Rasszista, szexista üzeneteket küldött WhatsAppon, lemondatták a brit államtitkárt
Andrew Gwynne többek között a választók halálával viccelődött, a miniszterelnök-helyettessel kapcsolatban pedig szexista megjegyzéseket tett.
Andrew Gwynne többek között a választók halálával viccelődött, a miniszterelnök-helyettessel kapcsolatban pedig szexista megjegyzéseket tett.
G. Fodor Gábor kormányközeli politológus Dull Szabolcs podcastjében arról is beszélt, hogy Menczer Tamás a Fidesz-lélek megnyilvánulása.
A 2022-es ellenzéki miniszterelnök-jelölt, Márki-Zay Péter támogatásáról biztosította a Tisza Párt elnökét.
„Egy lépéssel sem többet a fasizmus felé!” – kiabálta egy nő az európai szélsőjobboldal gyűlésén, ahonnan igen gyorsan kirángatták a rendőrök.
Vitézy Dávid korábban azt állította, hogy az arab befektetőktől megkaparintott területet a MOHU-tól szerzett pénzből vásárolják meg. A hulladékgazdálkodó vállalat azonban nem így gondolja.
Az amerikai elnök Washingtonban találkozna az ukrán elnökkel.
Pénzt már januárban adott a kormány, most az eljárást gyorsítják fel.
Sem ő, sem a cégek nem árulták el, hogy mi volt Lánczi Tamás dolga a lobbiszervezetben.
A külügyminiszter szerint minden a hazai és a nemzetközi előírásoknak megfelelően zajlik.
Az önkormányzatoknak kifizetett ellátási támogatás átlagos havi összegének felére csökkenése összefügg azzal, hogy közben a kormány szűkítette a háború sújtotta ország egyes részeiből – például Kárpátaljáról – érkezők támogatását.
Hármat találhat.
Minden bírónak és igazságügyi alkalmazottnak alkotmányos lehetősége a demonstráción való részvétel, emiatt senkit hátrány nem érhet – figyelmeztet az OBT.
Peking reméli, hogy Panama helyes döntést hoz a két ország együttműködéseivel kapcsolatban.
Kérdés, elég lesz-e mindez a MOME Front-ba tömörült hallgatóknak, vagy tovább folyik a tiltakozás? FRISSÍTÉS: A rektor bejelentette, hogy február 11-én bizalmi szavazást kér maga ellen.
Erre a sorsra jut az amerikai választásokba való külföldi beavatkozás elleni küzdelemmel foglalkozó egység is.
A cseh miniszterelnök-helyettes szerint a magyar külügyminiszter Moszkva trójai falova.
A főpolgármester a Parkváros leporolt terveit mutatta be Vitézy Dáviddal, Budapest főépítészével és Vitézy Dáviddal, miután – talán a kormány számára is – váratlanul kiderült: a főváros élhet elővásárlási jogával és elhappolhatja a mini-Dubaj beruházás területét az arab befektetők elől. Ez óriási politikai siker, de komoly veszélyeket is tartogathat a fővárosnak – ezek is szóba kerültek a fórumon.
Eredetileg a volt miniszterelnök is február 22-én tartott volna beszédet, de miután kiderült az Orbán-féle évértékelő időpontja, inkább a következő napot választotta.
Bodor József eddig, két éven át díjazás nélkül működött.
„Azon fogunk dolgozni, hogy legyen közös megértés és jövőkép, még ha Oroszországnak nem is tetszik valami, nekünk a partnereinkkel közös jövőképre van szükségünk. Utána pedig készen állunk a diplomáciára” – jelentette ki.