„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Vádat emeltek azzal a fiatal férfival szemben, aki miután megtudta, hogy alkoholista édesapja áron alul eladta a lakását, dühében halálra rugdosta.
A bűncselekmény idején még 20 éves fiú édesapjával ketten laktak az apa kecskeméti lakásában. Az apa alkoholista életmódot folytatott, emiatt a munkáját is elveszítette. Azért, hogy pénzhez jusson, a család értékeit több esetben áron alul értékesítette, majd az így kapott pénzt szeszes italra költötte – ismerteti az esetet az ügyészségi közlemény.
Tavaly júliusban a férfi felhívta korábbi élettársát – aki a fiú édesanyja –, hogy elmondja, eladta a lakást, ahol élnek. A nő szerint olyan áron történt az eladás, ami a lakás értékének kb. a felét tette ki, emiatt feldúlt állapotban azonnal a helyszínre ment, ahol fennhangon felelősségre vonta a súlyosan ittas férfit az eladással kapcsolatban. A férfi kitért a beszélgetés elől, és ház mögötti garázssor irányába elfutott az asszony elől.
A fiú a lakásban hallotta szülei vitáját, miután édesanyja elmondta neki a lakás eladását, azonnal az apja után indult. A ház mögötti garázssornál utolérte, megütötte a sértettet, aki az ütéstől hanyatt esett és eszméletét vesztette. Ezután – a lakás elherdálása miatti felháborodásában – a földön fekvő apját összerugdosta, közben azt kiabálta, hogy „meghalsz, megöllek, beülök a börtönbe miattad!”.
Az apa a bántalmazás következtében életét vesztette.
Az ügyészség a letartóztatásban lévő férfit emberölés bűntettével vádolja, és vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza. A férfi bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.