A meleg tej lehet a zavartalan alvás titka? Vagy valami más?
Vannak olyanok ételek és italok, amik segíthetnek abban, hogy jól aludjuk éjszaka, és akadnak olyanok is, amik kifejezetten hátráltatnak ebben.
Vannak olyanok ételek és italok, amik segíthetnek abban, hogy jól aludjuk éjszaka, és akadnak olyanok is, amik kifejezetten hátráltatnak ebben.
„Ne ragadtassák magukat erőszakos cselekményekre” – kérik a rendőrök a közlekedőket.
„Bosszú a tüntetésekért” – kommentálta egy bíró a HVG által megszerzett törvénymódosítás-tervezetet, amelynek szövegén az igazságügyi tárca elméletben még változtathat, de jelenlegi formájában nem ígér sok jót. A bíróságoknak alig több mint egy hétvégét hagytak, hogy véleményezzék az őket érintő jogszabály-módosítások maratoni terveit.
Donald Trump szerint az Európai Uniónak inkább amerikai energiát kellene importálnia, ha meg akar szabadulni a vámoktól.
A Fehér Ház is az oldalukon áll, állítják a pronatalizmus aktivistái, akik mémekkel és lombikbébikkel próbálják visszafordítani a születésszámok csökkenését.
A kínai kereskedelmi minisztérium szerint Donald Trump zsarolásából nem kérnek, a párbeszédre viszont nyitottak.
A testület ugyanakkor azt is kimondta, hogy a háborús törvényre hivatkozva deportált külföldi állampolgárokat megilleti a tisztességes eljárás.
Magyarországon is nő azoknak a szolgáltatásoknak a száma, amelyek csak okostelefon segítségével vehetők igénybe, így sokan, főleg idősek kiszorulnak ezekből.
1 százalékon belüli csökkenéssel zárt a Dow Jones és az S&P 500-as mutatója.
Nem segít az iPhone-okat gyártó cégen, hogy nagyrészt Kínában zajlik az eszközök gyártása és összeszerelése.
A talpfákat pakolták hétfőn teherautókra, Vitézy Dávid szerint a sportcsarnok romjait is a korábbi állami tulajdonosnak kell eltüntetnie.
A 81 éves színész a cannes-i filmfesztivál díszvendége lesz.
Az állatokat nem engedték be Németországba, hanem átadták a holland hatóságoknak.
Tavaly februárban már ott volt az énekes az influenszer tüntetésen.
Kiadták az első ízelítőt róla.
Úgy tűnik, az amerikai elnök inkább elkerüli az újságírók közvetlen kérdéseit.
A jelek szerint a Marson kutathat majd víz után a magyar Puli Space Technologies találmánya, a Vízszimatoló nevű berendezés, így segítve a vörös bolygó feltérképezését.
Senki nem érti, hogyan tudott a sofőr abban a szűk utcában felborulni.
Szolidaritási nyilatkozatot adtak ki az ELTE munkatársai hétfőn
Mi ez a nagy visszavonulási hullám? Egyre több popsztár vonul el pihenni a sikerei csúcsán, de nemcsak zenészek, művészek érzik, hogy szükségük van egy kis szünetre, hanem „civilek” is. Kiégés, kapunyitási pánik, az alkotói nyugalom keresése – mi állhat a háttérben? Miért extra gyorsak manapság a sztárkarrierek, és miért egészen más ma híresnek lenni, mint valaha? Mit tanulhatnak a zenészek példájából a rajongók?