Heten meghaltak egy autóbalesetben a Yellowstone közelében, öten turisták voltak
Az áldozatok közül öten kínai állampolgárok.
Az áldozatok közül öten kínai állampolgárok.
Az amerikai kampány meghosszabbított finisének is beillenek a romániai elnökválasztás előtti napok. Évekig attól rettegtek sokan, hogy az oroszok titokban avatkoznak be az európai belpolitikába, most az Egyesült Államokból folyamatosan és nyíltan ömlik a támogatás Romániának. Vasárnap kiderül, milyen eredménnyel.
Újdelhi szerint Pakisztán már a sokadik alkalommal sértette meg a tűzszünetet a két országot elválasztó demarkációs vonalnál.
Az ukrán elnök elmondása szerint beszéltek a légvédelemről és Oroszország elleni szankciókról is.
A szerb elnök Donald Trumppal is találkozott volna, ám egy váratlan betegség átírta a terveit.
Elvileg áprilistól elég lett volna az elektronikus utazási engedély (ESTA), de végül a nemzetbiztonsági hivatal ezt megvétózta.
Elsősorban a CIA érintett, de más állami ügynökségeknél is leépítéseket terveznek.
Áldozatokról és károkról nem érkezett hír és ezúttal cunamiveszélyt sem rendeltek el.
Az új kormányfő korábban kijelentette, hogy Kanada soha nem lesz az 51. amerikai állam, most annyit mondott, „nehéz, de konstruktív” megbeszélésre számít.
Többen megsérültek, amikor a terepjáró az amberek közé hajtott a német városban.
Eszement összegeket költene védekezésre 2026-ban az amerikai elnök.
A földrengés erős volt ugyan, de mélyen, a szökőár viszont annál nagyobb veszélyt jelent.
A kéményhez egy másik kályhát is kapcsoltak, amely vegyi adalékanyaggal színezi a füstöt, hogy a választás eredménye jól látható legyen.
Különleges programmal toldhatják meg az amerikai hadsereg 250. évfordulós ünnepségét, ami pont az elnök 79. születésnapjára esik.
A kijelentés arra utalhat, hogy az USA megváltoztatja a tárgyalásokhoz való hozzáállását.
Rég nem látott visszaesést hozott az első negyedév az illegális migrációban. Már a nyugat-balkáni a legkevésbé forgalmas hagyományos útvonal. Az EU új menekültügyi paktuma is sok mindent át fog írni. Migrációs körkép a HVG-Ténytárban.
Előretörtek az amerikai katolikusok között a konzervatívok, akik Donald Trumpot támogatják, de az igazi zászlóvivőjük J. D. Vance alelnök, aki az utolsó politikus, aki találkozott Ferenc pápával, pedig az egyházfő nem volt oda érte.
Mike Waltz volt, aki miatt kirobban a Signal-bortány.
Mike Waltz volt az, aki véletlenül bevont egy újságírót is egy titkos kormányzati csevegésbe.
Felújul az Ukrajnának nyújtott amerikai katonai támogatás azt követően, hogy Washington és Kijev képviselői aláírták az Ukrajna területén található ásványi kincsek közös kitermeléséről szóló keretmegállapodást. Anyagi értelemben az USA jár jobban, de Kijev megkaphatja az orosz agresszor elleni harc folytatásához szükséges amerikai fegyvereket és egyéb támogatásokat.