Nem is a mobilunktól függünk, hanem valami egészen mástól
És nem is olyan rossz az a valami.
És nem is olyan rossz az a valami.
Lánytestvére van? Ön az idősebb? Netán középső gyerek? Az utóbbi évek vizsgálatai bizonyították, hogy nemcsak a szülő-gyermek viszony befolyásolja döntően a felnőttkori párkapcsolatok alakulását, hanem a testvérkapcsolatok gyerekkori történései is.
A „digitális étrendpiramis” elvei alapján érdemes eldöntenünk, mennyit és hogyan fogyasszunk a digitális tartalmak közül – tudtuk meg többek között Szondy Máté, digitális tudatossággal foglalkozó pszichológustól, akinek szalonestje előtt tettünk fel öt kérdést.
A korábbi pszichológiai gondolkodással szakítva a szakemberek mostanában nem azt a kérdést teszik fel, hogy miként vezetnek rendellenes lelki működéshez a traumák, hanem fordítva: a traumatikus körülmények ellenére miképp marad meg az egészséges lelki működés? És még az is kiderült, hogy a lelki ellenálló képesség tréningezhető.
Technopánik után és helyett végre üljünk neki, és gondoljuk át, tanuljuk meg, hogyan éljünk együtt az okostelefonunkkal a jövőben.
Amikor a fásult, frusztrált társkereső inkább már nem próbálkozik tovább, amikor a lelkesedés helyébe közöny lép, reményvesztettség, bizalmatlanság üti fel a fejét, és az embert rettegés fogja el újabb randi gondolatára.
A testvérkapcsolatokat középpontba állító kutatások egyértelművé teszik, hogy az édestestvérek közötti viszony egyedi, sőt „varázslatos”. De mi van azokkal a testvérekkel, akik nem vér szerint kapcsolódnak egymáshoz? Egyáltalán lehet-e, tudnak-e úgy kötődni egymáshoz, mint a közös szülők gyerekei?
„Ezeket a terheket nem szabad egyedül cipelni” – hívja fel a figyelmet a Nők gyermek nélkül című interjúkötet szerzője, Tanács Eszter, aki 18 érintettet és a téma szakértőit szólaltatta meg nemrég megjelent könyvében. A pszichológiát tanuló, a HVG könyvszerkesztőjeként dolgozó szerzővel egyebek mellett beszélgettünk a legerősebb tabukról és arról, mit tanulhat a környezet a gyermektelen nőktől.
Egyszerűbb és nehezebb, mint gondolná.
Az intimitáskerülés nem más, mint távolságtartás, elkülönültségérzés, belső magány. Megjelenhet baráti, munkatársi és párkapcsolatainkban, sőt gyermekeinkkel szemben is. Ahhoz, hogy társas viszonyainkban egységet élhessünk meg, elsősorban intimitáskerülő viselkedésmintáinkkal kell leszámolnunk.
Mi történik, amikor egy szorongó, introvertált anya kerengő dervissé válva szórakoztatja a gyerekeket lánya szülinapi zsúrján? Képmutató-e az a kivételesen ellenszenves ember, aki karácsonykor öt napig feltűnően nyugodt és kedves, és a családja már azon töpreng, mi lehet a baj?
Minden családnak megvan a maga habitusa. Ha meteorológiai terminusokban gondolkodunk, lehet egy család klímája hűvösebb, távolságtartóbb, de fülledt trópusias is, ahol nehéz levegőt kapni. Vajon mi határozza meg a család lelkét, és milyenek azok a családok, amelyek támogatják az egyén fejlődését?
Ahány gyermektelen nő, annyiféle történet – látjuk igazolva Tanács Eszter Nők gyermek nélkül című könyvében. Most az interjúkötetből a 30 éves Lotti történetét választottuk ki.
Évezredek óta vágyunk a mámorra. Amikor azonban az erotikus eksztázisban a fokozhatatlan gyönyör élményét keressük, vajon nem épp az ellenkező irányba indulunk el?
Az élet egyik legtragikusabb pillanata, amikor egy gyerek rájön, hogy az őszinteségért büntetés jár – hívta fel a figyelmet Feldmár András a HVG Extra Pszichológia Szalon vendégeként. A beszélgetés során a pszichoterapeuta szót ejtett a bátorság igazi természetéről, az igazi dialógusban megszülető „mi”-élményről, és vállalkozott rögtönzött álomfejtésre is.
Meglepő, de érthető eredményre jutott egy kutatócsoport.
A szülők és nagyszülők mindig beszéljék át a kényes helyzeteket – hangsúlyozta L. Stipkovits Erika a HVG EXTRA Pszichológia Szalon legutóbbi alkalmán. A legújabb kötete kapcsán tartott összejövetelen szó esett nagyszülői kényeztetésről és rivalizálásról, valamint arról, hogyan győzhetjük le a generációkon átívelő traumáinkat.
Sokféle megközelítés létezik a személyiség és a viselkedés egyéni különbségeinek leírására, de talán a legszembetűnőbb, hogy alapvetően „kifelé” vagy „befelé” éljük az életünket.
Bízzunk a saját gyerekeinkben, tartsuk be az általuk meghozott szabályokat, és nagyszülőként ne csak a csokit tömjük az unokákba, hanem próbáljunk mi is fejlődni az önismeretben – ajánlja L. Stipkovits Erika klinikai szakpszichológus, akivel új kötete, a Nagyszülők a kispadon? kapcsán beszélgettünk.
Nem árt kijönni velük, ha nem akarunk túl gyakran munkahelyet váltani.