HVG Extra Pszichológia
HVG Extra Pszichológia

„Ezeket a terheket nem szabad egyedül cipelni” – hívja fel a figyelmet a Nők gyermek nélkül című interjúkötet szerzője, Tanács Eszter, aki 18 érintettet és a téma szakértőit szólaltatta meg nemrég megjelent könyvében. A pszichológiát tanuló, a HVG könyvszerkesztőjeként dolgozó szerzővel egyebek mellett beszélgettünk a legerősebb tabukról és arról, mit tanulhat a környezet a gyermektelen nőktől.

HVG Extra Pszichológia (HVG): Sokan sommásan, egy-két szarkasztikus megjegyzéssel intézik el a gyermektelen nőket, pedig, mint írod, nagyon sokféle lehet a gyermektelenség. Te milyen főbb okokat látsz ennek a jelenségnek a hátterében?

Tanács Eszter (T. E.): A kötetben is idézett Szalma Ivett családszociológus fogalmazta meg, hogy legtöbbször azért nincs gyerek, mert nincs párkapcsolat, vagy nem megfelelő az adott párkapcsolat, és ez a motívum valóban számos interjúból visszaköszönt. Szerintem ennél is nehezebb, amikor ugyan van párkapcsolat, de egészségügyi okok nehezítik a fogantatást. És itt persze nagyon széles a skála, hogy hányféle különböző probléma okozhatja ezt. Aztán vannak, akik olyan családi mintákat hoznak, amelyek gátolják bennük a vágyat a gyerekvállalásra. Szakértők továbbá úgy is két csoportra szokták osztani a gyermekteleneket, hogy van, aki tudatosan, és van, aki nem tudatosan él így. Ez utóbbi beosztás arányaival azonban érdemes óvatosan bánni, mert az önbevallást torzíthatja az utólagos önigazolás vagy a félelem a társadalmi nyomástól.

Erre utalnak a számok is. Magyarországon és a posztszocialista régióban 5 százalék körül van a tudatosan gyermektelenek száma, míg a nyugati országokban inkább 10 százalék, vagy afölötti ez az arány. A legmagasabb a németajkú országokban, Ausztriában, Svájcban, Németországban. A nagy különbség hátterében szakértők szerint az is állhat, hogy idehaza olyan erős a társadalmi elvárás e téren, hogy a stigmatizációt elkerülendő sokan inkább azt mondják: egészségügyi problémák miatt nem lett gyerekük. Persze Magyarországon az elvárások mellett számos más tényező is befolyásolja (az egészségügytől, az oktatáson át a munkahelyi biztonságig), hogy miként állnak az emberek a gyerekvállaláshoz, de most a különféle állami támogatások és elvárások miatt is nagyon erős a frusztráció e kérdésben. És a többség hagyományosan inkább a környezetét figyeli, ahelyett, hogy a saját, belső meggyőződésére hallgatna.

HVG: Mi volt a célod ezzel a bevallottan személyes indíttatású interjúkötettel?

T. E.: Azt láttam, amikor beszélgettem a barátaimmal, a korosztályommal, meg kicsit idősebbekkel is a gyermektelenség témájáról, hogy mindenkinek nagyon más a története, nagyon eltérő, hol tart ezzel a kérdéssel, és egyáltalán mikor válik aktuálissá, hogy elgondolkodjon rajta. Szerettem volna bemutatni a megismert rengeteg élethelyzetet, hogy többé ne intézhessük el egy kézlegyintéssel ezt a kérdést, mert sokkal összetettebb annál, mint hogy az illető „önző és nem akar gyereket”.

HVG: Volt olyan történet, ami téged is megviselt?

T. E.: Nem attól függött, megérint-e egy történet, hogy mi is történt valójában, hanem attól, hogy aki átélte, miként dolgozta fel magában. Egyébként két beszélgetés különösen megérintett, napokig velem volt. Az egyik Johanna története, akinek meg kellett szülnie beteg magzatát, és közben szörnyű dolgokon ment keresztül. Mindez azonban mégis olyan irányba vitte tovább az életét, úgy sikerült felülemelkednie rajta, hogy felemelő volt vele lenni és látni, mekkora energiát merített mindebből. A másik Regina, a bántalmazott nő története. Ha nem ül velem szemben, nem biztos, hogy elhittem volna, hogy mindez megtörténhet egy emberrel, ugyanakkor lenyűgözött, hogyan tudott továbbmenni akkor is, amikor minden csak akadályozta az életében.

Tanács Eszter
©

HVG: Melyek a sikeres stratégiák a gyermektelenséggel való megküzdésben?

T. E.: Engem abban segítettek ezek az interjúk, hogy elengedjem a külvilágot, a tágabb környezetből érkező elvárásokat, és befelé fordítsam a figyelmemet. De azt is nagyon jó volt megérezni, hogy erről a témáról kivel, mikor, mennyit és hogyan kell megosztani. Az interjúalanyok közül többen is elmondták: milyen jó, hogy el tudták mesélni azt, amit talán még soha, vagy csak nagyon ritkán, keveseknek. Ezeket a terheket nem szabad egyedül cipelni. Persze nem egy vadidegennek kell visszavágni, ha esetleg odaszól valamit ezzel kapcsolatban. De például egy párkapcsolatban nehéz, ha egyedül hordozzuk ezeket a gondolatokat, érzéseket. Vagy más élethelyzetben is fontos, hogy legyen egy olyan barát vagy női kör, akikkel ezeket meg lehet osztani.

HVG: Mit ajánlanál egy gyerekes ismerősödnek, hogyan lehet empatikus(abb) azzal, akinek nincs gyereke?

T. E.: Többen is elmondták, mennyire láthatatlannak érzik magukat olyan társaságban, ahol mindenki másnak gyereke van, és csak a velük kapcsolatos témák kerülnek elő. Pedig tudatosan oda lehetne figyelni, hogy ne zárjuk ki a gyermekteleneket a beszélgetésből, hiszen igenis lehet találni közös pontokat. De sokan említették azt is, milyen nehéz, hogy mindig nekik kell alkalmazkodni, mivel a gyerekesek eleve azt feltételezik róluk, hogy ők sokkal lazábban tudják kezelni az idejüket. Egy kis tapintattal ebben is lehetne rugalmasabbnak lenni. Általános viselkedési tanácsot azonban azért nehéz adni, mert mint az interjúkból kiderült, van, aki azt fájlalja, hogy nem merik megkérdezni és tabutémaként kezelik ezt a kérdést, míg másokat még a legfinomabb érdeklődés is idegesít. Annyi talán kijelenthető, hogy erről a kérdésről mindenképpen fontos beszélni, és legalább jelezzük az érdeklődésünket, nyitottságunkat a gyermektelen felé, mert az biztosan nem jó, ha hagyjuk ezt a témát tabuvá válni.

HVG: Hogy sikerült ebben a nehéz témában összeszedni az interjúalanyokat? Kiket volt a legnehezebb elérned?

T. E.: Ismerősökön keresztül jutottam el a beszélgetőpartnerekhez, és egymást is ajánlották. Visszautasítást, ha jól számolom, összesen tizenegynéhány esetben kaptam. Egyrészt az idősebb korosztály, a 70 év felettiek akartak nagyon nehezen kötélnek állni, de a közismert emberek sem szívesen vállalták névvel a beszélgetést. A legnehezebb azonban olyan interjúalanyt volt találni, aki szeretői státuszban volt, vagyis nős, családos férfival volt hosszan kapcsolatban. Egy ilyen megszólaló azért lett volna fontos, mert az ő esetéből kiderülhetett volna, nem is olyan fekete-fehér szituáció ez sem, sokkal összetettebb a helyzet annál, mint hogy a szerető a rossz, aki szétrombolja a családot. Úgy látszik, annyira erős a bélyeg ezeken a nőkön, hogy végül nem találtam senkit, aki vállalta volna a beszélgetést.

HVG: És a végül megszólalók szabadon feltárulkoztak, vagy volt, hogy kerültek bizonyos témákat?

T. E.: Akikkel találkoztam, azok szerintem nagyon őszintén beszéltek a tapasztalataikról. Sokan elmondták például, hogy mennyire megdolgozta őket a téma. Előtte pár héttel kaptak egy kérdéssort, hogy nagyjából mire készüljenek, és volt, aki jegyzetekkel érkezett, olyan alaposan átgondolta a történetét, más meg elmesélte, hogy napokig ezzel álmodott. Alapvetően örültek az emberek, hogy biztonságos környezetben beszélhetnek erről. Az pedig különösen meglepett, hogy többen is milyen nyíltan beszéltek az abortuszaik során átéltekről.

HVG: Miért tartottad lényegesnek, hogy legyenek közismert nők is, akik névvel vallanak a tapasztalataikról?

T. E.: Már az elején készültem arra, hogy megkeresek pár ismertebb embert. És egyáltalán nemcsak azért, mert „jót tesznek” a kötet népszerűsítésének, hanem mert fontos szempont volt az, hogyan éli meg ezeket a nehéz döntéseket, élethelyzeteket egy élsportoló vagy egy elismert művésznő. De a beazonosíthatóság egyébként is sokkal kézzel foghatóbbá teszi a történeteket, kevésbé lehet eltávolítani őket, hiszen a „mesélőt” – más szerepben – nap mint nap láthatjuk. Az ő jelenlétük pedig nagyobb súlyt ad annak az üzenetnek, hogy ezzel az élethelyzettel igenis ki lehet állni, fel lehet vállalni, lehet róla beszélni szélesebb körben is. Nem szégyellni vagy titkolni való dolog.

HVG: A kötet második részében megszólaltatott szakértők mit adtak hozzá a sokszor szívbe markoló történetekhez?

T. E.: Az interjúkból nagyon erőteljesen átjön, miket éreznek, min mennek keresztül ezek a nők, de ezek szubjektív tapasztalatok, ezért tartottam fontosnak, hogy legyenek mellettük objektív szempontok is. Egyrészt, hogy lássuk, mit lehet tudni erről a jelenségről magyar és világviszonylatban. Szerintem azt is nagyon érdekes megismerni, hogy történetileg miként alakult a gyermektelenség. Pszichológusokat, pszichiátert pedig azért tartottam fontosnak megszólaltatni, mert segíthetnek az érintetteknek abban, merrefelé kell kutakodni, ha ebben a témában szeretnének mélyebb ismereteket szerezni, hogy lelki és testi szinten is megérthessék, mi minden zajlik ilyenkor.

HVG: Milyen különbségeket láttál a különböző életkorú nők hozzáállásában ebben a kérdésben?

T. E.: Nagyon meglepett, hogy a fiatalabbaknál az volt a benyomásom, ők önmagukat kerek egésznek érzik, akár párkapcsolat nélkül is. Az idősebbek, de már a negyven felé közeledők is viszont mind nagyon vágynak párkapcsolatra és gyerekre. Lehet persze, hogy a mai harmincas éveik elején járók hozzáállása is változik majd pár év múlva. Másrészt a fiatalabbak nagyon sokszor bizonytalanok a tekintetben, hogy lehet-e hosszú távon bízni a férfi jelenlétében, hogy apaként kiveszi a részét a feladatokból, és nem hagyja magára a nőt a nevelés terhével. Ez az idősebb generációknál nem nagyon merült fel.

HVG: Mit tanulhatnak a gyermekesek a gyermektelenektől?

T. E.: Ahogy már említettem, az egyik elsajátítani való az empátia a különféle élethelyzetek elfogadásában. De a kötetbeli történetek rávilágítanak, hogy számos gyermektelen nő veszi ki a részét például a testvérei gyerekeinek, a szüleinek a gondozásából, aminek jelentős értéke van – minden résztvevő számára. Érdekes az is, milyen sokan hívták fel a figyelmet arra – a környezetükben látott rossz minták kapcsán –, hogy mennyire fontos lenne a gyerekesek számára a nagyobb tudatosság a nevelésben és a komolyabb önismeret, mert számos anyukán, apukán látják a zavarodottságot a pici érkezésekor, illetve azt, hogy miként adják át a következő generációnak a saját feldolgozatlan problémáikat.

HVG: Érdekes közös pont az interjúalanyokban, hogy szinte mindegyikük életében megjelentek valahogy a gyerekek. Miért alakul ez így?

T. E.: Ez arra mutathat rá, hogy a gyermektelenek között egyrészt nagyon kis százalék az, aki nem szereti a gyerekeket. A többség életében igenis benne van az igény a gondoskodásra, alkotásra, abszolút nyitottak a gyerekekre, és ha mégsem vágynának rájuk, akkor is értékes minőség számukra valaminek az átadása, továbbadása. Nem véletlen, hogy több tanár is akadt a beszélgetőpartnereim között. Annak is örülök egyébként, ha ez a könyv rámutat arra – amit Csákányi Eszter is említett a beszélgetésünk során –, hogy jobb, ha az ember megy a saját útján, és nem vállal gyereket külső kényszerből vagy bármilyen más okból, miközben igazából a háta közepére sem kívánja az egészet. Merthogy ezt nemcsak ő sínyli meg, hanem a gyereke is.

Illényi Balázs

A Nők gyermek nélkül című könyvről itt talál infókat.

Jöjjön el a következő HVG Extra A Nő Szalonba, ahol Tanács Eszterrel és vendégeivel beszélgetünk a könyv témájáról, a női szerepekről és az önazonosságról. Jegyek és infó itt.


 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Marad a hőség, jön a vihar, másodfokú figyelmeztetést adtak ki

Marad a hőség, jön a vihar, másodfokú figyelmeztetést adtak ki

A Tátra szlovák oldalán is villám csapott turistákba

A Tátra szlovák oldalán is villám csapott turistákba

Püspök lehet Balog Zoltán volt Emmi-miniszterből

Püspök lehet Balog Zoltán volt Emmi-miniszterből

Pár nap múlva lekapcsolják a világ legrégebben üzemelő webkameráját

Pár nap múlva lekapcsolják a világ legrégebben üzemelő webkameráját

Újabb különleges trélerkombinációt kaptak el a rendőrök

Újabb különleges trélerkombinációt kaptak el a rendőrök

Kampányolás a zavarosban: Budapesten bármit lehet?

Kampányolás a zavarosban: Budapesten bármit lehet?