„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
A story.hu iparági forrásokra hivatkozva úgy tudja, hogy a TV2-nél szereplő egykori luxusfeleség a konkurens csatorna új realityjét vezetheti.
A korábban a TV2-nél szereplő, a Feleségek luxuskivitelben című műsorban ismertséget szerző Köllő Babett hamarosan az RTL-nél vezethet műsort, értesült iparági forrásokból a story.hu. A csatorna egyelőre nem erősítette meg az információt.
A portál emlékeztet, hogy az RTL még tavaly jelentette be három új realityformátum elindítását. Ezek közül az egyik az Exek csatája című valóságshow, amiben a Nyerő Pároshoz hasonlóan párok vetélkednek, csak olyanok, akik már szakítottak egymással. A story.hu úgy tudja, a műsorba már hívták versenyzőként Kovácsovics Fruzsinát és Istenes Bencét is. A Nyerő Párost eddig egyébként Sebestyén Balázs vezette.
Az RTL sajtóosztálya egyelőre annyit reagált a portál megkeresésére, hogy „korai lenne még arról beszélni, hogy az Exek csatája című műsornak kik lesznek a szereplői vagy a műsorvezetője. A megfelelő időben adunk majd erről tájékoztatást, de annyit elárulhatunk, hogy izgalmas, érzelmes és fordulatos műsorra készülhetnek majd a nézők”.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.