Talán sosem volt az emberi kultúra olyan felszínes, mint napjainkban. Rengeteg barátunk van az interneten, mégis csak kevesen nyitják ránk az ajtót. Ha mégis emberekkel találkozunk, többnyire olyannak mutatkozunk, amilyenek vágyainktól, félelmeinktől és a tömegkultúra sugallataitól vezérelve lenni szeretnénk. Az akciófilmek erős és sebezhetetlen főszereplői a mi világunkat is uralják; ki merné vállalni gyengeségeit és érzékenységét olyan társadalomban, amelyik ilyen ideálokért rajong? A popkultúra annyira propagálja a szexis megjelenést, viselkedést és a szingli életformát, hogy már a valóságban is ezek válnak az emberi értékek és az életminőség legfőbb fokmérőivé – valódi érzelmeknek, mély emberi kapcsolatoknak, hosszú távú elköteleződésnek nem, vagy csak alig jut tér.

Szívünkben legbelül vágyunk a szeretetre, mégsem merünk megnyílni, hogy befogadhassuk, mert úgy sebezhetővé válnánk. Pedig épp leginkább szégyellt és rejtegetett önmagunknak volna szükségünk a szerető elfogadásra. A lelkünkben tátongó űr kitűnő táptalaj a fogyasztói magatartás kialakulásához. A divat és a technika álarcokkal vértez fel minket, hogy el tudjuk takarni lelki életünk valóságát. A reklámipar elhiteti velünk, hogy az általa kínált áruk betöltik a belső ürességet, vagy „jobbá” tesznek minket, hogy az emberek elfogadjanak, és szeressenek. Csakhogy intimitáskerülésben nem létezik valódi szeretet és elfogadás.

Az intimitáskerülés eredete

Egy újszülött válogatás nélkül sajátítja el környezete viselkedésmintáit. Ha azt látja, hogy szülei elfojtják saját feszültségeiket, nem fejezik ki érzelmeiket, félnek az őszinte emberi kapcsolatoktól, ő is így tesz majd felnőttként. Ha szülei félnek együtt érezni egymással – hiszen ez esetleg álláspontjuk megváltoztatására késztetné őket egy vitában – ő sem tanul kompromisszumkészséget, nagy valószínűséggel nem lesz jó csapatjátékos, és nehezen tud majd beilleszkedni közösségbe.

Az őt körülvevő felnőttek közötti felszínes kapcsolatok, a sokszor csak információmegosztásra szorítkozó, érzelemmentes beszélgetések a gyermek számára mind-mind intimitáskerülő mintákat közvetítenek. Ha belegondolunk egy általános iskola mindennapjaiba, a helyzet még lehangolóbbnak tűnik. Nem csoda, hogy manapság egyre többen jönnek rá, nemcsak az iskola oktatási színvonala számít, hanem az is, mennyire támogatja a gyerekek egészséges érzelmi fejlődését.

Egység és külvilág

Ha pozitív mintákat adunk a gyermeknek, azzal támogatjuk érzelmi fejlődését, és a már felvett intimitáskerülő mintákat is gyógyíthatjuk, de ha az intimitáskerülés kialakulását akarjuk megakadályozni, ennél többre van szükség. Talán legmélyebb tudományos alapossággal a Barry és Janae Weinhold pszichológusházaspár vizsgálta ezt a témát. Intimitáskerülés című, magyarul 2012-ben megjelent könyvükben ismertetik az általuk kidolgozott fejlődéslélektani rendszerszemléletet, amely gyermekkori traumákban ismeri fel az intimitáskerülés alapvető okait.

Gyermekkori traumák

Shutterstock

Meglátásuk szerint a gyerek az első nyolc hónapban egységben érzi magát az édesanyjával, arra van szüksége, hogy teljes kötődésben élhessen vele. Minél fiatalabb, annál nagyobb traumát okozhat számára az anyától elszakítottság élménye. Nyolc hónapos kortól hároméves korig aztán fokozatosan tovább kellene lépnie a következő fejlődéslélektani fokozatra – a szeparációra – ami az anyától leválásról, a világra nyitásról szól.

Ebben a folyamatban óriási jelentősége van az apának – vagy annak, aki az apa szerepét betölti –, ugyanis az anyával ellentétben ő nem az egységet, hanem a „mást”, a külvilágot jelenti, amely felé a gyermek nyithat. Intimitáskerülés akkor alakulhat ki, ha a gyermek nem tudja megfelelően kiteljesíteni a szeparációt. Ennek többek között oka lehet az is, hogy már a teljes kötődés fokozatát sem sikerült maradéktalanul teljesítenie. Így az erre épülő szeparációt csak torzult formában tudja megvalósítani, azaz valamilyen szinten már ekkor intimitáskerülővé válik. Az is előfordul, hogy senki sem tölti be a gyermek életében az apa szerepét, vagy ha mégis, a gyermek nem tud mély érzelmi kapcsolatot kialakítani vele, azaz intimitáskerülő viselkedésmintákat tanul tőle.

Intimitáskerülést okozhat az is, ha a gyermeket bántalmazzák (verik, esetleg erősen megszidják, megszégyenítik), vagy ha ilyen bántalmazásnak tanúja. Ekkor azt tapasztalja, hogy a külvilág rossz, veszélyes, ezért a lelkében falakat épít vele szemben. Felnőttkorban aztán ezek a falak attól is „védik” őt, hogy mély, szeretetteljes kapcsolatokat alakítson ki. Nemcsak kerülni fogja az intimitást minden kapcsolattípusában, de nagy valószínűséggel elköteleződési problémái is lesznek.

A kivezető út

A Weinhold-házaspár szerint az intimitáskerülésből kivezető út alapját az elkötelezett kapcsolatok jelentik. Legyen szó barátságról, munkatársi, családi vagy párkapcsolatról, a felek törekednek véleményük és érzelmeik végletekig őszinte kifejezésére, a falak ledöntésére, az álarcok levetésére. Ez feszültségekhez vezethet, de a legsúlyosabb, feloldhatatlannak tűnő konfliktus esetén sem vetnek véget a kapcsolatnak, hanem igyekeznek szeretettel elfogadni egymást, és felismerni a negatív viselkedésminták mögött megbújó okokat.

Az ilyen megengedő és támogató légkörben felszínre kerülhetnek azok a korai traumák és kielégületlen gyermekkori szükségletek, amelyek az intimitáskerülés hátterében állnak. Ezen a mély szinten a felek megoszthatják egymással régi fájdalmaikat, bántalmazásuk és elhagyatottságuk történetét. A pszichológia „újraszülősítésnek” nevezi azt, amikor az elkötelezett kapcsolatban a felek kielégítik egymás gyermekkorban elhanyagolt érzelmi szükségleteit, így segítve az intimitáskerülés elengedését. Ezekben a pillanatokban a meghitt, gyógyító beszélgetés, ölelés, érintés egyáltalán nem szexuális töltetű, hiszen gyermekkori sérülések gyógyításáról van szó. Az intimitáskerülés elengedése során amúgy is fontos feladat, hogy különbséget tegyünk szexualitás és az intimitás más testi és lelki formái között.

Balázs Árpád László

Keresse a HVG Extra Pszichológia magazin legfrissebb számát az újságárusoknál vagy rendelje meg!