Kadarkai Endre két új műsorát adja az RTL januártól
A riporter azt írta, az új formátumokkal visszatér a klasszikus, hagyományos portrébeszélgetésekhez.
A riporter azt írta, az új formátumokkal visszatér a klasszikus, hagyományos portrébeszélgetésekhez.
Hát, ez nem jött be.
Szerinte ez több ok miatt is kézenfekvő lenne.
Az elmúlt évek karácsonyi tévénézési statisztikáiból szemezgetve megtippelhetjük, mikor ajándékoznak a magyar családok, és bejglivel teli hassal mikor rogynak a kanapéra. Illetve végre számokkal alátámasztva is láthatjuk, miért nem kopik ki a tévéújságból a Reszkessetek, betörők.
A Médiatanács szerint a TV2 megsértette a hírek és vélemények elválasztására vonatkozó törvényi rendelkezést.
A fideszes elitképző alapítvány azzal magyarázta a tulajdonszerzést, hogy úgy fejezetet nyitnak a médiapiacon.
Az építési és közlekedési miniszter lesz a Beköltözve Hajdú Péterhez című műsor vendége.
A döntő december 22-én lesz a DVTK Arénában, a résztvevők felének kiléte viszont még mindig kérdéses, hiszen a második elődöntős napot most vasárnap rendezik.
A Fővárosi Törvényszék az Orbán Viktor és a 24.hu közötti peres eljárást felfüggesztette az Európai Unió Bíróságának döntéséig.
A PinkNews több munkatársa szerint a szerkesztőségben uralkodó ivászatkultúra tette lehetővé, hogy az alapítók helytelenül viselkedjenek a fiatalabb munkatársakkal.
Borenich Péter, aki emlékezetes életművet hagyott maga után, 84 éves volt.
Patrick Soon-Shiong korábban, a Washington Post tulajdonosához, Jeff Bezoshoz hasonlóan nem engedte, hogy a rovat szerkesztőségi állásfoglalásban támogassa Kamala Harrist.
Lavrov fenyegetőzött, Trump kedvenc tévése pedig hunyorítva hallgatta.
Olyan, mintha a mobil kemencét a lakásban használná.
A tévécsatorna a korhatári besorolás ellen vétett, több mint 11 millió forintra büntették.
Nem tudni, hogy a stylist a kihallgatása miatt érkezett-e haza, de ügyében folyik a nyomozás és a bizonyítékok beszerzése.
Az oldalakon a Népszabadság Online archívuma volt elérhető.
A megadott válaszlehetőségek között van a kidobatás verőlegényekkel, de az is, hogy üljenek le nyugodtan.
Szalai Szabolcs korábban a kormányközeli Transzparens Újságírás Alapítvány stratégiai igazgatója is volt.
Szürreálisan végződött az RTL-en futó Hell Boxing Kings vasárnapi gálája, ahol Berki Mazsi román ellenfele néhány másodperc és egyetlen kapott ütés után feladta a küzdelmet.