#kultúra


„Az ember pillanatokon belül ott lehet a gödör alján” – az állam inkább évekig pereskedik, csak ne kelljen betartania a saját törvényeit
 

„Az ember pillanatokon belül ott lehet a gödör alján” – az állam inkább évekig pereskedik, csak ne kelljen betartania a saját törvényeit

„Olyan filmet akartunk készíteni, amit ha húsz év múlva levesznek a polcról, megértik, milyen volt itt az élet” – mondta Rubi Anna dokumentumfilmes, aki hét éven át követte kamerájával az államot beperlő anyákat. A súlyos fogyatékossággal élő gyermekeiket nevelő nők arra akarták rávenni a magyar államot, hogy teljesítse kötelességét, és építsen lakóotthont, ahol gyerekeik a szülők halála után élhetnek.



Sonny Boy, Al Pacino élete – 1. rész: Nagyi, én játszom Michael Corleonét!
 

Sonny Boy, Al Pacino élete – 1. rész: Nagyi, én játszom Michael Corleonét!

A Sonny Boy egy olyan ember memoárja, aki nem tart már semmitől és nem akar többé a közönség előtt titkolózni. Al Pacino mozgalmas, megpróbáltatásokkal teli, művészileg kiteljesedett életében mindig is a céltudatosság és a szeretet volt az iránytű. Az egyes szám első személyben megírt életrajzban a színész egy különleges utazáson társául fogadja az olvasót. Őszintén feltárja előtte karrierje meghatározó pillanatait, nehéz döntései okát, és a legszemélyesebb érzéseit, gondolatait – annak történetét, hogyan lett a kis bronxi Sonnyból – ahogy a barátai becézték – Hollywood ünnepelt, Oscar-díjas színészfejedelme. Az életrajzból, melyet a HVG Könyvek jelentet meg, néhány részt közreadunk az elkövetkezőkben.

hvg360 hvg360






Egy CEO naplója – 6. rész: Legyünk következetlen vezetők
 

Egy CEO naplója – 6. rész: Legyünk következetlen vezetők

A The Diary of a CEO a világ egyik legnépszerűbb podcastja, amelynek házigazdája, a Botswanában született Steven Bartlett 25 éves korára vált milliárdos vállalkozóvá. A kiemelkedően sikeres befektetési és marketingszakember a vezetői és személyes kiválóság 33 alapelvét osztja meg velünk könyvében. A frappánsan megfogalmazott és számos esettanulmánnyal logikusan alátámasztott törvények a pszichológiában és a viselkedéstudományban, saját gyakorlatában, illetve a világ legsikeresebb vállalkozóinak, művészeinek, íróinak és sportolóinak személyes tapasztalataiban gyökereznek. A lebilincselő olvasmány nemcsak az üzleti életben, hanem mindennapjaink során is hasznos útmutatóul szolgálhat. A kiadványból, melyet a HVG Könyvek ad ki, több részt is közlünk.

hvg360 hvg360








Egy CEO naplója – 5. rész: Hibázzunk többet a vetélytársainknál
 

Egy CEO naplója – 5. rész: Hibázzunk többet a vetélytársainknál

A The Diary of a CEO a világ egyik legnépszerűbb podcastja, amelynek házigazdája, a Botswanában született Steven Bartlett 25 éves korára vált milliárdos vállalkozóvá. A kiemelkedően sikeres befektetési és marketingszakember a vezetői és személyes kiválóság 33 alapelvét osztja meg velünk könyvében. A frappánsan megfogalmazott és számos esettanulmánnyal logikusan alátámasztott törvények a pszichológiában és a viselkedéstudományban, saját gyakorlatában, illetve a világ legsikeresebb vállalkozóinak, művészeinek, íróinak és sportolóinak személyes tapasztalataiban gyökereznek. A lebilincselő olvasmány nemcsak az üzleti életben, hanem mindennapjaink során is hasznos útmutatóul szolgálhat. A kiadványból, melyet a HVG Könyvek ad ki, több részt is közlünk az elkövetkező hetekben.

hvg360 hvg360