HVG Extra Pszichológia
HVG Extra Pszichológia

Bízzunk a saját gyerekeinkben, tartsuk be az általuk meghozott szabályokat, és nagyszülőként ne csak a csokit tömjük az unokákba, hanem próbáljunk mi is fejlődni az önismeretben – ajánlja L. Stipkovits Erika klinikai szakpszichológus, akivel új kötete, a Nagyszülők a kispadon? kapcsán beszélgettünk.

HVG Extra Pszichológia (HVG): Könyvében a nagyszülői szereppel kapcsolatos 11 tévhitet tárgyal. Hogy tapasztalja, melyik ezek közül a legnagyobb csapda, ami a legjobban megnehezíti a generációk kapcsolatát?

L. Stipkovits Erika (L. S. E.): A legnagyobb probléma a bizalomhiány, vagyis hogy a nagyszülők sokszor nem bíznak abban, hogy a szülők jól csinálják, amit csinálnak. Pedig a bizalom a legtöbb, amit adhatunk a felnőtt gyerekeinknek. Ezért is Nagyszülők a kispadon? a könyvem címe, hiszen világosan kell látni, hogy a szülők vannak a „pályán”, ők nevelik a gyerekeket, a saját belátásuk szerint. A nagyszülők pedig „tartalékjátékosok”, nem rájuk irányul a fő figyelem, de azért nagyon fontosak. Például, hogy kísérjék az unokájuk életét: ne szóljanak bele, de tudjanak mindent róla, hogy hányadikos, hogy mit sportol, és érzelmileg is támogassák.

Ugyanakkor a nagyinak el kell fogadnia, hogy a döntéseket a gyereke és annak párja hozza. Akárcsak egy tartalékjátékos, ő is bízik abban, hogy a szülők jól csinálják, örül a sikereiknek, meghagyja nekik a tévedés lehetőségét, és csak akkor „lép pályára”, amikor erre megkérik. A szülők által megszabott szabályokat és taktikát pedig ilyenkor is betartja, és például nem tömi édességgel a gyereket, ha tudja, hogy ezt kifejezetten nem szeretik a szülők.

HVG: Nagymamaként Önnek is három unokája van. Hogy éli meg a saját nagyszülői szerepét? Mivel a legnehezebb megküzdenie?

L. S. E.: Nekem is a bizalom volt a legnagyobb gond. Számtalan olyan helyzet van, amikor ugyan nagyon örülök, hogy a gyerekeim nevelik az unokáimat, de nagyon nehéz megállni is, hogy ne szóljak közbe. Akár csak azért, mert az unoka mondjuk rajtam keresztül szeretne kimenekülni a számára kellemetlen helyzetből. Ilyenkor inkább kimegyek a szobából. De azt is nehéz sokszor megállni, hogy ne adjam meg az unokáknak azt, amire vágynak, és nekem lehetőségem lenne megvenni. Tudom azonban, hogy a szüleik nagyon figyelnek arra, hogy csak „alkalomra” kaphassanak ajándékot a gyerekek, és ezt a szabályt nekem is tiszteletben kell tartani.

Sokat írtam a könyvemben arról, hogy ha nagyszülőként nem tudom elfogadni a felnőtt gyerekem szabályait, akkor valójában nem a szabályokat nem fogadom el, hanem a felnőtt gyerekemet, meg a párját. Nem véletlenül van annyi anyósvicc. Szakemberként persze sokszor még nehezebb, hogy sok mindent látok, mégse mondjam meg a véleményemet. De azt tapasztaltam, hogy ha nem szólok bele, akkor a gyerekeim szívesebben és gyakrabban kérdeznek meg, és emiatt jobb is a kapcsolatunk.

©

HVG: Könyvének két kulcsfogalma az önismeret és a kommunikáció. Miért olyan fontosak ezek?

L. S. E.: Bármilyen konfliktus van a generációk között, mindkettőre nagy szükség van. Az önismeret azért fontos, mert a viselkedésünk 90 százaléka tudattalan, és emiatt számos konfliktust nem értünk meg elsőre. Nem kell azonban bonyolult dolgokra gondolni, hiszen a legegyszerűbb önismeret az, ha egy adott helyzet után, amikor például az átlagosnál indulatosabb vagy sértődékenyebb lettem, felteszem magamnak a kérdést: mi zavart igazán. Amikor egy nagyszülő megsértődik a nyolcéves unokájára, mert az nem azt csinálja, amit ő szeretne, vagy a 12 éves kiskamasz olyat mer beszólni neki, amit a szülők sem mernének megmondani, akkor maga a sértődés egy gyermeki állapot.

Fel is kell tenni gyorsan az említett kérdést (egyébként nemcsak a nagyszülőknek, hanem a szülőknek is fel kéne tenni hasonló helyzetekben). Sokszor ugyanis nem a gyerekkel van a baj, hanem azzal, hogy a nagyszülő ahhoz szokott, hogy a környezete azt csinálja, amit ő akar, és ezért nehezen viseli az ellenkezést. Észre kell venni, és el kell fogadni, hogy ilyenkor a gyerek tanít minket valamire.

Ugyanígy, ha például a felnőtt generációk között van valamilyen konfliktus, mondjuk az unoka csokievése körül, akkor szintén nem árt végiggondolni, miért vitatkozom én ezen. És itt jön be a kommunikáció, hiszen ezen a szinten az is fontos, hogyan osztjuk meg egymással az ezzel kapcsolatos gondolatainkat, érzelmeinket. Észreveszem-e a pozitív oldalát is a csokievés tiltásának, például, hogy a szülei vigyáznak az egészségére, segítik a tudatos táplálkozásban? Én pedig el tudok-e értelmesen beszélgetni erről a szülőkkel, vagy megmaradok a felszínen, a sérelmek szintjén? Úgy látom sajnos, hogy az a legritkább, hogy a szülők és nagyszülők nyugodt alkalmakat találjanak a beszélgetésre, és ne csak mindenki gyűjtse magába a sérelmeket.

HVG: 12. tévhitként lehetne említeni, hogy a nagypapáknak a legkönnyebb, hiszen nekik minden felelősség nélkül már csak gyönyörködniük kell az unokákban. Mi a valódi szerepe a nagypapáknak?

L. S. E.: Az újabb érzelmiintelligencia-kutatások azt mutatják, hogy az apák szerepe e téren sokkal nagyobb, mint az anyáké, akiknek inkább az ősbizalom kialakításában van kulcsszerepük. Abban viszont, hogy egy gyerek hogyan tud majd konfliktust kezelni, kommunikálni, hogyan tud motivált lenni, abban az apák feladata különösen jelentős. És ez vonatkozik a nagypapákra is! Vagyis nekik sem csak hátradőlniük kell, hiszen nem az unokájuk csodálata a feladatuk, hanem hogy együtt csodálják az unokával, amit ő csodál, például egy bogarat. A nagypapáknak hol létező, hol cselekvő üzemmódban kellene lenniük: együtt nézni, csak lenni és együtt cselekedni. A közös tevékenységek, mint egy közös favágás vagy barkácsolás, nagyon jól fejlesztik az érzelmi intelligenciát. Mert közben kommunikálnak, konfliktusokat oldanak meg, empátiát és motivációt élnek át, és persze közben megtudnak egymásról is sok mindent.

HVG: Igaz az, hogy a nagyszülőségre már a saját gyerekünk születésekor el kell kezdeni készülni?

©

L. S. E.: Igaz az, hogy már fiatal felnőttként is fontos az önismeret fejlesztése, akárcsak az, hogy a tipikus játszmákat, konfliktusokat már ekkor sem érdemes végigcsinálni a saját szüleinkkel, mert visszük tovább a nagyszülői létbe, amit ilyenkor megélünk. Ugyanakkor teljesen felkészülni sem lehet a nagyszülőségre, hiszen, mint írtam a könyvben, attól még nem leszünk automatikusan nagyszülők, hogy megszületik az unokánk. Mire azok leszünk, addig még vár ránk egy csomó próbálkozás, kudarc, vita. És rengeteg tanulás a különféle élethelyzetekben.

Kezdve azon, hogy rengeteg nagymama például már azon megsértődik, amikor ott lihegnének az újszülött unoka első esti fürdetésénél, ám a szülők megkérik őket, hogy pár napra inkább hagyják magukra a családot, hiszen akkor alakulnak családdá, kettesben (hármasban) akarják ezt csinálni. De a másik véglet, hogy sok fiatal meg épp arról panaszkodik, hogy a szüleik nem akarnak nekik segíteni, idegen bébiszitterre kell bízni a gyereket, mert a nagyszülők vagy már belefáradtak a babázásba, vagy épp leköti őket még a munkájuk, esetleg akkor kezdenek másik házasságba. Egyre gyakrabban fordul elő az is, hogy külföldön él a házaspár, és a „skype-nagyik” csak néhány havonta láthatják az unokákat, ennek ellenére sokan jó módszereket találnak a tartalmas kapcsolattartásra.

Nagyon sokféle élethelyzet van, amire nem lehet szülőként felkészülni, hanem nagyszülőként kell alkalmazkodni hozzá, beletanulni. Azért is teszek fel annyi kérdést a különböző fejezetekben, hogy segítsem a különböző életszakaszok és élethelyzetek tudatos megélését. Ha gyakoroljuk az önreflexiót, ha ismerjük a mélyebb érzéseinket (minek örülünk, mitől félünk), azzal sokat tehetünk azért, hogy majd élesben ne játszmák alakuljanak ki a szülők és nagyszülők között, hanem őszinte kommunikáció és megértés.

HVG: Hogyan vészeljék át a nagyszülők unokájuk kamaszkorát, amikor a gyerekek tőlük is eltávolodnak?

L. S. E.: Egyrészt tudomásul kell venni, hogy nincs akkora szükség rájuk. De a kapcsolat megtartása érdekében nagyon fontos, hogy a nagyszülő az iránt érdeklődjön, ami a gyereket érdekli. Tehát a nagyi ne a saját panaszait sorolja az unokának, hanem arról beszélgessen, amit az szívesen csinál. Ha focizik, akkor a focikártyákról, a meccsekről, a játékosokról, és nézzen meg a nagymama is néha egy-egy meccset. (Egyébként a saját gyerekünkhöz is úgy lehet közel kerülni, hogy elkezdünk az iránt érdeklődni, ami őt is foglalkoztatja.) A nagyszülő kérdezzen minél többet az unokától, legyen kíváncsi arra, mit hogyan lát, ne akarja megmondani neki a tutit. Amiben pedig lehet, tanuljon tőle. Ez nagyon jó érzés az identitását kereső kamasznak, hogy többet tud (például a mobilalkalmazásokról), mint a nagyi, hogy ő is tudja tanítani valamire.

Kamaszok mellett egyébként szerintem a nagyszülők legfontosabb szerepe a családi krónikásé. Az, hogy a családi anekdotákat, történeteket és sorsokat átadják az unokáknak. Ez az ő legfőbb örökségük. Persze nem mindegy, hogy miket és hogyan mesélnek. A jajveszékelést, panaszkodást, moralizálást, a „bezzeg a mi időnkben nem ilyenek voltak a fiatalok” jellegű történeteket nemigen szeretik a gyerekek. Meg kell találni azokat az élményszerű sztorikat, amik felkeltik az érdeklődésüket. Ezeken keresztül pedig akár a nehéz családi sorsokat is el lehet mesélni. Erre azért van szükség, mert a legnagyobb tudattalan szorongásokat okozhatják a generációkon át hordozott családi titkok. Azt látom, hogy a nehéz családi örökséget sokkal egészségesebben kezelik azok a gyerekek, akik a közös múltat jól ismerik.

Névjegy: Klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, integratív hipnoterapeuta, a Személyiségfejlesztő Akadémia alapító-igazgatója. Több évtizedes tapasztalattal rendelkezik pszichés és személyiségzavarok, családi, párkapcsolati és életvezetési problémák feltárásában és kezelésében. Számos helyen tanít, rendszeresen publikál és országszerte tart előadásokat. Az Integratív Pszichoterápiás Egyesület elnökségi tagja, a Magyar Orvosi Kamara, a Magyar Hipnózis Egyesület és a Magyar Pszichológiai Társaság tagja. A Nagyszülők a kispadon? az ötödik könyve.

Illényi Balázs

Jöjjön el a következő HVG Extra Pszichológia Szalonba június 6-án, ahol L. Stipkovits Erikával beszélgetünk a szülők, nagyszülők és unokák közötti kapcsolatról. Jegyek és infók itt.

 



Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Gryllus Dániel: "Jó célokért szövetkeztünk"

Gryllus Dániel: "Jó célokért szövetkeztünk"

Visszaszólt Kovács Zoltán a CEU elüldözéséről beszélő Alex Sorosnak

Visszaszólt Kovács Zoltán a CEU elüldözéséről beszélő Alex Sorosnak

Azért voltak, hogy a lányok beinduljanak

Azért voltak, hogy a lányok beinduljanak

Független jelöltek mögé áll be az ellenzék Oroszlányban

Független jelöltek mögé áll be az ellenzék Oroszlányban

Alex Soros: "Várom a napot, amikor Magyarország ismét demokratikus ország lesz"

Alex Soros: "Várom a napot, amikor Magyarország ismét demokratikus ország lesz"

Akadozik a Telekom hálózata

Akadozik a Telekom hálózata