„Amikor vége az utolsó hangnak is” – a magyar rockzene nagyjait ragadta el 2020
2020 végén olyan pótolhatatlan zenészek hagytak itt minket, akik nélkül a magyar könnyűzene története értelmezhetetlen lenne, akik súlyos fejezetekkel töltik meg a rocklexikonokat. Nagy űrt hagytak maguk után, de dalaikban tovább élnek.
Az nem mutatja egy popzenei produkció jelentőségét, hogy üzletileg mennyire sikeres, az meg pláne nem, hogy az ízlésünknek megfelelő-e. Sokkal inkább fontos, hogy mennyire épül bele a közösségünk kollektív kulturális emlékezetébe. Ha – bár különösebben nem rajongtunk érte – de bármikor előhívható valahonnan egy dallam, egy szöveg, és azok elindítanak bennünk emlékeket, érzéseket, akkor az adott dal „tudott valamit”.
Nemigen van ma Magyarországon olyan, aki ne tudná elfütyülni, mondjuk a Süsü a sárkány meséjének a dallamát, vagy a Gyöngyhajú lányt, vagy olyan, akinek nem mond semmit a Homok a szélben. Ezek – és itt még hosszasan sorolhatnánk az Omega-, Korál-, Bergendy-slágereket – egyszerűen beégtek a magyar kultúrába. Persze, lehet, hogy ez azért is van, mert olyan sokat játszotta a rádió, a tévé, hogy kikerülni sem lehetett ezeket, de ennek ellentmond, hogy a rádió és tévé évtizedek óta a műanyag popsztárok műanyag dalait ömleszti ránk, és azokból vajmi kevésre emlékszünk.
A felsorolt zenekarok tehát kitörölhetetlen nyomot hagytak a magyar kultúrán. Biztosan állíthatjuk, hogy a hetvenes, nyolcvanas évek meghatározó zenekarairól van szó mind a három együttes esetében, de ennél sokkal többet is: az Omega ugyanis ott bábáskodott a magyar beatzene megszületésénél, tagja volt a hatvanas évek Illés–Metro–Omega „szentháromságának” – ezeknek az úttörő szerepe nélkül egyszerűen értelmetlen lenne bármit írni a magyar poptörténetről. Bergendy a funk-jazz alapú, különleges szövegű vérprofi popzenéjével tört utat, Balázs Fecó pedig a Korállal megmutatta, hogy a rock is lehet lírai, és hogy a „csöveseknek” is van szíve.
A magyar rockzene talán legszomorúbb, alig egy hónapos időszaka november 18-án kezdődött. Ekkor hagyott itt bennünket az Omega alapítója, Benkő László, és derült ki, hogy válságos állapotban kórházba szállították Balázs Fecót.
„Csillagok útján”
Az első sokk tehát Benkő halálhíre volt. Persze tudtuk, hogy évek óta májrákkal küzd, és nincs jól, de valahogy úgy volt vele az egész ország, ahogy Kóbor János fogalmazott: „Egy Benkő Laci nem tud meghalni”. És mégis. Jött az Omega hivatalos oldalán a poszt november 18-án reggel 8.13-kor: „Megrendülve tudatjuk, hogy Benkő Laci, az Omega együttes alapítója, hosszas betegség után elhunyt. A magyar rockzene meghatározó alakját rajongók és tisztelők milliói gyászolják itthon és külföldön egyaránt. Hiábavalók a szavak, fájó a csend, döbbenten idézzük fel életművét, zenéjét, szeretetteljes mosolyát. Benkő Laci örökre velünk marad.” Itt emlékeztünk meg róla egy összeállításban.
És igazából még fel sem fogtuk a 77 éves Benkő elvesztését, amikor három nap múlva újra egy gyászposzt jelent meg az Omega Facebook-oldalán: „Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Mihály Tamás, az Omega együttes Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas basszusgitárosa elhunyt. Meghatározó alakja volt a hazai rockzenének, az Omega mellett szólólemezei és színpadi művei is maradandóak. Emlékét örökre megőrizzük.” A 73 évesen elhunyt Mihály tüdőrákkal küzdött. (Róla szóló összeállításunk itt található.)
Az 1962-ben alakult Omega sok mindenben úttörőnek számított a magyar popzenében. Elsőként nekik jelent meg önálló albumuk Magyarországon (1968), nekik volt először tévéshow-juk a könnyűzenei előadók között. Ők (egész pontosan Benkő) használtak először szintetizátort Magyarországon, és ők tartják a lemezeladási csúcsot is: az 1979-es Gammapolist 650 ezer példányban vették meg csak itthon. Nekik volt először digitális stúdiójuk, övék volt az első CD-és DVD-kiadvány. Az Omega tagjai léptek fel elsőként egységes színpadi ruhában, és az együttes koncertjein használtak először füstgépet, lézershow-t, valamint a látványelemek kiegészítésére kivetítőt. És az Omega volt az is, amely gazdasági társaságként is működött.
Mindez persze csak érdekesség, ami a fontos, hogy a 60-as években – még Presser Gáborral – írt dalaik (Petróleumlámpa, Gyöngyhajú lány, Ha én szél lehetnék, Trombitás Frédi stb.) közül nem egy ma ugyanolyan népszerű, mint akkor, de voltak – főleg Mihály Tamásnak köszönhetően – emlékezetes szerzeményeik a hetvenes, nyolcvanas években is (Nem tudom a neved, Gammapolisz, Léna, Csillagok útján, Fekete pillangó stb.). Olyan dalok, és olyan lemezek, amelyek nélkül sokkal nehezebb, de legalábbis szürkébb lett volna ebben az országban élni.
Benkőnek és Mihálynak is jelentős szólóéletműve van emellett. Előbbi zenét írt az Űroperához, szintetizátorra épülő szólóalbumot jelentetett meg, fellépett különböző zenei formációkban, sőt, 2009-től a szombathelyi Weöres Sándor Színház zenei vezetője is volt. Mihály Tamás szintén készített szólólemezeket, de például 2006-ban az 1956-os forradalom jubileumára készült 56 csepp vér című musical zenéjét is ő jegyzi.
Az Omega hivatalosan máig létező formáció, idén is készültek nagy koncertekre, és már a 2021-es évet is tervezgették. Igaz, Mihály Tamás már 2014 óta nem játszott velük, összeveszett a többiekkel. Benkő László viszont a megalakulástól 2020 novemberéig a zenekar tagja volt.
„Gyertyák a téren”
Mint írtuk, aznap délután, amikor jött a hír Benkő László haláláról, jött még egy aggasztó hír. „Balázs Fecó súlyos állapotban kórházba került” – jelentette be Várkonyi Attila a Retro Rádióban. A Korállal és Neotonnal legendássá vált – korábban komoly szívproblémákkal küzdő – zenész 13 nap küzdelem után végül feladat a harcot, és november 27-én 69 éves korában meghalt. Mint kiderült, koronavírusos volt.
Homok a szélben, Kölykök a hátsó udvarból, Ne állj meg soha, A csönd éve volt, Amikor vége az utolsó dalnak is – Balázs Fecó szerzeményeiért több generáció rajongott. Elsősorban a lírai dalairól volt ismert (önmagát mindig is „szomorú zenésznek” tartotta), pedig ott bábáskodott a hard-rock hazai születésénél is, és a progresszív rock sem állt távol tőle. Igazából ő volt az, aki a 70-es, 80-as években a rockzenét a szélesebb közönség számára is népszerűvé tette a merengős-balladisztikus dalaival – írtuk a megemlékezésünkben.
2019-ben azt nyilatkozta, hogy „engem biztosan a színpadról fognak levinni”. Ha nem is szó szerint, de ez valóban így volt. Amíg lehetett, végig koncertezett. „A koncertezés az orvosságom” – mondta, és ezt orvosai is elfogadták. Fellépett zenekarával augusztus 24-én a Raktárkoncertek-sorozatban is, ahol bemutathatta a – progresszív rocktól a lírai dalokig terjedő – változatos életműve legjellegzetesebb szerzeményeit. Zeneileg kifejezeten jó formában volt ezen a koronavírus-járvány miatt kialakított fura, közönség nélküli fellépésen. (Koncertnaptárában egyébként 2021-es dátumok is le voltak kötve.) Utolsó fellépése pedig az A38-on volt november 2-án – azaz két héttel a kórházba szállítása előtt.
„Elment a nap, ahogy mindig szokott. / Nem túl sok van már, amit még itt hagyott. / Ami félig van kész, az ma félig marad, / Engedd, hogy a dolgok, most nélkülünk változzanak” – énekelte többek között az Érints meg című dalban:
Balázs Fecó már egy (fél)generációval későbbi zenész, mint az omegások, de igazából már ő is feltűnt a 60-as évek végén, az akkor még progresszív rockot játszó Neoton tagjaként. Onnan 1972-ben Som Lajossal kivált, és megalapították „a magyar Jimi Hendrixszel”, Radics Bélával az első magyar hard rock zenekart. A rövid életű Taurus XT mindössze egy évig létezett, de kitörölhetetlen hatása volt a magyar rockzenére. Néhány éves külföldi vendéglátózás után 1978-ban alapította meg a Korál együttest.
Ez abszolút Balázs Fecó projektje volt, az ő ízlését tükrözte, a hard-rock dallamosabb változatát és a jellegzetes „fecós lírai-rockot” játszotta elképesztő sikerrel. Az 1981-es táncdalfesztiválon a Homok a szélben című dalukkal nyűgözték le a közönséget.
A Korál 1986-ig működött, de igazából nem történt semmi különös, Fecó szólókarrierbe kezdett, és csinálta tovább azt, amit korábban. Közben több filmhez – Gondviselés, Laura, Vakvilágban, A pókok, Nyolc évszak – komponált zenét. És, mint láttuk, 2020 novemberéig aktív zenész maradt.
„Elment a vándor”
December 15-én 81 évesen koronavírus-fertőzés szövődményeiben halt meg Bergendy István is, a Bergendy együttes alapítója és vezetője. Együttese még az ötvenes évek végén alakult, bár az alapító nevét csak 1962-ben vette fel. Kezdetben a nyugati beatzenekarok dalait játszották, az 1971-es első lemezükön is kizárólag feldolgozásokat játszottak angol nyelven.
A Bergendy a hetvenes évek első felében írta be magát vastagon a magyar poptörténelembe, amikor Demjén Ferenc (basszusgitár, ének, szövegíró) és Latzin Norbert (billentyűs hangszerek, zeneszerző) csatlakozásával a zenekar országszerte népszerű lett. Olyan slágerek fűződtek a nevükhöz, mint a Jöjj vissza, vándor, a Sajtból van a Hold, a Darabokra törted a szívem vagy az Iskolatáska. Néhány éve a hvg.hu összeállította minden idők legfontosabb magyar albumait, ezen a zenekar 1972-es Bergendy című albuma is szerepelt. Azt írtuk, többek között: „Ez az egyik legéletigenlőbb magyar kiadvány. Rózsi (ó, azok a magas sarkús képek!) és Bergendy extravaganciája még ma is biztos sokaknál kiverné a biztosítékot, de nekik már akkor is volt válaszuk az irigykedőknek és a nyárspolgároknak, a Love és szeretet jelszavakkal.”
Legalább öt kiváló albumot készítettek a 70-es években, mégis, talán, ami minden magyar közös kultúrkincse lett, az a Süsü, a sárkány című bábfilm funkys, dzsesszalapú zenéje. Öt nagylemeznyi anyag jelent meg az egyfejű sárkány meséjéből.
Az 1980-as évtized elején Bergendy István megalakította a Bergendy Koncert-, Tánc-, Jazz- és Szalon Zenekart, amely a 20. század mindenfajta könnyűzenéjét, tánczenéjét adta elő show-szerűen elegáns egyenruhákban. 2013-ban pedig ők voltak a házigazdái a fiataloknak szóló, állami ismerkedőesteknek. Akkor úgy nyilatkozott Bergendy István lapunknak, hogy ők mindig is operettzenekar voltak. „Az Iskolatáska című dalig jazzt játszottunk, utána viszont már csak azt az egy számot akarta mindenki hallani tőlünk, nem kellett más. Ezzel ki is estünk a jazz- és rockzenekarok köréből, máig egyedüli operettzenekarként pedig mindenki csak gáncsolni próbál minket.” Úgy érezte, a díjai, a sikerei ellenére nem ismerték el őket soha igazán, noha, mint mondta, mindenről a zene jut eszébe.
Mind a négy most elhunyt alkotó zenéje utánozhatatlan, az első taktusoknál felismerhető, közös kultúkincsünk. Fénykoruk a 20. században volt, de mindannyian aktívak maradtak életük végéig és okoztak sok örömet rajongóiknak még 2020-ban is. És felvételeikkel, dalaikkal fognak még nagyon sokáig.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
Nem csak a Süsü, a sárkány volt – 12 dal, amit Bergendy Istvánnak köszönhetünk
Sajtból van a Hold, Darabokra törted a szívem, Léggömb, Iskolatáska – a Bergendy zenekar a 70-es években az egyik legprogresszívabb együttes volt a magyar popzenében. Innen indulva kalandozott el a hétfőn elhunyt Bergendy István a Süsüig, a filmzenékig, végül a szalonzenéig.
Önmagát mindig is szomorú zenésznek tartotta – Balázs Fecóra emlékezünk
Benkő László és Mihály Tamás után néhány nappal megint egy rocklegendát ragadott el a koronavírus. 69 éves korában elhunyt a lírai rock mestere, a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, zenész, a Korál együttes alapítója.
