai fegyverszállításról és a háború meghosszabbításáról szól – állította.
Egyelőre rejtély, mi okozta a fertőzést.
Zelenszkij barátjaként és Brüsszel katonájaként ábrázolják Magyar Pétert a félperces szösszenetben.