Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

EUrologus EUrologus

Brüsszelben egyelőre még tanulmányozzák a magyar kormány levelét, addig is folytatják az eljárásokat

Az Európai Bizottság szóvivője nem erősítette meg a magyar kancelláriaminiszter azon állítását, hogy az uniós forrásokkal kapcsolatban tulajdonképpen minden lényeges kérdésben megegyeztek. Gulyás Gergely két nappal ezelőtt azt mondta, hogy a magyar kormány akár tíz új jogszabály, vagy jogszabály-módosításra is készen áll október végéig és sikerült Brüsszellel közös álláspontja jutni.

Folk György (EUrologus) hvg360

Kemény vita indult arról, hogy kitiltsa-e az EU az orosz turistákat

Oroszország uniós szomszédai egymás után követelik az orosz turisták kitiltását az EU-ból. Utánanéztünk, mekkora erre az esély, milyen hatással lehet egy ilyen, az ukrán háborúra adandó erős politikai lépés, amely ellen vannak súlyos ellenérvek is.

Arató László (EUrologus) EUrologus

Az uniós vétó eltörlése: igény van rá, lehetőség egyelőre nincs

Nem kizárólag Orbán Viktor érdeme, hogy az EU-n belül egyre többet lehet hallani arról, hogy – ahol még van – el kellene törölni a tagállamok döntéshozatala során az egyhangúsági követelményt, azaz a vétójogot. Az Európai Unió számára nem kőbe vésett tény, hogy a magyar miniszterelnök személye és ezáltal Magyarország politikája állandó és nem fog változni. Ugyanakkor fel kell készülni arra, hogy az EU előbb-utóbb újabb tagokkal bővül, ami a jelenleginél is bénább kacsává teheti a közösséget a vétójoggal.

EUrologus EUrologus

Deutsch szerint az a rasszista, aki szerint Orbán rasszista

Két nappal ezelőtt Guy Verhofstadt belga liberális politikus, volt belga miniszterelnök, jelenleg EP-képviselő Orbán Viktor miatt levélben fordult Roberta Metsolához, az Európai Parlament elnökéhez. Deutsch Tamás szerint belga képviselőtársa szavai magyarellenes rasszista megnyilvánulások.

EUrologus EUrologus

Szijjártó megelőző szándékkal fenyegetett a vétóval

Két ügyben is előre jelezte a magyar kormány, hogy ha ezekben a témákban uniós javaslat készül, azt meg fogják vétózni. Közben a fegyverszállítások ügyében folytatódik a farizeus álláspont fenntartása: a kormány inkább pénzügyi támogatást ad az Ukrajnának szánt fegyverek vásárlására, ő maga nem vesz fegyvert.

EUrologus EUrologus

Kijött Brüsszel új jogállamisági jelentése: Magyarországon nincs előrelépés

Két pozitívum mellett számtalan negatívumot állapított meg az Európai Bizottság Magyarországgal foglalkozó jogállamisági jelentése, mondván az igazságszolgáltatás és a sajtó befolyásolása és a demokrácia működési zavarai jellemzik a magyar jogállamiságot. Brüsszel most először ajánlásokat is megfogalmazott a tagállamoknak, ezekből Magyarország kapta a legtöbbet - szám szerint nyolcat.

1
37 38 39 40 41
72
Előnybe került a Tottenham a Szoboszlait nélkülöző Liverpool ellen

Előnybe került a Tottenham a Szoboszlait nélkülöző Liverpool ellen

„Mire fizetjük a magas adókat?” – Vajna Tímea is megszólalt a kaliforniai tűzvészről

„Mire fizetjük a magas adókat?” – Vajna Tímea is megszólalt a kaliforniai tűzvészről

Újabb áremelés jön a benzinkutakon

Újabb áremelés jön a benzinkutakon

Ukrán menekülteket ölt egy német pár, hogy újszülöttet raboljanak tőlük

Ukrán menekülteket ölt egy német pár, hogy újszülöttet raboljanak tőlük

Észak-Amerika átnevezésének ötletével vágott vissza Trumpnak a mexikói elnök

Észak-Amerika átnevezésének ötletével vágott vissza Trumpnak a mexikói elnök

Steve Bannon: Elon Musk éretlen, mint egy kisgyerek. Menjen vissza Dél-Afrikába

Steve Bannon: Elon Musk éretlen, mint egy kisgyerek. Menjen vissza Dél-Afrikába

Jöhet a Samsung hajlítható csodatelefonja, aminek még a nevét is szigorúan őrzi

Jöhet a Samsung hajlítható csodatelefonja, aminek még a nevét is szigorúan őrzi

Megváltozik a Facebook Marketplace, újfajta hirdetéseket láthat rajta

Megváltozik a Facebook Marketplace, újfajta hirdetéseket láthat rajta

50%-kal nagyobb képernyő gombnyomásra: gördíthető kijelzős laptopot mutatott be a Lenovo

50%-kal nagyobb képernyő gombnyomásra: gördíthető kijelzős laptopot mutatott be a Lenovo

A címlapról ajánljuk