Csaknem negyed éve, október közepén kezdtem a HVG szerkesztőségében, azon belül is a kultrovatban, még pontosabban egy ablak melletti asztalnál, remek kilátással egy fákkal borított domboldalra. Még ennél is kecsegtetőbb a kilátás, ha feltűnik egy-egy régóta "üldözött" interjúalany a láthatáron, ámbár ők a legritkább esetben bukkannak fel az említett fák között, nagyot is néznék, ha így történne. Igaz, gyakran akkor is elámulok - persze szigorúan legbelül, a professzionális külső álcája mögött - ha olyasvalaki tűnik fel az online térben, a legtöbbször egy Zoom-ablakban, akinek a felbukkanására korábban alig számítottam.
Az elmúlt negyed évben ők voltak azok, akik miatt teljes bizonyossággal úgy éreztem, hogy érdemes volt feltalálni az internetet.
A Woody Allen-interjú
Az egy évre jutó Woody Allen-beszélgetések számát tekintve 2024 kimagaslóan jó évnek bizonyult, idén ugyanis kétszer is beszélgethettem Allennel, a második apropót az adta, hogy ősszel Budapesten tartották az új színdarabja ősbemutatóját. A darabban feltűnő brooklyni gengszterektől messze ágazott a beszélgetés, és mivel épp választások előtt állt a világ, vagyis Amerika, sok más mellett szóba került, hogy Allen kit is tart esélyesnek. A választási eredmény fényében elmondható, hogy Woody Allen épp olyan biztonsággal ítélte meg helytelenül a helyzetet, mint számos profi politikai elemző.
https://hvg.hu/360/20241003_hvg-woody-allen-interju-brooklyni-mese-new-york-film-szindarab
A Jonathan Franzen-interjú
Ezúttal csak kevés szó esett irodalomról, annál több az amerikai választásról, aminek a legfőbb oka az volt, hogy Jonathan Franzen rögtön a választás másnapján jelent meg a Zoom-ablakban. A következőkben állapodtunk meg: az interjú időtartama 20 perc, a témája nagyjából minden. Azonban még Jonathan Franzen sem láthatta előre a jövőt, hetekkel korábban ugyanis, amikor az időpontot megbeszéltük, előzékenyen figyelmeztetett, hogy november 6-án minden valószínűség szerint még nem lesz meg a végeredmény. November 6-án azonban már nagyon is megvolt végeredmény, így még izgalmasabb volt látni, hogy a kortárs amerikai irodalom egyik legnagyobbra tartott alakja hogyan éli meg e nem mindennapos másnapot.
https://hvg.hu/360/20241117_hvg-jonathan-franzen-amerikai-iro-donald-trump-egyesult-allamok-interju
A Salman Rushdie-interjú
Gyakorló interjúkérelmezőnek számítok Salman Rushdie irodalmi ügynökénél. Rushdie-val a pandémia miatti lezárások elején beszéltem utoljára, azóta már két év is eltelt, úgyhogy 2022 tavaszán újra írtam neki (az interjúkérelmeket elbíráló irodalmi ügynökének), hogy milyen jó lenne beszélgetni. Azt a választ kaptam, hogy érdeklődjek újra ősszel. Mire az ősz elérkezett, már szó sem lehetett semmiféle interjúról, hiszen Rushdie-t azon a nyáron egy vallási fanatikus megpróbálta megölni. 2022. augusztus 12-én a 75 éves írót 27 másodperc alatt 15 késszúrás érte. A gyilkossági kísérlet és a felépülése krónikáját a Kés című kötetben írta ki magából - a könyv 2024-ben jelent meg, úgyhogy idén ismét lehetett, ha beszélgetni nem is, de legalább kérdéseket küldeni Salman Rushdie-nak.
https://hvg.hu/360/20241020_hvg-salman-rushdie-iro-irodalom-interju