Egy uniós javaslat szerint Magyarországon is el kell majd ismerni a külföldi melegházasságok szülői jogait

Az Európai Parlament szakbizottsága egyetértett azzal a javaslattal, amelynek célja, hogy ha valaki szülői jogosultságot szerzett egy tagállamban, azt valamennyi országban kötelező lesz elismerni. Az EP Jogi Bizottságának döntését még a plenáris ülésnek is meg kell erősítenie, de ez minden bizonnyal csak formaság lesz, ezt követően azonban a tagállamoknak egyhangú döntést kell hozniuk.





Tovább késnek a magyar uniós pénzek

Még mindig nem lát tisztán az Európai Bizottság a magyar igazságügyi reformokkal kapcsolatban, ezért újabb kérdéseket küldtek a kormánynak - értesült hivatalos forrásból az EUrologus. A levelezés megszakítja az eljárást, ami a magyar pénzek további csúszását jelenti.


Van francia–magyar közös érdek, de Orbán brüsszelezése és a jogállam hiánya nagyon nem tetszik Macronnak

Emmanuel Macron francia elnök eléggé határozottan üzent múlt héten Orbán Viktornak a brüsszelezés, illetve az oroszokkal fenntartott átláthatatlan kapcsolatok miatt, ez azonban csak a felszín. A magyar és a francia vezető sok területen számíthat egymásra, kapcsolatuk érdekalapú, amibe néha belefér egy-két kiszólás. Ami francia részről nem fér bele, az az EU egységének bomlasztása. De nem szabad megfeledkezni a pénzről sem: Franciaország is azon a véleményen van, hogy a jogállamisági gondok miatt Magyarország egyelőre nem kaphat uniós forrásokat.




Felesleges szabályokra és megalázásra számíthatnak a magyar nők, akik abortuszra mennek

A magyar nők számos akadállyal kénytelenek szembenézni a gyerekvállaláshoz kapcsolódó egészségügyi szolgáltatások igénybevételekor. Miközben sok uniós országban ingyenes a fogamzásgátló és évek óta biztonsággal végeznek gyógyszeres terhességmegszakítást, nálunk egy megalázó és hatástalan rendelettel akarják elérni, hogy csökkenjen az abortuszok száma – ezek száma az 1960-as évek közepétől enélkül is stabilan csökken. A trend fenntartásához szakemberek szerint a prevenciót felvilágosítással is segíteni lehetne, de a védőnőknek és az ezzel foglalkozó civil szervezeteknek is csak ritkán van lehetősége eljutni az iskolákba.


EU-csúcs: Zelenszkij bejelentette, hogy Ukrajna megtett egy fontos lépést az uniós tagság felé vezető úton

A brüsszeli uniós csúcstalálkozón öt órányi vita után fogadták el a tagállami vezetők a közös álláspontjukat a közel-keleti válság ügyében, miközben néhány száz palesztin-párti tüntető Izrael-ellenes jelszavakat skandált a tanácskozás közelében. A vezetők meghallgatták az ukrán elnököt is, aki szerint országa készen áll az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdésére.


EU-csúcs: “Amíg Orbán helytelen dolgokat mond, de helyesen cselekszik, rendben vagyunk”

Az EU állam és kormányfői egymás után érkeznek az EU-csúcsra. A legtöbbet ismételt téma Izrael, és a gázai humanitárius krízis. Pedig az asztalon van egy költségvetés módosítás, egy átfogó migrációs reform, és egy ukrán segélycsomag is. Ráadásul Orbán Viktor ismét vétóval fenyegetőzik, ami nem teszi népszerűvé a kollégái között, főleg a Vlagyimir Putyinnal tartott találkozója után.




Donald Tusk visszatért Brüsszelbe

Informális látogatáson találkozott az Európai Bizottság és az Európai Parlament elnökével Donald Tusk lengyel ellenzéki vezető, aki ugyan a Civil Platform nevű választási összefogásával a második lett a lengyel választásokon, mégis neki van a legnagyobb esélye a kormányalakításra, leváltva ezzel a kormányzó Jog és Igazságosság pártot. Tusk korábbi lengyel miniszterelnökként részese volt az európai döntéseknek, majd folytatta ezt a munkát, először az Európai Tanács, majd az Európai Néppárt elnökeként.






A klímaváltozás ára: sokkal többet költenek a tagállamok az erdőtüzek elleni védelemre

Az új uniós agrárpolitika minőségi változást hozott az erdőtüzek elleni védelem terén. A korábbi időszakhoz kétszer annyit költhetnek a kormányok például mezőgazdasági területek erdősítésére, amelynek köszönhetően csökkenteni lehet a talaj kiszáradását. Magyarországon a természetvédők igyekeznek az érintetteket közös asztalhoz ültetni.