Tíz évvel ezelőtt, 2015. január 7-én egy iszlamista terrorista testvérpár Said és Cherif Kouachi fegyverrel berontott a Charlie Hebdo párizsi szerkesztőségébe, és meggyilkolta a szatirikus hetilap sztárkarikaturistáit, Cabut, Wolinskit, Charb-t és Tignous-t. Összesen 12 embert öltek meg, köztük egy szolgálatot teljesítő – egyébként muszlim – rendőrt is.  

Egy évtizeddel később a Charlie Hebdo továbbra is megjelenik minden héten, a példányszáma eléri az 50 ezret. A szerkesztőség munkatársait testőrök védik, és ismeretlen helyen dolgoznak. Itt készítették el a támadás tízéves évfordulójára a különszámot is, amelynek vezércikkében a lap fő részvényese azt írta, hogy az alpári vallásellenes tiszteletlenség továbbra is él és virul, mert a nevetés vágya soha nem fog eltűnni.

Laurent Saurisseau – művésznevén Riss – karikaturista a január 7-ei támadást egy golyóval a vállában élte túl. Most arról írt, hogy a szatíra egyik erénye az optimizmus, és ez az, ami átsegítette őket ezeken a tragikus éveken.

Ha az emberek nevetni akarnak, az azért van, mert élni akarnak. A nevetés, az irónia és a karikatúra mind az optimizmus megnyilvánulásai.

Handout / CHARLIE HEBDO / AFP

A szólásszabadság határait küldetésszerűen tesztelő hetilap tíz évvel ezelőtt egy Mohamed prófétát gúnyoló címlappal jelent meg. A mostani különkiadásban a „Nevetni Istenen” témájú rajzpályázat 40 nyertes pályaműve is szerepel. Az egyik rajzon egy karikaturista saját magától kérdezi: „Szabad-e olyan képet rajzolni, amelyen egy férfi rajzol egy férfit, aki Mohamedet rajzolja?”.

Riss a tíz évvel ezelőtti támadás áldozatait a legjobb barátainak nevezte, és azt mondta, nincs olyan nap, amikor ne élné át a merénylet pillanatait, de nem hajlandó lemondani a reményről. Szerinte a Charlie Hebdo szelleme mélyebben rögzült a társadalomban, mint gondolnánk, és a kollektív emlékezet része lett.