Az Európai Parlament dezinformációval és a demokratikus folyamatokba történő beavatkozással foglalkozó speciális bizottsága sokszínű szakértői panelt hívott össze annak érdekében, hogy megértsék az Európában egyre nagyobb problémát okozó külföldi eredetű dezinformációs törekvéseket. A probléma az, hogy sok EU-n kívüli, főként orosz hírforrás jelent meg az interneten, melyeknek célja a hamis, orosz propagandát szolgáló információ népszerűsítése.

A problémára megoldást jelentő legjobb jogalkotási gyakorlatokat keresve a bizottság tagjai az elmúlt években a világ több pontjára, például Ausztráliába és Tajvanra is ellátogattak, ám tapasztalataikat egyelőre nem tudták európai törvények formájában kamatoztatni. Witold Waszczykowski európai parlamenti képviselő elmondta, hogy habár a speciális bizottság üdvözli például a Szputnyik és Russia Today orosz híroldalak betiltását az EU-ban, ennél jóval többet kellene tenni. A képviselő szerint szükség lenne például a tagállami szinten létező jogi kiskapuk betömésére, a lakosság informálására és egy egységes, európai dezinformációs sztenderd megalkotására.

A bizottság egy másik tagja, Nathalie Loiseau élesen kritizálta az Európai Uniót, mivel 2014 óta szembesül az Ukrajnával kapcsolatos orosz dezinformáció előretörésével, de “nem fordított rá figyelmet”. Loiseau véleménye szerint az orosz álhírek még annak ellenére is komoly kárt okozhatnak, hogy az európaiak túlnyomó többsége Ukrajna pártján áll. Szerinte ugyanis

az orosz propaganda célja nem feltétlenül az, hogy megbízzanak benne, hanem az, hogy elhomályosítsa azt, hogy mit tekintünk tényeknek és kiegyensúlyozza a narratívákat.

A képviselővel Ross Burley a Center for Information Resilience nevű, álhírekkel foglalkozó civil szervezet igazgatója is egyetértett. Véleménye szerint Oroszország jobban támogatta az európai szélsőjobboldalt, mint bármely más ország 1940 óta. Burley rémálomhoz hasonlította az orosz propagandát, ami a “legrosszabbat hozza ki belőlünk".

A szakértő öt pontban foglalta össze, milyen gyengeségeinkre is próbálnak hatni az álhírgyártók:

• másságtól való félelem,
• változástól való félelem,
• hatóságokkal szembeni gyanakvás,
• összeesküvés-elméletek keresése ott is, ahol nincsenek,
• objektivitás elutasítása.

A szakértők többsége egyetértett abban, hogy az EU-nak számos új törvényjavaslatot, szabályt és ellenőrzési gyakorlatot kellene bevezetnie az álhírek ellen. Azonban Tajvan digitális ügyekért felelős minisztere, Audrey Tang egy teljesen más stratégiát vázolt fel, amely hazájában hatékonynak bizonyult a kínai dezinformáció ellen. Tang szerint az álhírek kezeléséhez, a Covid–19 pandémiához hasonlóan, nem szigorú állami szabályozásra, hanem társadalmi összefogásra van szükség. Tang elmondta, hogy Tajvanban nem távolítanak el álhíreket a közösségi platformokról. Ehelyett a felhasználóknak lehetősége van megjelölni a hamis tartalmakat, és felhívni a többi olvasó figyelmét a problémára. Kérdéses, hogy ez a stratégia mennyire működne az EU politikailag erősen megosztott társadalmában, de Tajvan példája mindenképpen pozitív példa arra, hogy nemcsak az állam, de a társadalom is tud hatékonyan védekezni az álhírterjesztés ellen.